Válság: egyre több zálogház nyílik

A hír: Már nem csak a lecsúszottaké a zálogház: világszerte a tehetősebbek is arra kényszerülnek, hogy a „zaciban” szerezzenek átmeneti kölcsönt. Külföldön Ferrarit és jachtokat is beadnak, nálunk sem ritka, hogy luxus házimozirendszer vagy méregdrága versenybringa jelenik meg a tételek között, de vittek már be drágaköves koronát is.

Karafiáth Orsolya véleménye: Volt nagyon régen, még a kilencvenes évek végén egy kedves ismerősöm, aki éveket áldozott a csalhatatlan rulettstratégia kidolgozására. Mindenképpen meg akart gazdagodni, és a lehető legkönnyebb úton – bár utólag kiderült, ez az út semmiképp nem a játéktermekben kezdődik, legalábbis számára nem. Elmélete szerint a nagy kaszáláshoz nem kell más, csak agy, amivel ő rendelkezik ugye, és kellő türelem, mely erény szintén része a személyiségének. Bejárt a bűnbarlangokba, sasolta az elektromos gépeket, hosszasan tárgyalt játékosokkal. Töviről hegyire kifaggatta a veszteseket, hogy tanuljon a hibáikból, és ravaszul szóba elegyedett a nyertesekkel, hogy ellesse a siker receptjét. A legfőbb tanulság az volt, hogy óvatosnak kell lenni, nem építeni a szerencsére, csak és kizárólag a szisztémára, és ha megvan a kívánt összeg, nem hanyatlani a szenvedély karjaiba, hanem lelépni a busás vagyonnal. Szépen alakult a nyerés forgatókönyve, a fejében ő már egy multimilliomos volt, nekem is ígért ezt-azt, ha beüt a jólét, hát szurkoltam neki.

Aztán eljött a nagy nap, amikor úgy döntött, a gyakorlatba ülteti az elméletet. Mondanom sem kell: egy este alatt elvesztette a hosszú idő óta direkt erre félretett tőkéjét. A második éjjel a vésztartalékait is. Ekkor jött a telefon, hogy oké, vége a humorizálásnak, kettő próba rosszul sült el, ám a harmadik már tuti, és hogy kérné a segítségem: az édesanyja ékszereit kéne becsapnom a zaciba. (Azért nekem, nehogy bármi is az ő nevén legyen.) Akkor jártam először zálogházban. Iszonyú zavarban voltam, piros voltam a fejem búbjáig, de nem kérdeztek semmit. (Féltem attól, hogy szóba kerül, honnan van nekem, láthatólag nem túl jól eleresztett egyetemistának ennyi komoly ékszerem… Megkaptam a pénzt, a cédulát, aztán spuri. Hamarosan megint mennem kellett, akkor már a nagyanyai kollekcióval, később meg hosszabbításért, ez többször megismétlődött. De kiváltani nem váltottuk ki, a szisztéma befuccsolt, ismerősöm ellógott külföldre. Akkor gondoltam először arra, hogy milyen jól járnak a zálogosok: fillérekért jutnak igazi kincsekhez.

Ha egy településen járok, bárhol, mindig figyelem, mennyi a zálogház, mert ez szépen mutatja, hogy is áll a környék anyagilag. Pár éve Miskolcon döbbentett le a főutca látványa: luxusboltok, zálogház, szőrmeüzlet, zálogház, és így tovább. Ahogy romlik a helyzet, úgy kényszerülnek egyre többen igénybe venni a szolgáltatást, és (az aukciós portálok szerelmeseként) azt is szomorúan látom, hányszor kínálnak megvételre (egyre gyakrabban) zálogcédulákat… Előző héten egy barátnőm kérdezte, nem tudnék-e valakit, aki megvenné egy igen értékes műtárgyát, az egyetlent, ami van neki, mert kikapcsolták náluk a villanyt és sehonnan nem tud már pénzt szerezni. Az a veszélyes ebben, hogy lassan elfogynak az értékek (amiket most gyakran igen áron alul lehet megvásárolni), és akkor mi lesz? Múltkor is nagyon nehéz lett a szívem: kifigyeltem persze, hogy a zálogosoknál sokkal olcsóbban lehet érdekes ékszerekhez jutni. Előttem állt egy nő a kisgyerekével, és az ezüstjeit hozta: már nem is kölcsönre, hanem rögtön eladásra. Törtezüst-árban, fillérekért vették át tőle, majd mikor én megkérdeztem, hogy mennyiért vehetném át, a zálogos már a súlyos többszörösét mondta…