A hír: Lassan vége az évnek, egy hét múlva már 2012-t írunk.
Soma véleménye: Minden rosszban van valami jó. Elhisszük? Érdemes lesz elhinni, mert – bár nyilvánvaló volt – de most már fel is készítenek rá minket, hogy tovább szűkül az országban a nadrágszíj. Nőnek az adóterhek és a munkanélküliség, a gazdasági teljesítmény viszont erősen csökken. És ahogy az szokott lenni („szegény embert az ág is húzza”), még az időjárás sem kímél minket szélsőségességével. Mit lehet, mit érdemes vajon ilyenkor tenni?
Kétségbeesés helyett az egység érzetét tudatosítani, a fél-elem helyett az egész-séget erősíteni magunkban és környezetünkben. Úgy a társadalomban, mint az egyénben akkor beszélhetünk egész-ségről, ha mindhárom síkon (fizikai, érzelmi-lelki és szellemi) megkapjuk azt, amire (valóban) szükségünk van.
A statisztika szerint az élelmiszereken idén sem spóroltunk és bár az élelmiszerek tovább drágultak, mi ugyanannyit vásároltunk idén is, mint tavaly (a létbizonytalanság még inkább raktározásra sarkallja az embert). És bár benzinre, új ruhákra, drágább fogyasztási cikkekre szolídabban költöttünk, egész biztos vagyok benne, hogy még mindig épp eléggé bele vagyunk süllyedve az anyagba, és épp elég felesleges tárggyal vesszük magunkat körbe. (Én is… alig várom a tavaszi nagy lomtalanítást, felújítást…)
De vajon ez a sok minden mennyire oszlik el egyenletesen, avagy mennyire szélsőségesen? A jövőben még inkább fontos lesz az, hogy az, akinek több van, mint amire valóban szüksége van, segítse azokat, akiknek igazán kell! Válságos helyzetben még inkább szerepet játszik az összefogás, egymás segítése. (Ráadásul tudjuk jól, nem csak annak jó, aki ad, hanem annak is, aki kap.) A kétségbeesés , önzés, széthúzás érzése mind belefolyik a nagy közösbe, mind itt párolog a levegőben, amit valamennyien szívunk.
És persze az embernek először a saját érdekeit kell érvényesíteni ( és a családjáét), de az adni tudást nem csak tárgyakban, anyagban lehet megélni. A fizikai szint éhsége mellett ott van az érzelmi-lelki, és ott van a szellemi szint is, amire talán még jobban ki vannak éhezve az emberek, mint bármi másra. A bajban mutatkozik meg az emberség, a nehéz helyzetekben sokkal inkább színt lehet vallani. Úgyhogy erre egyre inkább lehetőség nyílik, és azt látom, hogy növekszik az együttérzés, egyre több nagyszerű civil kezdeményezést látok magam körül, és egyre több ébredező embert, akik már nem kívülről várják a segítséget, hanem maguk teszik meg azt, amire ők képesek. Nagyon nagy erők vannak még a kihasználatlan emberi lehetőségekben!
Biztos vagyok benne, hogy a jövőben erősödni fog a barter, azaz a csere-bere, amikor is közös megegyezéssel kiiktatják az emberek a pénz hivatalos áramlásával járó különféle köröket. Szolgáltatások és tárgyak cserélnek gazdát, egyre fontosabb lesz az, hogy ki mit tud adni, kinek mije van. Hogy el tudom-e képzelni, hogy lesz olyan helyzet, amikor különféle összegyűjtött háztáji adományokért szórakoztatom, tanítom vagy éppen meditáltatom az embereket? Simán. A lényeg, hogy az ember mindig azt nézze, ő mi jót, hasznosat tud adni a közösbe, és akkor meglesz az is, ami neki kell.
A nehezebb anyagi helyzet előnye, hogy újra előjöhet az együttérzés, összefogás (ahogyan a gyűlölködés, önzés, széthúzás is, ami aztán sokszorosan lehúzó), előtérbe kerülhetnek az egyedi megoldások, jobban virágozhat a kreativitás, a humor ( nem véletlen, hogy a kabaréműfaj a 2. világháború idején volt csúcsán), és ebből az elanyagiasodott világból még inkább a lelki és szellemi élet fele fordulhatunk. Egy törvényszerű folyamatban vagyunk benne, de a szabad akarat ilyen-olyan módon mindig jelen van. És ez csodálatos ajándék! Bármi is lesz és van, fontos tudni: mi magunk vagyunk a bőség, a lehetőségek végtelen tárháza!
