Aktuális

Elfogy Szeged lakossága

Újra fogyókúraverseny indul Szegeden; a kezdeményezés résztvevőinek az elmúlt tíz esztendőben több mint 11 tonna túlsúlytól sikerült megszabadulniuk. Winkler Nóra különvéleménye.

A hír: Ismét fogyókúraversenyt szerveznek Szegeden. Az évek során eddigi legfiatalabb résztvevő még tízéves sem volt, a legidősebb pedig már hetven is elmúlt, amikor bekapcsolódott a rendszeres, heti legalább két alkalmat jelentő testmozgással járó programba. A résztvevők átlagosan 8–12 kilogramm feleslegtől szabadulnak meg néhány hónap alatt. Állapotfelmérésen vesznek részt, majd a szervezők egyénre szabott edzéstervet dolgoznak ki, és étrendjavaslatot is készítenek számukra.

Elfogy Szeged lakosságaWinkler Nóra véleménye: Hányan kezdték azzal az új évet, hogy – megint – megfogadták, mostantól más lesz. Kevesebb cukrot eszem, több zöldséget fogyasztok, kevesebbet költök hülyeségekre, többet mozgok, kevesebbet idegeskedek, többet leszek a családommal, kevesebbet ülök egy helyben, többet locsolom a virágokat. Fontos a dátum, a naptár cserélésével egy időben magunkat is egy frissebb, jobb külsejű, újszerűbb formátumban szeretnénk viszontlátni.

Persze megtartani a fogadalmakat elég nehéz, pláne ha irreális, hónapokig tartó, életmódváltást igénylő eredményeket akarunk látni már január közepére. Az meg nem jön, mi erre a cserbenhagyottak öntudatával vágunk vissza, jaaa, ha nem fogytam le 12 kilót három nap és hét óra alatt, akkor hagyjuk is ezt, köszi szépen, átvertél, ha te se, akkor én se. Akkor direkt a szobabicikli nyergén fogom megkenni a mézes kalácsomat este tizenegykor! Nade. Ha nem a lehetetlent rántjuk magunkra célként, és nem is egyedül próbálunk fegyelmezettek lenni, sokkal több esélyünk van a sikerre. Csodásan hangzik ez a közös klub, például azért is, mert akinek mondjuk csak két-három kiló a problémája, nem biztos, hogy gondol arra, hogy aki negyven kilót szeretne leadni, annak már pusztán az sem szívderítő élmény, hogy emberek közé menjen. Bemenni egy konditerembe egyedül, és nézni, ahogy szálkás testű idegenek egymilliószor fekvenyomnak, míg mi örülünk, ha minden nehezítés nélkül fel bírunk ülni fekvésből. Köszi, nem. A közös sportolásban ez is nagyszerű. Nem egymagában szenved az ember, állandóan jobb testű másokhoz mérődve és rendre alulmaradva.

És ez a városi dolog azért is tetszik, mert lokálpatriótává tesz. Aki így éri el, hogy egészségesebb, jobb, élvezetesebb, vékonyabb derekú élete lesz, az nem tud nem szeretettel gondolni a rá figyelő városra. És biztosan maga is figyelmes lesz – a parkokra, a tisztaságra, a városi ügyekre, az esetleges karitatív kérésekre. Kicsit lehet hogy túl optimista Tesz Vesz Várost vizionálok, de szerintem ez évkezdésnek – pláne az idei év kezdetének – jó. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top