nlc.hu
Aktuális
Milyen az élet a tévé után?

Milyen az élet a tévé után?

Van, aki csak a napokban búcsúzik a képernyőtől, de olyanok is akadnak, akiket már évek óta nem láttunk, pedig annak idején mindennap a tévéből mosolyogtak ránk. Vajon mivel foglalkoznak mostanában, tervezik-e a visszatérést, vagy egy teljesen új életbe kezdtek?

Erdélyi Mónika: „Megváltoztak az igények”

Milyen az élet a tévé után?Külkereskedelmi főiskolai diplomája van. 1999-ben a TV2 hírszerkesztőjeként dolgozott. 2001 és 2010 között a Mónika-show „névadó” házigazdája volt. Ezt követően rövid ideig a Reggeli műsorvezetője lett.  
– A műsorában soha nem volt kíméletes.
– Igyekeztem a lényeges kérdéseket valóban feltenni, ez volt a feladatom, de ügyeltem arra, hogy tiszteletben tartsam mindenki emberi méltóságát, és senkit se bántsak meg.  A probléma az lett, hogy ahogy múlt az idő, úgy változott meg a műsor hangneme, tematikája, elkezdett durvulni. Olyan mértékben, hogy felvetődött, mennyire vállalható még ez számomra. Önmagam lehetek-e, vagy inkább egy gyártási folyamat alkatrésze? Éreztem, hogy egyre kevésbé tudok a megváltozott igényeknek megfelelni.
– Milyen volt kiszállni?
– Tíz év alatt egy napot sem hiányoztam. Sok öröm volt benne, jó lenne még tévézni. De egészséges szereplési vágy él bennem, s ha egy ideig nem vagyok ott, vagy már nem leszek, megtalálom a sikereimet máshol.
– De akkoriban sztár lett…
– Ennek sajnos negatív oldala is van. Egyre többet foglalkozott a magánéletemmel a sajtó. Egy ideig úgy gondoltam, hogy ez is hozzátartozik. Aztán az érdeklődés mind egyoldalúbb lett, olyan kijelentéseket adtak a számba, amiket soha nem mondtam. Arra jutottam, miért nyilatkozzam ezek után?
– Most mit csinál?
– Embereken szeretnék segíteni. Azokban a helyzetekben, amelyek sokunk számára a legkritikusabbak. Amikor életünk egy szakaszát tisztességesen le kell zárnunk, és el kell kezdenünk emelt fővel egy újat.

1 éve nincs képernyőn.

Frei Tamás
Milyen az élet a tévé után?
Nizza mellett él, de gyakran jön haza. A celebtelevíziózás korszakában, mint mondja, nem tud és nem is akar tévézni. Inkább szenvedélyének él, a kávénak.
Ki nem állhatja a „kávélöttyöket” – a minőség érdekében alapította meg a Cafe Frei hálózatot, amely jó üzletnek bizonyult. Legnézettebb műsora a Frei Dosszié volt, amely a nézőket nemcsak hollywoodi sztárok otthonába, de afrikai polgárháborús hadszínterekre is elvitte. Megírta első akcióregényét,
a napokban került a boltokba a második, A Bankár.

3 éve nem tévézik.

Baló György

Milyen az élet a tévé után?Talán az első magyar tévés, aki felismerte a ritmus jelentőségét, az időtényező fontosságát. Pergő, célratörő műsorvezetései újszerűek voltak olimpiai közvetítéseknél, választási műsoroknál, az emlékezetes Napzártában vagy az Estében. 2002-ben lett az MTV kulturális igazgatója, jelenleg is ott dolgozik. Sosem tudjuk meg, mi lett volna egy megnyert frekvenciával, ha annak idején Írisz TV néven ő indíthat kereskedelmi csatornát a magyar éterben.

Fél éve nincs műsora.

Szulák Andrea: „…afféle játék volt”

Már ismert színész és énekes volt, amikor az ezredforduló idején televíziós műsorok vezetője lett. Többek között a TV2-n a Szulák Andrea-show, az MTV-n a Szulák és más, a Story TV-n a Csináljuk a fesztivált című műsorokban dolgozott.

Milyen az élet a tévé után?
– Nem tartott egy igazi bukástól?
– Érdekes, de nem. Ha akár csak tíz ember elé kiállok, azt érzem, hogy a bőrömet viszem vásárra. De a kamerák előtt soha nem feszengtem. Meghatározó nem lettem, de talán elég markáns voltam, ha a mai napig számon tartják a műsoraimat.
– Mit jelentett önnek a tévézés?
– Eljuthattam olyan emberekhez is, akik nem járnak színházba vagy koncertre. De azt a szenvedélyt, amit a színpad jelent, nem tapasztaltam. Szerettem, komolyan vettem, de afféle játék volt, és maradt.
– Miért hagyta abba?
– Amikor már nem ment magától, és úgy éreztem, kompromisszumokat is kellene kötni, akkor nem kapaszkodtam. Adódott mindig más. Ez, tudom, nagy szerencse, különösen azokhoz képest, akik kénytelenek megalkuvásokat is vállalni, mert ez jelenti az egzisztenciájukat.
– Nem is akar visszatérni?
– Az eltelt évek alapos változásokat hoztak, felelősségteljes családanya lettem. Boldogabb, nyugodtabb is. Csak olyan műsorral szeretnék visszatérni, ahol a mai életkoromban, élethelyzetemben is adhatnám önmagamat.

1 éve szűnt meg a műsora.

Rózsa György

Amikor 1980-ban feltűnt a Kapcsoltam című vetélkedőben, egyszeriben a közönség kedvence lett, és ő lubickolt is ebben a szerepben. Ez a felfokozottság külön bájt adott műsorainak. Későbbi műsorai, a Leg… leg… leg… és a Top show szintúgy sikeresek voltak.
A kilencvenes években megalapította a Rózsa Produkció irodát, az utóbbi időkben producerként jeleskedik, hozzá kötődik a Magyar elsők című sorozat. Ő azok közé tartozik, akik valóban időben kapcsoltak.

7 éve nincs műsora.

Pánczél Andrea
Milyen az élet a tévé után?
A MOL magyarországi kommunikációs igazgatója és a vállalat szóvivője. Mint mondja, a TV2 hírigazgatójaként már a tévében elszakadt a képernyőtől.
„Tíz éve, szeptember 12-én, a terrortámadás után egész éjjel bent voltam a tévében, reggel négyórás élő adást vezettem Sváby Andrással. Ez gyakran eszembe jut.”

3 éve nincs képernyőn.

Kumin Viktória

Az RTL Klubban zajló elbocsátási hullám őt is érintette. Nyilatkozatai szerint nem is érte teljesen váratlanul. A 36 éves műsorvezető az RTL Klubnál kezdett gyakornokként, ám a konkurens csatornánál próbálta ki magát több műfajban. 2005-ben tért vissza gyakornoksága színhelyére. Sokan azzal vigasztalják, hogy most több időt tölthet majd a családjával, a hároméves Bertával, és férjével, Kumin Ferenccel, aki köztársasági elnöki tanácsadó volt, még Sólyom László mellett.

9 napja jött el a tévétől.

Máté Krisztina

Látható volt a Forró nyomon című magazinműsorban és a Nincs kegyelem – a leggyengébb láncszem című játék műsorvezetőjeként. Férjével, Bárdos Andrással vezette 2003-tól a Tények című hírműsort.
A TV2 elhagyása után továbbra is tanít a Színház és Filmművészeti Egyetemen és újabban a Kodolányi János Főiskolán is. A tévétől való távozás egyértelmű győztesei gyermekei: a hétéves Ádám és a négyéves Anna.

Bárdos András

A sokoldalú műsorvezető, szerkesztő ma már a Színház- és Filmművészeti Egyetem rektorhelyettese. 1998-ban ő vezette az első miniszterelnök-jelölti tévévitát. „Huszonöt évet töltöttem el a show-bizniszben, sok mindent láttam: sikereket és a sikerektől megrészegült embereket, hatalmas vagyonokat, nagy bukásokat. igyekszem bemutatni ezt a világot” – mondja Bárdos új könyvéről, a Show-ról, amely most jelent meg.

2 éve távoztak a Tényektől.

Csonka András: „Ritmust adott…”

Milyen az élet a tévé után?1990-ben diplomázott, pályáját a Vidám Színpadnál kezdte. 1991-ben debütált a képernyőn, a Magyar Televízió akkor indult szappanoperájában, a Família Kft.-ben.  Az RTL Reggeli megszűnése tizenegy éves dőszakot zárt le a színész életében.
– Hogyne fájna, amikor a munkám nemcsak arról szólt, hogy hajnalban keltem – eleinte utáltam, de egy idő után imádtam, mert ritmust adott az életemnek –, hanem arról is, hogy egy csapat, vagy inkább egy család tagja lettem! A barátaim, kollégáim nélkül egyedül érezném magam Budapesten.
A nővérem Szegeden él, a két unokaöcsém Londonban, a nagynéném Szentendrén, anyu már odafönt… Tán ezért került hozzám közel a stáb majd’ minden tagja, a műsorvezető társak és a háttércsapat. Rengeteg kapcsolat, élmény, emlék. És annak ellenére, hogy a beszélgetések rövidek voltak, kitágították a világot. Fel kellett készülnöm arra, hogy tudósokkal, jogászokkal, színésztársakkal, írókkal, vagy akár közjegyzőkkel találjak hangot, és arra is, hogy szót váltsak az aktuális celebekkel. Jót tett nekem!

2 hete szűnt meg a műsora.

Onyutha Judit: „Azt mondták, magasabbnak képzeltek”

Német szakos tanárként végzett. A MALÉV-nál volt stewardess, majd 2001-ben lett a TV2 időjósa,
és vezette a Parti Tévé című műsort is Kovács  Áronnal. Ma német nyelvet tanít egy általános és szakközépiskolában.
– Könnyű volt állást találni?
– Több helyre beadtam a pályázatomat, de végül a lányom óvodástársának az édesanyja szólt, hogy az iskolában, ahol ő tanít, éppen nyugdíjba megy valaki. Így kerültem ebbe az iskolába, Szigetszentmiklósra.
– Miért döntött a tanítás mellett?
– A TV2 után dolgoztam az Ózon TV-nél, de vagy reggel ötre mentem és háromig dolgoztam, vagy délután kettőtől este nyolcig. A férjemmel megbeszéltük, hogy maradjak inkább itthon a gyerekekkel. Aztán azt gondoltam, hogy talán hasznosíthatnám az eredeti végzettségemet.
– A gyerekek megismerték?
– Kevesen. Minden órán bemutatkozással kezdtünk, elmondtam, ki vagyok, vagyis megelőztem a kérdéseket.
– És a kollégák?
– Hatvannégy fős a tanári kar, kilencen vagyunk újak. „Onyutha?”, kérdeztek vissza. „Nincs egy rokona, aki a tévében időjárás-jelentő volt?” Az igazgatónő közbeszólt: „De hiszen éppen ő az.” Meglepődtek. Azt mondták, magasabbnak képzeltek.
– Ilyennek gondolta a tanítást?
– Most szembesülök azzal, milyen nehéz. Sokat segítenek a kollégák, például mit kell tenni, hogy ne mobilozzanak a gyerekek az órán. Általános iskolás negyedikeseket is tanítok, de érettségizőket is. Heti húsz órám van. Sokat készülök, most szoktatom hozzá a gyerekeimet, hogy anya délután otthon is dolgozik.
– A TV2 kereste, akarta, és ők is zárták le ezt a kapcsolatot.
– Nincs bennem tüske. Pont úgy végződött, ahogy kezdődött.

2 éve nem látjuk időjárás-jelentőként.

Vámos Miklós

Milyen az élet a tévé után?Jogászként végzett, mégis dramaturgként helyezkedett el. Gimnazistaként polbeat dalokat énekelt. Író lett, több mint 35 kötete jelent meg, amit ír, az többnyire személyes – drámáit a színházak is játszották. Televíziósként legsikeresebb műsorai, a Lehetetlen és a Rögtön jövök! beszélgetéseit, a kérdés és válasz örömét azóta is sokan hiányolják a képernyőről.
Az Ab Ovo könyvkiadó alapítója. Három gyermek édesapja. Jó tudni, hogy álnéven is publikál, ha Zakariás Jeromostól olvasunk, őt választottuk. A Nők Lapjában azonban Vámos Miklósként publikálja páros interjúit.

8 éve nem látjuk a tévében.

Marsi Anikó

Anikó nagyfia, Vilmos születése után visszatért a képernyőre, de Vince születése óta már a család a legfontosabb. Ausztráliai kirándulásukból nem lett országváltás; fél évet tartózkodtak ott.
Ma már újra Siófokon élnek. Mint a napokban kiderült, az RTL Klubnál újra megerősítették, hogy visszavárják őt a Fókuszba a szülési szabadsága lejárta után. Már csak Anikón múlik, hogy mikor megy…  

2 éve nem látjuk a tévében.

Holló Márta

Azonos tévés osztályban végzett Marsi Anikóval, Batiz Andrással, Máté Krisztinával. Éveken át az RTL Klub volt a legbiztosabb pont az életében, ahol szerkesztőként a műsorvezetők (köztük volt osztálytársai) főnöke is lett. Két gyermeke született, Tamás és Gréta, visszatérése után a Fél Kettő című műsorban mutatta meg újra sokoldalúságát és profizmusát. Mártának jogi diplomája is van, imád utazni, nézelődni, sétálgatni. Ez kapcsolja ki a legjobban.  

4 hete nincs képernyőn.

Winkler Nóra
Milyen az élet a tévé után?
Csábították kereskedelmi tévék, de a Kultúrház a Magyar Televízióban sokáig szívügye volt. Évek óta vezeti a Kieselbach Galéria festményaukcióit és a Bátor Tábor jótékonysági árveréseit. „Mindig sokfélét csináltam egyszerre, a tévé nem fullasztó, inkább idegesítő veszteség volt. Március óta a Csillagtúrát, életem első könyvét írtam, novemberben jelenik meg. Közben kulturális díjat alapítottunk az ELLE-lel, írok a Marie Claire-be, és kortárs dizájnlámpákat árvereztünk óvodafelújításra gyűjtve. Jó sok, de élvezem.”  

Néhány hete ért véget a műsora.

Friderikusz Sándor

Milyen az élet a tévé után?Korszakos egyéniség. Oknyomozó újságírói, rádiós riporteri karrier után 1992-ben a Friderikusz Show-val ragyogott fel csillaga, majd következett többek között Az én mozim, a Meglepő és mulatságos, az Osztálytalálkozó. Utolsó műsora volt a Friderikusz most.
Az utóbbi időkben zsűritagként tűnik fel a képernyőn. Vállalkozásokat üzemeltet, önálló műsora nincs.

Szöveg: Papp Noémi. Csonka Andrással V. Kulcsár Ildikó, Onyutha Judittal Hulej Emese, Szulák Andreával, Erdélyi Mónikával Szegő András beszélgetett.

 

A cikk nyomtatásban a Nők Lapja e heti számában jelent meg. 

A legfrissebb szám tartalmából: Milyen az élet a tévé után?

  • Milyen az élet a tévé után?
  • Hogy él a nő Dubajban?
  • Anya főz
  • Mit tegyek, ha féltékenyek egymásra a gyerekeim?
  • A boldogság hányadosa
  • Nagy változás kis átalakítással
  • Dr. Vekerdy Tamás rovata

Ha előfizetnél a lapra, itt és most megteheted!

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top