Aktuális

Mit hoz 2012?

Bulgáriai nyaralás, turi-ruhák és extra telefon: ez vár ránk a jövő évben.
Mit hoz 2012?

Egy városnyi emberrel kevesebben
Amint az a Központi Statisztikai Hivatal eddig feldolgozott adataiból kiderül: míg 2010 szeptemberében 9 millió 995 ezren voltunk, addig ez év ugyanezen hónapjában már egy kisvárosnyi emberrel kevesebben, 9 millió 964 ezren. Havonta átlagosan 6500–8000 csecsemő született az országban, ám ennél jóval többen, átlagosan 9–12 ezren haláloztak el. Ezzel folytatódik az a tendencia, amely 1980-ban kezdődött: fogy a magyar. Mint azt a KSH sajtóosztályán megtudtuk: hivataluk a népesség alakulását nem prognosztizálja, a szakértők szerint azonban semmi nem utal arra, hogy e negatív folyamat megtorpanjon, netán visszaforduljon.

Atom helyett napelemet!
Persze a népesség növekedésének – többi közt – az egészségesebb környezet lenne az alapja. Egyebek mellett ezért is küzdenek a megújuló energiaforrások támogatásáért a zöldek. „A napelemek veszélytelenek, nem bocsátanak ki káros anyagot, s észvesztő sebességgel fejlődnek, ugyanakkor zuhan az áruk, ami napról napra új helyzetet teremt az energiapiacon – hangsúlyozza Vay Márton, a Greenpeace Magyarország szóvivője. – Ennek azért van jelentősége, mert ha egy új atomerőművel vetjük össze a napelemmel előállított áram kilowattonkénti árát, már most olcsóbb e megújuló energia. Épp ezért nem szeretnénk, ha a költségvetés 1/4-ét – ahogyan azt tervezik – fordítanák atomerőművekre. Egyrészt azért, mert a Margit híd felújításából, a 4-es metró vagy az autópályák építéséből tudjuk: mire elkészülnek, rendre jelentősen túllépik az eredeti költségvetést, és általában a határidőből is kicsúsznak – s ez világszerte jellemző. Másrészt: egy-egy ilyen erőmű alsó hangon tíz évig épül, amikorra minden bizonnyal még gazdaságosabb lesz szél-, illetve naperőművekkel ellátni a háztartásokat. Harmadrészt a fukusimai katasztrófa után valószínűleg szigorodnak a biztonsági előírások, ami tovább lassíthatja az egyébként is lassú építést. A jelenlegi rendszer sajnos nem kedvez a megújuló energiaforrásoknak. Ugyanakkor az energetikai hatékonyságra – társasházaknak, paneleknek – elkülönített 500 millió forint két nap alatt elfogyott, s ez azt mutatja, hogy az emberek készek és hajlandók a változásra.”

Mit hoz 2012?Nő az adó és a munkanélküliség
Nem sok jóra számíthatunk az adózás és munkaügy terén. „A legfontosabb az áfa 25-ről 27 százalékosra emelése, ami azt jelenti, hogy a termékek, szolgáltatások döntő többségének ára minimum 2 százalékkal emelkedik majd. Ez alól csak néhány termék kivétel, ilyen a tankönyv, vagy jelenleg még a távhő – mondta Bábel Iván, a BD Center Számviteli Kft. ügyvezetője. A pénzügyi szakembertől megtudtuk: megszűnik az adójóváírás is, amit évi 2 millió 750 ezer bruttó fizetésig lehetett igénybe venni. Ez havi 12 100 Ft-ot jelentett, azaz ennyivel lett kevesebb a dolgozó adóelőlege, ami értelemszerűen a kis jövedelműeknek kedvezett. Az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) mértéke 30-ról 37 százalékra emelkedik, az összeghatárt évi bruttó 25 millióról 30 millió forintra emelték. A minimálbér a tervezet szerint 78 ezerről 92 ezer Ft-ra nő, míg középfokú szakképzettségű, s ilyen munkakörben dolgozó munkavállalók bérminimuma 94 ezerről 108 ezer Ft-ra emelkedik. Ez a munkáltató oldaláról nézve mintegy 15 százalékos költségnövekedés. Ha nem is törvényszerű, sajnos jó esély van arra, hogy mindez elbocsátásokat generál, alaposan megnehezíti az álláskeresést, s valószínűleg tovább növeli a »zsebből zsebbe« bérezett dolgozók számát.”

Négy évszakot akar a meteorológus
Németh Lajos abban reménykedik, hogy egy ilyen kiszámíthatatlan időjárású esztendő után legalább az évszakok „észhez térnek” végre. „Szélsőséges év áll mögöttünk: míg a »papír szerinti« legmelegebb szakában, júliusban hűvös, szeptemberre, olykor októberre emlékeztető időnk volt, addig ősszel az elmúlt száz év legnagyobb szárazságát jegyezhettük föl – emlékszik a meteorológus. – Sajnos egy évre előre lehetetlen prognózist felállítani, így csak a saját vágyamat oszthatom meg az olvasókkal: szeretném, ha a szélsőségektől mentes, Vivaldi által megkomponált négy évszak visszatérne a Kárpát-medencébe.”

Bulgáriában nyaralunk
Utazási kedvünket állítólag nem szegi a válság. Mint azt a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetségénél megtudtuk, várhatóan nagyjából ugyanannyian utaznak majd külföldre 2012-ben, mint ez évben. „A személygépkocsival elérhető úti célok közül Horvátország, Bulgária, Olaszország és Ausztria lesznek a legnépszerűbbek. Repülővel legtöbben Törökország, a görög szigetek, Bulgária vagy spanyol úti célok közül választanak majd, míg az észak-afrikai célok iránti kereslet még függ az érintett országok politikai stabilizációjától” – tájékoztattak minket. Ha mi is az utazók között leszünk és az átlaghoz tartozunk, akkor 8-9 napos lesz a nyaralásunk, mégpedig június közepe és augusztus vége között. Ha az utószezon mellett döntünk, akkor rövidebb ideig maradunk majd – legalábbis ezt mondja a statisztika.

Mit hoz 2012?Turkálóból ruházkodunk
Idén nem spóroltunk az élelmiszereken sem, noha szinte mindnek emelkedett az ára. Benzinre, illetve új ruhára és drágább fogyasztási cikkekre azonban már megfontoltabban költöttünk, s jövőre valószínűleg még óvatosabbak leszünk. „Az élelmiszerek drágultak, ennek ellenére ugyanannyit vásároltunk idén, akár 2010-ben – tudtuk meg Vámos Györgytől, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkárától. – Szintén jelentősen emelkedtek az üzemanyagárak – tette hozzá –, ám ez már forgalomcsökkenéssel járt, ahogyan iparcikkekre, ruhára is kevesebbet költöttünk. Utóbbiak közül egyedül a turkálók, illetve a használtruha-boltok tudták megtartani a tavalyi forgalmukat. Olyan statisztika nem áll rendelkezésünkre, hogy mennyi mosógép, kávéfőző fogyott, azt azonban tudjuk, hogy nagy értékű, tartós javakból kevesebbet vettünk. De miért alakult így? Egyrészt az egykulcsos személyi jövedelemadó-rendszer januári életbe lépése, másrészt a magánnyugdíj-pénztári reálhozamok kifizetése miatt – ez erősítette a családok pénzügyi helyzetét –, a különféle hitelek törlesztése viszont fékezte a költekezést.” Ahogy a szakember fogalmaz, jövőre „az ország makrogazdasági pályája – az infláció, a beruházások – döntően befolyásolja a kereskedelmi forgalmat is. Egy biztos: nagy valószínűséggel nem úgy alakul minden, ahogyan tervezték – a 1,5 helyett vélhetőleg csak 0,5 százalékos lesz a gazdasági növekedés: az első fél évben gyengébb lesz a forgalom. Hogy a második fél évben sikerül-e kilábalni a gödörből, abban csak reménykedhetünk. Nagyot nyom a latban, hogy miként sikerül a devizahitelesek helyzetét stabilizálni, hiszen ez egymillió családot érint, ők hatalmas súllyal jelennek meg a gazdaságban”.

A telefon lesz a fő kütyü
Nincs az a válság – vagy még nem értük el azt a mélypontot –, amelyben a műszaki cikkek fejlődésének megálljt lehetne parancsolni. Így volt idén, így lesz jövőre is. „Egyértelműen az okostelefonoké lesz 2012 – mondja Szita Jenő reklám- és számítógépes szakértő. – Mind a kompakt fényképezőgép, mind az mp3-ak, mp4-ek a végnapjaikat élik, hiszen szerepüket hamarosan teljesen átveszi a mobil. Az érintőképernyős komputerek, a tabletek lesznek a filmnézésre, levelezésre használt nagy tesók, míg olvasásra az e-book új generációi érkeznek. A laptopok ugyanakkor sokkal alkalmasabbak munkára, így minden bizonnyal nem csupán jövőre, de még sokáig tart a sikerkorszakuk.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top