nlc.hu
Aktuális
A színek hatása

A színek hatása

A színekre és a fényre a szürke, téli hónapokban sokaknak még nagyobb szüksége van. Talán nem is sejtjük, mekkora az erejük, és milyen régóta használjuk gyógyításra, kommunikációra.

 

A színek hatása

„Soha nem hordok pirosat, ki nem állhatom ezt a színt!” – az ehhez hasonló kijelentések bizony jelzésértékűek. Utalhatnak az életerő, az agresszió érzésének elutasítására, ám egyéntől, problémától függően más jelentéssel is bírhatnak. Az azonban kijelenthető, hogy az ösztönös választás, egy szín kerülése mögött sok esetben húzódik meg valamilyen rejtett tartalom, feldolgozatlan érzés, emlék, gondolat, amelyet az adott szín szimbolizál. Jól gondoljuk, hogy a színek árulkodnak: egy új hajszín, egy feltűnő körömlakk is. És az is igaz lehet, hogy valóban sokat segítenek, de mégsem önmagukban gyógyítanak.

Segít a színteszt

– Azoknak, akik nem tudják elmondani a problémájukat, nehezen fogalmazzák meg az érzéseiket vagy egy traumát, segítséget jelent egy színteszt vagy színterápia a megfogalmazásban, a gyógyulásban – magyarázza Valachiné Geréb Zsuzsanna gyermekpszichológus, a Magyar Művészetterápiás Társaság Képzőművészeti szekciójának alelnöke. – Gyerekek esetében ez különösen fontos, rajzaik esztétikuma, sokszínűsége, a színhasználat sokat elárul lelki világukról.

Nem véletlen, hogy a gyermekdiagnosztikában a feltáró tesztek majdnem fele rajzteszt, és a gyermekek a terápiás foglalkozások alkalmával is szívesen választják ezt a tevékenységet.
A Lüscher-féle színteszt nem teljesítményteszt, így a fiatal felnőttek sem idegenkednek tőle. A teszt során a vizsgált személy többször választ a színlapocskák közül, a színek egymást követő sorrendje, egyes színek előnyben részesítése, illetve elutasítása mind-mind utalnak a személy világhoz, önmagához való viszonyulására, illetve a konfliktusos területekre.
A teszt eredménye hasznos lehet a pályaválasztásban, de segítséget nyújthat olyan élethelyzetben is, ahol valamilyen döntést kell meghozni. Természetesen, mint minden pszichológiai teszt, ez is csak a klienssel való beszélgetés, különösen az első találkozás ismeretanyagai és benyomásai alapján értelmezhető – mondja a pszichológus.

A színek hatásaMindent nem old meg

Ősszel–télen a természetes fény hiányában a különböző lelki problémák, mint a depresszió is, felerősödhetnek. A különböző kezelési módszerek – gyógyszerek, pszichoanalízis, munkaterápia, csoportfoglalkozások – mellett a színterápia is egyre elfogadottabbá válik.

– Súlyos betegségek esetén önmagában nem elég a színterápia, ezt fontos tudni! Ha valaki például vidám színekbe öltözik, sokat javít az állapotán, közérzetén, életminőségén, de nem fog meggyógyulni! – hangsúlyozza a pszichológus. – A házilagos megoldások a pszichológiai, pszichiátriai betegségek többségében nem működnek, terápiás folyamatokra van szükség, szakember segítségére. A művészetterápia arra ad lehetőséget, hogy valaki úgy ossza meg, fedezze fel érzéseit, hogy egyszerre lát rá a saját belső világára, valamint át is éli az ott zajló folyamatokat. Egy érzés, emlék, álom megfestése, mivel nem szóbeli, sokszor olyan rétegeket mozdíthat meg, amelyek a kliens előtt is rejtve voltak. Nem ritka, hogy sikerül megfogalmazni, meglátni valami olyan érzést, történést, ami addig sok feszültséget okozott az egyénnek. A színek egy ilyen munkában különös jelentőséget kapnak, hiszen olyan minőséget adnak a képeknek, amely a színekhez kapcsolódó gondolatok, asszociációk mentén sokkal messzebbre vihet, mint csupán egy kép tartalmi jelentése.

Melyik szín mire hat?

Piros – izgat
Narancssárga – derít
Sárga – erőt ad
Zöld – kiegyenlít, nyugtat
Kék – ellazít, fájdalomcsillapító hatású

1. A fényterápia is hatásos
Kimerültségre vörös vagy sárga, fájdalomra, izgatottságra kék, depresszióra napi egy óra erős fehér fény, főleg napfény ajánlott, de különféle fénykombinációk is alkalmazhatók.
2. Rosszul alszik?
Az alvásritmus átállításában is alkalmaznak erős, világos fényingereket.
3. Nincs jó kedve?
A téli depresszió 2000 lux fényerejű teljes spektrumú fénnyel jól kezelhető, ha a beteg napi egy órát ül a speciális lámpa előtt, ez csökkenti a súlyos ingerlékenységet és az alkoholszomjat is.

 

 

A cikk nyomtatásban a Nők Lapja e heti számában jelent meg. 

A színek hatásaA legfrissebb szám tartalmából: 

  • Soma – „Cigány lányokat tanítok meditálni”
  • Minden sikeres don mögött áll egy donna?
  • Jelmezbál lesz nálunk!
  • A spiritualitás dicsérete
  • Neveljen orchideát!
  • A színek hatása
  • Tamással sülve-főve
  • Dr. Vekerdy Tamás rovata

Ha előfizetnél a lapra, itt és most megteheted!

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top