nlc.hu
Aktuális
Gyerekidomítás nádpálcával

Gyerekidomítás nádpálcával

"A »Nem!« parancsszót összekötöttük meztelen lába enyhe megütésével. Körülbelül 30 centi hosszú és 3 mm vastagságú fűzfahajtást használtunk" – írja gyermeknevelési tanácsadó munkájában a szerzőpáros, nem kis indulatokat kavarva.

Gyerekidomítás nádpálcávalTévedsz, ha azt hiszed, egy 19. századi porosz kadétiskola kézikönyvéből származik az idézet: Michael és Debby Pearl Gyermeket nevelni Isten félelmében című írását először 1994-ben adták ki az Egyesült Államokban, azóta pedig többször is újranyomták, és ma már magyar nyelven is olvasható.

A könyv összefoglalva arról szól, hogy miképpen faraghatunk gyerekünkből az utasításokat minden körülmények közt, azonnal és feltétlen engedelmességgel végrehajtó „kis alattvalót”. A válasz egyszerű: nádpálcával.

A szerzők saját tapasztalataikból kiindulva ugyanis azt állítják, az engedetlen kicsik nevelését már csecsemőkorban el kell kezdeni (természetesen akkor még vékony vesszőt vagy ujjal pöckölést alkalmazva). A lényeg tudniillik az, hogy minél hamarabb kialakuljon a gyerekben az a feltételes reflex, mely összeköti a szülői tiltást a büntetéssel és fájdalommal.

Szemléltetésül álljon itt egy rövid részlet a könyvből:

Csald tőrbe a gyereket!

Gyerekidomítás nádpálcával„Teremts nevelő célú helyzeteket! Például a szemüvegedet használva csaléteknek tedd a gyermeket oda, ahonnan könnyen elérheti azt. Nézz egyenesen a szemébe! Ha utánanyúl, hogy megfogja, ne húzd vissza, ne védd magad! Halkan mondd, hogy »Nem!« Bármi történik, ne emeld fel a hangodat! Ne hangozzék komolyabban, mint egyébként! Ne felejtsd, hogy hangmintát alapozol meg, amelyet mindvégig használni fogsz, amíg a gyermek kicsi!

Ha ismét a szemüveged után nyúl, mondd újra, hogy »Nem!«, és parancsodat kísérje egy kis meglegyintés! Vissza fogja húzni a kezét, és a szemüveg megragadását a fájdalommal fogja társítani. (Én általában a mutatóujjammal legyintek a kis kezére. Soha nem hallottam, hogy a gyermek ettől sírva fakadt volna.) Még az sem tudatosul benne, hogy megütöttem. Azt gondolja, hogy a szemüveg volt, vagy maga a »Nem!« okozta a fájdalmát. Elkerülhetetlen, hogy vissza ne térjen a csalétekhez, kipróbálni új elméletét. A szemüveg persze ismét fájdalmat okoz, és a fájdalmat egy halk »Nem!« kíséri. Lehet, hogy még egyszer-kétszer tovább próbálkozik, mielőtt végképp felhagy a szemüveg megszerzésével.”

A fent kifejtett módszert szemléletes példák egész sorában ismétlik a szerzők a közel százoldalas könyvben – a fenyítések közt leginkább csak a suhogó pálca vastagságában találhatunk különbséget (kisebbeknek vékonyabb, nagyobbaknak vastagabb jár). Az igazság kedvéért tegyük hozzá, hogy több alkalommal is hangsúlyozzák az írók: kifejezetten kerülni kell, hogy a gyerek megsérüljön, ezért a pálcán kívül minden más eszközt elleneznek.

Mint a Pearl házaspár kifejti, módszerük egyik alapgondolata, hogy „ha engeded, hogy a gyermeked lázadjon és a saját akaratát érvényesítse (házastársaddal, nagyszülőkkel, nagyobb testvérével, a bébiszitterrel vagy társaival szemben), az azt jelenti, hogy életben hagyod az akaratosságát.” Márpedig ez komoly hiba a pálcapárti nevelők szerint, hiszen rendkívül fontos, hogy „ne alakuljon ki benne saját akarata érvényesítésének önző szokása.”

Meglepő, hogy mindez megjelenhetett magyar nyelven is (ezen fórumozóink sora is felháborodott már), amellett, hogy nem pusztán a testi fenyítés az elmélet problematikus pontja, de a lelki hatások is kérdésesek.

„Nem nevelés” – mondja a pszichológus

Gyerekidomítás nádpálcávalDeliága Éva gyermekpszichológus szerint a nádpálcás regulázás „nem nevelés, hanem inkább kondicionálás, ami komplex viselkedési formák kialakítására nem alkalmas, inkább egyes, jól körülhatárolt esetekben lehet célravezető. Persze ekkor sem indokolt veréshez folyamodni – mondja –, inkább a hangsúly, a gesztusok kapjanak szerepet. Például ha a beszélni még nem tudó gyermekünk épp bele akar nyúlni a konnektorba, jó lehet, ha hangosan rákiáltunk, hogy ezzel is nyomatékosítsuk: ezt most nem szabad.

Másrészt ha gyerekünket arra neveljük, hogy kizárólag a várható bántalmazástól félve tartózkodjon valamitől, akkor a viselkedésének korlátait a későbbiekben sem saját értékrendszere szabja majd meg, hanem a következményektől való rettegés. A szakértő szerint az ilyen tekintélyelvű nevelés önállótlan, kezdeményezni nem merő felnőtteket eredményez; az ilyen embernek mindig szüksége lesz rá, hogy mások mondják meg, mit tegyen és mit ne.

A modern gyermekpszichológiában általánosan elfogadott nézet szerint a gyerekek elsősorban nem a fenyítésekből, hanem modellkövetésen keresztül tanulnak. Már csak ezért is fontos, hogy szeretetteli, őszinte kapcsolatuk lehessen a szülőkkel, hogy így sajátíthassák el a szükséges normákat. „A nevelésnek nem a gyermek engedelmességét, hanem a képességeinek kibontakoztatását kell a középpontba állítania” – vallja a szakember.

A törvény is tiltja

Persze lehet, hogy valakit nem győz meg a lélektan – viszont a törvények elég egyértelműek ebben az ügyben. Mint dr. Bátki Pál ügyvéd elmondta: „A gyermekvédelmi törvény és a bírói gyakorlat értékrendje nem teljesen egyezik a nevelő célú szülői bántalmazás tekintetében: a törvény ugyanis 2005 óta tételesen is kimondja, hogy a gyermek bármilyen testi fenyítése jogellenes, akár jár sérüléssel, akár nem, a büntetőjogi gyakorlat szerint viszont a szülői nevelésbe belefér a nevelő célú testi bántalmazás, amíg az nem okoz sérülést. Mivel viszont a nádpálca használata legtöbbször sérüléssel jár együtt (duzzanat, bőrpír, esetleg gyulladás), ezért azt gondolom, ez még a büntetőjogi bírói gyakorlat szerint sem fér bele a jogszerű gyermeknevelésbe.”

Úgy tűnik, a jogszabályok egybevágnak a pszichológusok véleményével – bár talán még emlékszünk rá, mekkora felzúdulást okozott 2011 novemberében egy kereszténydemokrata parlamenti képviselő, aki a köznevelési törvényből törölte volna a tanulók testi fenyítésének tiltását: „a gyermek és a tanuló nem vethető alá testi fenyítésnek, kínzásnak, kegyetlen, embertelen, megalázó büntetésnek vagy bánásmódnak”.

„Ártalmas és mérgező nézetek”

Herczog Mária, az ENSZ Gyermekjogi Bizottságának tagja mélyen elítéli a gyermekbántalmazás minden formáját, legyen az testi, vagy csak szavakban megnyilvánuló abúzus. „Gondoljunk csak bele, milyen fájdalmasan megalázó dolog a verés, akár felnőtt, akár gyerek szenvedi el. Emellett az is nyilvánvaló, hogy az ütlegeléssel az agresszív, másokon átgázoló felnőtt mintáját mutatjuk be neki, így a veréssel azt tanítjuk: az erősebb bármit megtehet a gyengébbel, szabadon terrorizálhatja, ha ahhoz van kedve. Amire a terror és elnyomás helyett szükség van, az pont ennek az ellentéte; mégpedig az, hogy természetes dolog, ha a gyermeknek megvannak a maga igényei, és ezeknek a kielégítése is normális és rendjén lévő – mint ahogy az is előfordul, hogy ezek miatt konfliktusba kerül a szüleivel. Ilyenkor viszont a megoldást a kommunikációban, együttműködésben és erőszakmentes kompromisszumokban kell keresni, nem a gyengébb leigázásában.”

A könyv hazai kiadójának vezetőjével eddig nem sikerült felvenni a kapcsolatot, pedig szerettük volna megtudni, miért érezték úgy, hogy fontos magyar nyelven is kiadni Michael és Debby Pearl művét.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top