Az egész létemet körbelengi a harmóniára törekvés, még ha ez nem is mindig tudatos. Persze az is fontos ebben, hogy zenész vagyok, és a zenélés legtöbb esetben nem más, mint folyamatos törekvés a harmónia megteremtésére. Egy együttesnél csak akkor jön létre elfogadható produkció, ha a zenészek összhangban vannak a hangszerükkel és egymással is. Ugyanakkor az is igaz, hogy csak komoly küzdelem árán tartható fenn az óhajtott harmónia, mert a mindennapjaink tele vannak hamis hangokkal, disszonanciával. Már az is nagy szó, ha belül, a lelkünk mélyen meg tudjuk őrizni.
Gondolom, az ön hivatása olyan felfokozott életmóddal jár, amely nem feltétlenül jelent egészséges táptalajt a klasszikus értelemben vett harmóniának.
Azok közé tartozom, akik – mai számítástechnikai szóval élve – „multitasking” életmódot folytatnak, vagyis sok programot futtatnak párhuzamosan. Folyamatosan észnél kell lennem ahhoz, hogy a megszakított folyamatokat később folytatni tudjam. A saját létünkkel és környezetünkkel való harmóniát ez nagyban megnehezítheti, megannyi tényező viszont segíti is a kialakulását. Olyanokra gondolok, mint a jó családi háttér, a zene, vagy az, hogy imádom a foglalkozásomat, de ide tartozik az is, hogy olyan csapattal dolgozom, amelyben mindenki tiszteli és szereti egymást.
Magam is azt vallom, hogy az ember bizony változik az élete során, és nem biztos, hogy ma ugyanaz jelenti nekem a harmóniát, ami öt éve, vagy éppen öt év múlva. Ezért hiszem, hogy szükség van a megújulási szándékra és irányra, aminek viszont elengedhetetlen feltétele lehet egyfajta inspiráció. Ön honnan nyeri ezt több mint harminc éve?
Számomra például az elégedetlenség komoly inspirációs tényező. A legnagyobb sikerek után is mindig találok valamit, amivel nem vagyok százszázalékosan elégedett, és a hibát elsősorban magamban keresem. Az elégedetlenség hajtóereje nálam abban nyilvánul meg, hogy nem enged hosszasan megpihenni a babérokon. Persze nagyon jó érzés megfürödni a sikerben, kifutási időt adni az örömnek is, de aztán megint előjön a kérdés: hogyan lehetne legközelebb valahogy még jobban?
Ezek persze sokszor csak apró dolgok, és igazságtalan lennék a saját sorsommal szemben, ha az egész pályafutásomra valamilyen elégedetlenséggel tekintenék. De az állandó megújulás szándéka ebből is táplálkozik. Turnéról turnéra változtatjuk a koncertek műsorát, egy-egy helyre mindig más programmal megyünk vissza. Ugyanakkor az új lemezeknél kicsit más a helyzet, mert sem a szerzők, sem én nem akarunk, de nem is tudnánk kibújni a saját bőrünkből, mégis ott van minden albumon a két lemez megjelenése között eltelt idő lenyomata. Tulajdonképpen a hitelesség kérdését is mindig fel kell tenni ilyenkor, mert az önazonosság nagyon fontos a zenében, a közönség megérzi, ha valaki szerepet játszik. Azt, amit egy színésznél tehetsége bizonyítékaként értékelünk, azt nálunk a közönség ösztönösen hamisságként éli meg.
Sokszor kérdezték már tőlem: mi a titka annak, hogy valaki ennyi ideig képes a pályán maradni? Viccesen azt szoktam válaszolni, hogy ha tudnám a receptet, hülye lennék elárulni… Persze nem tudom a képletet én sem, ezt sehol a világon nem tanítják. Lehetsz virtuóz a hangszereden, lehet fantasztikus hangod és így tovább, mégis legtöbbször mindez kevés a hosszú távú fennmaradáshoz. Van ebben valami kifürkészhetetlen misztikum, ami végül is nem olyan nagy baj.
Egy biztos, nem árt, ha a szakmai batyunkban van egy nagy adag szerencse, és a következetesség sem tűnik rossz tanácsadónak. Mi legtöbbször a magunk normái, ízlése és művészi elképzelései szerint tesszük, amit teszünk, de közben nagyon erősen reméljük, hogy a közönségnek is tetszeni fog. Meg aztán próbáljuk távol tartani magunkat a divatos irányzatoktól, nem lovagoljunk meg az éppen aktuális trendeket.
Az interjú folytatását elolvashatod a Nők Lapja Ezotéria legfrissebb számában!
