Tomi ma 12 éves, négy és fél éven át próbálta nagyszüleivel bizonyítani, hogy apja rendszeresen bántalmazta szexuálisan. A fiú hétéves volt, amikor a gyámügy kiemelte családjából és nevelését a nagyszülőkre bízta. Egyszer csak feltűnt, hogy az addig pedáns, jól tanuló fiú tör-zúz és egyre rosszabb jegyeket hoz haza. A nagyszülők faggatták, s hamarosan kiderült: láthatáskor apja szexuális játékokra kényszerítette őt. A nagymama feljelentette az apát, azután fél évig nem történt semmi. Majd vizsgálat indult, másfél éven át folytak a kihallgatások, szembesítések, majd a nyomozást meghosszabbították. A vád és a vádlott oldalán kirendelt szakértők nem jutottak közös nevezőre, így tovább folyt a procedúra. Ez idő alatt Tominak újra és újra el kellett mesélnie, át kellett élnie a történteket. Volt, amikor a fiú bepisilt az átélt traumától a bíróság folyosóján. Végül 4,5 év után oda jutottak, hogy bizonyítékok hiányába felmentették az apát.
„Egyértelmű volt, hogy a gyerek igazat mond, teljesen fölöslegesen tették ki ennek az eszement procedúrának. De komoly küzdelemmel tudtuk azt is elérni, hogy ne kelljen többet az apánál aludnia” – meséli Gyurkó Szilvia kriminológus, az erőszak áldozataival foglalkozó Eszter Alapítvány munkatársa. Neki Tomi a sokadik esete, ahol a szemlélet és a rossz igazságszolgáltatási gyakorlat teszi szinte lehetetlenné, hogy áldozatok vagy éppen bűnelkövető gyerekek viszonylag egészségesen élhessék meg a felnőttkort.
A kicsik nem manipulálnak
„A legszörnyűbb esetünk most egy olyan kislányé, akit három és fél évesen ért szexuális erőszak, ügye hét éve húzódik. Ma tizenegy éves, eddig húsz alkalommal kellett felidéznie és elmesélnie a vele történteket. A rendszer tökéletesen kiszolgáltatottá teszi őt, hiába védenék őt a jogszabályok, hiába mondják ki, hogy egy 14 évnél fiatalabb gyereket csak egyszer szabad kihallgatni” – mondja a szakember. A hozzátartozók jó része éppen ezen dolgok miatt nem tesz feljelentést, ha a gyerekét bántalmazás éri. Gyurkó Szilvia azt mondja: bizonyított tény, hogy az egészen kicsi gyerekek már tökéletesen képesek visszaadni a történteket, meg tudják különböztetni a valóságot a képzelet világától, s a kicsikre nem jellemző, hogy kitalációkkal manipulálnának.
Bár előfordul – és ezért természetesen ezt is számításba kell venni –, nemzetközi statisztikák szerint a bűnesetek 15 százalékában feltételezhető, hogy mások nyomására, hatására mond a valóságtól eltérőt egy gyerek. Az alapítvány húszéves fennállása óta összesen két ilyen esettel találkoztak a szakemberek.
Gyurkó Szilvia szerint önmagában a szemlélettel is gond van nálunk, hiszen nem egy gyereknek kellene bizonygatnia az igazát, hanem olyan szakembereknek, gyerekpszichológusoknak dolgozniuk a rendszerben, akik tudják a módszereket, miként kell őket megnyitni, kommunikációjukat értelmezni, akár elkövetőkről, akár áldozatokról van szó. „Tomi esetében biztosan nem lett volna szükség négy szakértői meghallgatásra, mikor a fiú koherensen és kétséget kizáróan mesélte el a történteket” – teszi hozzá a kriminológus.
Micimackó kevés ehhez
Az Ombudsmani Hivatal gyermekprogramjának vezetője, Lux Ágnes szerint már van, ahol igyekeznek figyelni a gyermekek érdekeire, ahol akad egy-egy erre érzékenyebb munkatárs, ott már elindult a változás, de azért ez még esetleges. „Fontos a gyereket, valamint hozzátartozóit megfelelő módon, érthető nyelven informálni arról, mik a teendők, mi történik a bíróságon, hova lehet fordulni segítségért, egy határozat mit jelent, hol kapnak bántalmazás utáni terápiát – hangsúlyozza a szakember, aki szerint a kihallgatásokat végzők nincsenek mindig tisztában a gyermekek életkori, fejlődési sajátosságaival és azzal, hogyan a legjobb kommunikálni velük.
A rendőrségi kihallgatásokra is léteznek már jó példák, de Oláh Lászlónak, a Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztály osztályvezetőjeként például nincs módja arra, hogy olyan szobában végezze a kihallgatást, amit kimondottan gyerekekre szabtak. „Persze nem elég, hogy Micimackók vannak a falon és kisebb a szék. A barátságos légkört, a bizalmat érezniük kell ahhoz, hogy megnyíljanak. Ma sokszor azzal megy el az idő, hogy egyáltalán megszokják a környezetet” – mondja a rendőr, aki emellett leginkább a videokamerás kihallgatásokat hiányolja.
Van, ahol már elébe mentek a kötelezettségnek: maguk döntöttek úgy, minden tőlük telhetőt meg kell tenni azért, hogy a gyerekek minél kisebb lelki teherrel éljék meg a rendőrségi látogatást. A Balassagyarmati Rendőrkapitányságon csaknem tökéletes kihallgatószoba várja a gyerekeket. A munkatársak és önkéntesek saját kezükkel csinosították ki a szürke falakat. “Padlószőnyeg, mesefigurák padlótól a plafonig, hogy az egészen kicsik is odamehessenek kedvenceikhez. Játékok és meleg, barátságos légkör”- így írja le Vitéziné Mészáros Krisztina rendőrszázados a felújított helyiséget. A rendőrtiszt már tíz éve faggat kiskorúakat olyan dolgokról, amikre felnőttek sem könnyen vagy szívesen emlékeznek. “Mindig kiakasztok egy táblát az ajtóra, hogy ne zavarjon meg minket senki. Engedem a gyerekeknek, hogy mozogjanak, belakják a szobát, odamenjenek a játékokhoz. Sohasem “távoli kérdéseket” teszek föl, hanem olyanokat, amik közelebb hozzák, kérdezem a barátokról, óviról, iskoláról. Nem volt még egyetlen olyan gyerek sem, aki ne nyílt volna meg. Ráadásul ők jó megfigyelők és nagyon jól vissza is tudják adni mindazt, amit átéltek, akár már négyévesen”- mondja Krisztina, aki a nyolcévesnél kisebb gyerekeket pszichológus szakértő bevonásával hallgatja ki. “Hamarosan kamera is lesz, amivel rögzíteni tudjuk majd a beszélgetést, ami azért fontos, hogy ne csak az elmondottakat tudjuk visszaidézni, hanem a szakemberek lássák a gyerek metakommunikációját, reakcióit is. Így nincs szükség arra, hogy bíróságra citálni őket újra és újra elmeséltetve velük a történteket.”
