A hír: A gótika nyert a barokkal szemben: a legismertebb és legjobban szeretett olasz templomokról készült felmérés eredménye szerint a milánói székesegyház legyőzte a római Szent Péter-bazilikát.
Winkler Nóra véleménye: Olyan volt ezt a hírt elolvasni, mint amikor a hosszúra nyúló munkamegbeszélés után kicsit kilép az ember a tárgyalóból a friss levegőre. És áll ott a hidegben és némiképp meglepődik, ja, itt közben megy az élet. Történnek dolgok az utcán, számtalan kis esemény zajlik, miközben mi pár másik embertársunkkal egy húsz négyzetméteres szobában azt hittük, ott van most a világ legfontosabb dolga.
Napok óta olvasgatom reggelenként a belpolitikai híreket, a tönkremenésről, rettenetes jövő évről, borzalmas állapotban lévő kórházakról, BKV-buszokról, kiskereskedőkről. Megszűnőben lévő középosztályról, demokratikus alapintézményekről, jó hangulatról. Ezt a pszichózist nehéz elkerülni – néha sikerül, ha a kocsimban jó zenét hallgatok vagy a karácsonyi ajándékokról gondolkozom, meg hogy melyik este fogok már mézeskalácsot sütni.
De alapvetően ezt a nyomasztó légkört érzi gyakorlatilag mindenki, akivel beszélek – rokonok, közgazdászhaverok, fodrász, szóval egy tág spektrum. Na és egyszer csak, mintegy a jó élet kopogtat ezzel a hírrel. Csodálatos. Kicsit irigylésre méltó. Elképzelem az olaszokat, ahogy tökéletesen divatos külsővel állnak egy piazzán és nagy mozdulatokkal vitatkoznak – most akkor a gótika vagy a barokk.
Dühösen ráncolja homlokát Gianni, hogy eddig bírta ezt a Francescót, de nem akar hinni a fülének: hogy tudja ez a barom azt állítani, hogy nem a Szent Péter-bazilika a legszebb? Prada sálakba tekert nők kiabálnak egymással a piaci árusok előtt, hogy mi van már, elment az eszed? Neked az, hogy a Bernini díszítette, nem számít? Ó, istenem, Giulietta, mi lett veled? Általános óta ismerlek, barátnőm vagy, de ez most közénk áll.
Színes és hangos jelenetek rázzák meg Itália tereit, kávézóit, otthonait, gőzölgő spagettik, házi raviolik és rizottók fölött vitáznak fűtötten, nagy gesztusokkal. Többen kikérik maguknak. Milánó? Milánó? Hát az a divat városa, azt senki sem vitatja, de hogy tudna versenyre kelni a dómja a San Pietróval? Alig tudják befejezni a fogásokat, annyira élénken érvelnek, még a pincérrel is összevesznek. Desszert tájára alábbhagynak az indulatok. Mire kiér a nápolyi túrótorta, egy fekete csokis profiterole és egy zabaione, még kicsit duzzognak, de a kávénál már sikerül közös platformra jutni. A Trevi-kút. Na igen. Az mindenkinek külön helyen van a szívében. Anita Ekberg, mondják egymásra nézve. Anita Ekberg. Hazafelé dühöngenek egy kicsit még magukban, felrémlik az előételek alatti harc, de aztán Fellini révén nyugalom költözik a szívekbe. Újra szent az olasz egység.
