A hír: Véget ér 2011. Új idők jönnek?
Karafiáth Orsolya véleménye: Vidám és kapatos társaságban, szakmabeliekkel búcsúztattuk az évet, épp jókor, még az elutazásom előtt (mindig Angliában töltöm az ünnepeket, kifarolva az itthoni káoszból; itt kicsit más a karácsony, sokkal inkább a kedvemre való a 24-i kocsmatúra, és a másnapi buli). Persze egyetlen ünnepséget sem lehet megúszni ilyenkor a szokásos összegzések nélkül (főképp politika persze, hogy elmenjen az életkedvem) és anélkül, hogy ne tennénk meg tippjeinket a következő évre.
Akik a 2012-es világvége szószólói, azoknak könnyebb persze, de nekünk, optimistábbaknak ugyancsak össze kell kapnunk magunkat egy valamirevaló jövendölésért. Hallottam viszont egy meglehetősen bizarr elméletet is, ami újdonságként hatott a sok sötét jóslat örvényében, és segít talán a víz felett tartani a fejünket. Egyik kedves ismerősöm a részegek megingathatatlan magabiztosságával közölte, hogy aggodalomra semmi ok, a Nasa 152 keddre előre tudja, milyen lesz az időjárás. És ha lesz időjárás, akkor minden rendben: 152 hétig leszünk mi is, aggodalomra semmi ok. Ennél a pontnál már én kissé el voltam lazulva, megkönnyebbülten sóhajtottam fel, ha a Nasa szerint így van, pánikra semmi ok.
Közben egy másik ismerősöm besodródott oldalról, ezzel a kérdéssel az ajkain: „Mondja már meg valaki, hogy meddig lehet nyugodtan és részegen fel-alá járkálni itt? Nasa-s haverom a vállára tette a kezét, és így felelt: „Ha rajtam múlik, akkor örökké.” És folytattuk a könnyed jövendölgetést. Persze az este nem tartott örökké, de hát mi tart, és az ünnepek éppen azért vannak, hogy felállítsunk egy táblát, ami nem stop-tábla ugyan, mert rövid idő után ugyanúgy haladunk tovább, de mindenesetre egy kis jelzés, hogy álljunk meg egy pillanatra, nézzük meg, hol is tartunk, szűrjük le a tanulságokat. Mindezek mellett (és főleg ellenére) én nem hiszem, hogy bármilyen olyan durva változást hozna a következő év, melynek nincs meg a csírája, az előtörténete a mában. És félek, hogy igen, nagyon rossz idők jönnek, nehéz és küzdelmes terepen, kiszámíthatatlan veszélyekkel és kanyarokkal.
Ma még azt mondjuk, Bulgáriában fogunk nyaralni, de gondoljunk csak arra, hogy sokan már idén sem tudtak elmenni sehová, örültek, ha túlélték a nyarat. El tudok képzelni szörnyűbbet annál is, hogy turkálókból öltözködünk (én amúgy is imádom őket, a legjobb alapanyagok ott vannak, lassan már a varrónénim is a fejét fogja tőlük, mikor viszem átalakíttatni a fellelt kincseket), ez sem új, lassan több lesz a second hand shop a városban, mint az egyéb üzlet. A munkanélküliség már eddig is borzasztóan magas volt, ráadásul az új rendeletek értelmében akik eddig éltek valahogy, azoknak is lejjebb kell adniuk. A környezetvédelem kérdésében pedig, akik eddig nem kapták fel a fejüket, az erősebb jelekre sem fogják: nem hinném, hogy bekövetkezne a zöld fordulat (bár szeretném hinni) és nem gondolom, hogy egyszerre csak tömegesen felébredünk. Fel kell készülnünk a legrosszabbra is, én már egy ideje ezt teszem. De minden pesszimista jóslatom ellenére bízom abban, hogy megtartjuk egymást: a kultúrát (bár hivatalosan egyre szűkülnek a lehetőségek, én bízom az undergroundban), a barátságainkat és a kedélyünkből ami még megmaradt.
Remélem, sokak számára ad erőt a rengeteg nehézség. Én eddig minden rosszból csak tanultam: bízom benne, hogy ez a képességem megmarad, sőt erősödik majd. És remélem, 152 kedd után is jön a jóslat még sokszor ugyanennyiről, és mászkálhatunk önfeledten fel és alá…
