„Tanácsot a 3 éves fiúunokám ügyében kérnék öntől, akit 9 hónapos korában elhagyott az anyja, mert elment egy férfival. Azóta a fiam egyedül neveli a kisfiút, aki nem született sérülten, mégis közel kétévesen még járni sem tudott, és egy szót sem beszélt. Bölcsődei indíttatásra a fiam korai fejlesztőbe vitte, ahol csodálatos eredményeket értek el a gyermekkel, és mára már összerendezett a mozgása, sőt ügyes, és a beszéde, szókincse megfelel a korának. Váláskor a bíróság az elhagyott gyermeket természetesen az apjának ítélte, akit eleinte az anyja nem is látogatott. Később »felébredt az anyasága«, és egyre gyakrabban látogatta a gyermeket. Jelenleg a bölcsődébe járó, hároméves kisfiú 3 napig az apjánál van, a következő 3 napon az anyjánál.
A család kétségbeesetten gondol arra, hogy ez az összevisszaság mennyit árthat a gyermeknek. El sem tudjuk képzelni, hogyan vehette rá az anya a fiamat erre a megoldásra, hiszen eddig a kisfiú egyedül az apjához kötődött. Eddigi tanulmányaim és anyai és nagymamai tapasztalataim azt mutatják, hogy ebben a korban NAGYON KELL A GYERMEKNEK AZ ÁLLANDÓSÁG, és ha ez nincs meg, akkor az a későbbi szellemi fejlődésére, tanulmányaira is károsan hathat. Így van-e?”
3 nap
Én is úgy gondolom, hogy kell az állandóság a gyerekeknek, és minél kisebbek, annál inkább. Mert kell a biztonságérzés, és kell az a tudat a gyereknek, hogy „én pontosan tudom, hogy, hogy vannak a dolgok, mire mi következik”, és az úgy is van. Én is úgy gondolom, hogy az a jó, ha a gyereknek van egy állandó lakóhelye valamelyik szülőnél, de tudja, hogy a másik szülőnél is van helye – ágya, törülközője, fogkeféje… –, és hogy a szülők szabadon alakítják az ő tartózkodását, azt is tekintetbe véve, hogy neki mi lenne a legjobb.
De van egy másik iskola is – és ezt időnként Ranschburg tanár úr képviselte –, amelyik abból kiindulva, hogy a gyereknek mindkét szülőjére szüksége van (és ez így igaz!), úgy gondolja, hogy jó megoldás az „egy ideig itt – aztán ugyanennyi ideig ott” váltakozó ritmusa. (Persze ez is akkor működik jobban, ha nem nagyon merev, ha rugalmasan alkalmazkodik a szülők valódi lehetőségeihez, és netalán a gyerek kéréseihez is – feltéve, hogy a szülők nem akarják a gyereket befolyásolni.)
Azt is szokták mérlegelni, hogy vajon mi az ideális ritmus? Egy hét itt, egy hét ott, vagy esetleg egy hónap itt, egy hónap ott – vagy mindennek számtalan variációja. (Személyes véleményem: a 3 nap talán tényleg kicsit „rángatás”-szerű lehet, de ezt igazából csak a gyereken lehet látni.)
Mindehhez tegyük hozzá, hogy a megoldások lehetősége nagyon egyéni. Nagymértékben függ a gyerek személyiségétől – és természetesen a szülők személyiségétől is.
Az azonban meglehetősen egységes, hogy ez a váltogatás jól csak akkor tud működni, ha a szülők viszonya, kapcsolata a múltban történtek és a válás ellenére viszonylag kiegyensúlyozott.
Az azonban általános szabálynak látszik, hogy a tágabb család vagy éppenséggel a szülők szüleinek beavatkozása a két felnőtt szülő közötti megállapodásba nem szerencsés. (Ami persze nem jelenti azt, hogy ne mondhatnák el – lehetőleg „érzelmi nyomaték” nélkül – véleményüket.)
Talán arra is jó gondolnunk – különösen viszonylag fiatal házastársak, illetve elváltak esetén –, hogy az ember felelősségtudata a mai időkben, amikor megnyúlt pubertáskorról beszélünk, még az élet harmadik évtizedében is jelentősen változhat. És igenis bekövetkezhet az, hogy egy nagyon fiatal anya, akinek a számára talán túlzott terhet is jelentett gyermekének születése, akit azután „elhagyott”, az évek során bekövetkező érlelődésben tényleg eljuthat odáig, hogy „felébred az anyasága” és kapcsolatot akar tartani gyermekével. Ilyenkor tényleg beállhat az a jó hatás, amire Ranschburg tanár úr is gondolt, hogy a gyerek élvezheti a „két szülő, anya és apa” ha nem is együttes, de az időben megosztott jelenlétének jó hatásait.
Azt sem hallgathatjuk el – de ilyesmivel a praxisban mintha az apák esetében gyakrabban találkozna az ember –, hogy előfordulhat, hogy az időbeli megosztást pusztán anyagi okok motiválják. Ha a gyerek ugyanannyi ideig van az egyik szülőnél, mint a másiknál, akkor nem kell „tartásdíjat fizetni”. Azt viszonylag határozottan mondhatjuk, hogyha csak ez a motívum van a megosztás hátterében, akkor az – az esetek nagy részében – kifejezetten rossz hatással van a gyerekre.
A cikk nyomtatásban a Nők Lapja e heti számában jelent meg.
A legfrissebb szám tartalmából:
- Ha nincs velem a család, akkor semmi nem megy…
- Azzal is adsz, ha elfogadsz
- Jöttem, láttam, hazahoztam
- Szépségből szörnyeteg
- Kudarcból jeles?
- Anya főz
- Burda Anna grafikusnő negyvenévesen új karriert álmodott
- Dr. Vekerdy Tamás rovata
Ha előfizetnél a lapra, itt és most megteheted!