nlc.hu
Aktuális
Zavar a vezetésben, ha melletted ül a pasid?

Zavar a vezetésben, ha melletted ül a pasid?

A férfiakra sokkal kevésbé hat, ha a párjuk jelenlétében kell vezetniük. Ha hosszabb útra indul a család, akkor viszont szinte mindig ők vezetnek.
Nem bíznak bennünk
Nem bíznak bennünk eléggé

Minden második nőből idegességet és szorongást vált ki vezetés közben, ha a partnere mellette ül az autóban – derült ki egy brit biztosítótársaság megbízásából készült felmérésből. A megkérdezett férfiak közül viszont csak minden tizedik nyilatkozott úgy, hogy másként, általában óvatosabban vezet olyankor, ha nem egyedül, hanem párjával autózik.

A férfi válaszadók 9 százaléka ugyanakkor bevallotta, hogy saját autójának volánját nem szívesen engedi át barátnőjének vagy feleségének. Akadnak, akik amiatt, mert nem bíznak meg kellőképpen partnerük képességeiben, a többség viszont főleg azért, mert úgy véli, hogy a járműve túlságosan erős egy nő számára. 

A nők 13 százaléka úgy gondolja, hogy partnere felelőtlenül vezet, minden tizedik nő arra panaszkodott, hogy párja gyakran túl gyorsan hajt. A pasik 17 százalékának viszont szilárd meggyőződése, hogy a férfiak jobban vezetnek, mint a nők.

Ha egy pár mindkét tagja rendszeresen vezet, az esetek többségében az utazás jellegétől függ, hogy épp ki ül a volán mögé. A nők leggyakrabban bevásárláskor használják az autót, illetve akkor, amikor a gyerekekért mennek az iskolába. Hosszabb utak alkalmával és rossz időben viszont inkább a férfiak vezetnek. Ha pedig a pár szórakozni megy, általában a nő mond le az alkoholfogyasztásról, hogy aztán haza tudja vezetni az autót.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top