VÁMOS MIKLÓS: Lia, elég különleges vezetékneved van. Keresztneved sem hétköznapi.
Pokorny Lia: Egészen mostanáig úgy tudtam, a Pokorny cseh eredetű, azt jelenti: jóakaratú. A napokban valaki felvilágosított, hogy inkább lengyel. Jelentése pedig: szerény, megalázkodó.
VM: A „jóakaratú” szebb.
PL: Nekem is jobban tetszik. Aurélia viszont „aranyos”, ebből rövidítettem Liára.
VM: Szakcsi jelent valamit?
SZAKCSI LAKATOS BÉLA: Azt, hogy Szakcson született a nagyapám, onnan jött Budapestre. Lakatos Béla sok van, az én szakmámban még kettő volt azokban az években, amikor a honoráriumot a Magyar Rádióban még a pénztárban kellett átvenni. Mire én odaértem, a másik két Lakatos Béla már mindent elvitt. Főleg a Bögöly becenevű, az egy szélhámos volt. Ekkor vettem föl a Szakcsi előnevet. Mert amikor a cigányzenészek kérdezték, ki vagyok, a társaim azt mondták, annak a szakcsi brácsásnak az unokája. A személyi igazolványomban persze nincs benne.
VM: A két fiad követte a példád, zenészek.
SZLB: Ők a két kis Szakcsi. Szintén nem hivatalosan.
VM: Lia, a sajtó bő lére eresztve tudósított arról az esetről, amikor szerepet vállaltál a hajléktalanok színházában. De azóta nem hallani erről.
PL: Eredetileg is csak két előadást terveztek, mert bármennyire fontos és nemes ügynek éreztük, mégiscsak kellett hozzá anyagi háttér, amit nagyon nehezen teremtettek elő a szervezők. Ha arról beszélsz, milyen nehéz a hajléktalanok sorsa, mennyit szenvednek, akkor az emberek unottan továbbmennek. Ha viszont a színházra összpontosítasz, akkor van rá esély, hogy a szöveg és az előadás ereje lebilincselje őket.
VM: Minderre a Teleki téren került sor.
PL: Igen, a piacon. Laktam ott, ismertem a körülményeket. Serman Márta eredetileg tizenkét hajléktalant kért föl, hogy működjenek közre, maradt közülük nyolc. Négyen-öten voltunk színészek, rajtunk kívül bábosok, zenészek, költők, szóval, összművészeti produkció lett. Szimultán folytak a történések különböző standoknál, az emberek odagyűltek, és megvásárolhatták a hajléktalanok történeteit. Kérdezték, mennyibe kerül, összedobták. Én egy hajléktalan történetét meséltem el, aki egy elhagyatott kertben paradicsomi lakhelyet varázsolt magának, s közben ugyanezt fölépítettem egy terepasztalon. Felkavaró volt.
VM: Béla, te a Rák jegyében születtél. Van ennek köze ahhoz, hogy valaha a Rákfogó együttesben játszottál?
SZLB: Semmi. Nem is én találtam ki a nevet, hanem Orszáczky Miklós, neki volt egy Rákfogó nevű triója, még gyerekkorában, jóval a Syrius előtt. Így lett a zenekarunk neve Új Rákfogó.
VM: Fura név. Fogott közületek bárki rákot?
SZLB: Nem. A Rákfogót akkor alapítottam, amikor 1971-ben hazajöttem Amerikából. Azért mentem ki, hogy a dzsessz fővárosában lehessek. Egy magyar vendéglősnél dolgoztam, a Second Avenue tájékán, az Emke kávéházban. Énekelnem is kellett, megtanultam a dalokat, bármit megtettem volna, csak hogy ott lehessek. Negyvennyolc kiló kottával utaztam ki. New Yorkban vettem az első Fender zongorámat, annak a kornak a jellegzetes dzsesszhangszerét. Itthon aztán megcsináltam az Új Rákfogót ezzel a zongorával. A dzsesszzenészek azt mondták, elárultam a műfajt.
VM: Többek között arról vagy híres, hogy komolyzenében is tudsz rögtönözni. Fontos, hogy mi a nézőtéren rájöjjünk, melyik futam honnan származik?
SZLB: Jó példa a Mozart-zongoraverseny. Mozart azért, mert unatkozott, amikor a saját zongoraversenyét játszotta, szívesen előadta magát. Én mind a három tételben improvizálok egy kicsit, dzsesszt, de az ő dallamaival. Soha az életemben ekkora sikerem nem volt. Az a baj, hogy a 20. század klasszikus zenészei elfelejtettek improvizálni. Korábban a meghatározó művészek ragyogóan rögtönöztek, különösen akik zeneszerzők is voltak. De az a zenész, aki tizenévesen nem kezdi el, soha nem fogja megtanulni.
VM: Hogyan kell megtanulni?
SZLB: Látod, erre nem tudok válaszolni. Az improvizációt én úgy fordítanám: a kockázat vállalása. Minél többször vállalod a rizikót, a bukás lehetőségét, annál kevésbé fogsz félni. Szerintem az élet minden területén improvizálni kell. Az emberek hetven százaléka olyan munkakörben dolgozik, ahol nem boldog, de nincs bátorságuk átülni máshová. Elmondható ez a magánéletről is.
VM: Ezt üzenjük a Nők Lapja minden kedves olvasójának?
SZLB: (Elneveti magát.) Miért ne?
VM: Lia, te, aki a színpadi rögtönzéseid révén loptad be magad a legszélesebb közönség szívébe, mit gondolsz erről?
PL: Más a helyzet a Beugróban, vagy egyéb tévéműsorokban, ahol kifejezetten az a feladat, hogy adott helyzetre rögtönözzünk, és más a hagyományos előadás, ahol megírt szöveget mondunk. A szöveg, a díszlet, a jelmez, a rendezés biztonságát is nagyon élvezem. Legföljebb azon belül szeretem kipróbálni, mi lesz, ha megváltozik a hangsúly, a mozdulat, a ritmus.
SZLB: Amikor kijön valaki a színpadra, bármilyen előadóművész, és tökéletesen előadja, amit tud, az nagyra becsülendő, de a néző pontosan érzi, hogy nincs benne izgalom. Úgy kell eljátszani vagy előadni, hogy benne legyél te is, és annak az esélye, hogy akár el is ronthatod.
VM: A férfi-nő kapcsolat általában beszélgetéssel kezdődik. A férfi próbál imponálni a nőnek. Ilyen helyzetben te előnyben vagy?
PL: Ha beszélgetek valakivel, nem törekszem se előnyre, se rögtönzésre. Hagyom, hogy alakuljon. Figyelek a másikra. Színpadon sem teszek mást. Hatnak rám, és én reagálok. Nemcsak a mondatok és a mögöttük lévő gondolatok számítanak, hanem a tekintet, a gesztus is. Az a jó beszélgetés, amelynek minden résztvevője észreveszi és figyelembe is veszi, hogy mit akar közölni vele a másik.
VM: Béla, tőled is megkérdezem, vetted-e hasznát a rögtönzés képességének a magánéletedben?
SZLB: Persze! Tudok rugalmas lenni az emberekkel. Az egész életem rugalmas. Nincsenek kötöttségek, végzem a dolgom, gyakorlok, de nem akarok semmit előre eldönteni. És igen, a magánéletben is ez kell, rugalmasság.
VM: Lia, a fiad tisztában van azzal, hogy te milyen híres lettél? Az apjáról nem is beszélve.
PL: Hú, ez nagyon érdekes és nehéz téma. Még óvodás volt, amikor hallottam a játszótéren, hogy beszélget a kis társaival a homokozóban, meséli nekik, hogy az ő papája a Csányi Sándor, látni lehet a tévében. Úristen, gondoltam, hogyan fogja ezt az egészet földolgozni? Leültem vele beszélgetni. „Misi, az, hogy milyen munkát végzünk a papáddal, nem feltétlenül érdem. Mi nagyon élvezzük. Nem azért, mert sokan látnak minket, hanem mert nekünk öröm csinálni. Gondolkozz el, hogy neked mi a jobb. Szeressenek a szüleid foglalkozása miatt, vagy inkább azért, amilyen vagy.” Talán megértette. De a meccs még tart.
VM: Milyen a rögtönzőképessége?
PL: Nagyon jó.
VM: Béla, a fiaid kezdenek olyan sikeres muzsikusok lenni, hogy előbb-utóbb megeshet, nem azt mondják róluk, hogy a te fiaid, hanem rólad, hogy az ő apjuk.
SZLB: Már mondják. Én nem akartam rájuk erőltetni a saját hivatásomat. Maguktól tanultak meg mindent. Béla, a nagyobbik fiam tipikus dzsesszzongorista, úgy játszik, ahogyan a régi amerikai dzsesszzenekarokban szokás. Róbert viszont nagyon kreatív, otthonos a dzsesszben, de föllépett már a Fesztivál-zenekarral és másutt is, mindenütt megállta a helyét.
Névjegyek:
Pokorny Lia – színésznő
• 1971-ben született Hatvanban
• A Színház- és Filmművészeti Főiskolát nem végezte el
• A Pince, majd Bárka Színházban játszott, jelenleg az Új Színház tagja
• Paulay Ede- és Story érték-díjas
• Volt férje Csányi Sándor, kisfiuk, Misi nyolcesztendős
Szakcsi Lakatos Béla – zongoraművész, zeneszerző
• 1943-ban született Budapesten
• Kilencévesen kezdett zongorázni
• Klasszikus zenei pályára készült
• A legnevesebb magyar dzsesszzenészekkel játszott
• A Pege Kvartettel 1970-ben II. díjat nyertek a Montreux-i Dzsesszfesztiválon
• Érdemes művész, 2005-ben Kossuth-díjat, 2006-ban Prima-díjat kapott
A cikk nyomtatásban a Nők Lapja e heti számában jelent meg.
A legfrissebb szám tartalmából: 
- „Ez egy teljesen egészséges házasság”
- Dupla vagy semmi
- Segítség, baj van a gyerekemmel!
- Boldogságot, egészséget adó kezek
- Tamással sülve-főve
- Dr. Vekerdy Tamás rovata
Ha előfizetnél a lapra, itt és most megteheted!
