Dr. Vekerdy Tamás rovata

„Cipeljük a keresztjét annak, hogy nem oda születtünk – ahol megállni kívánunk. Cipeljük a keresztjét annak, hogy van bennünk nagyravágyás. Visszük a keresztjét annak, hogy van bennünk ambíció. Visszük büszkén a keresztjét annak, hogy vannak álmaink és céljaink és terveink. Visszük büszkén a keresztjét annak, hogy mindezért erővel, becsülettel, végsőkig harcolni vágyunk. Visszük magányosan, de mégis reménytelten a keresztjét annak, hogy semmitől nem félünk, még ha megijesztenek sem, még ha kinevetnek sem, még ha észre sem vesznek irigy lelkek. Visszük együtt, csendes, láthatatlan tömegként a keresztjét annak, hogy harcosok vagyunk és leszünk – ha kell örökké, még ha megsebeznek is, még ha megsérülünk is, még akkor is, ha fel kell támadni…

Cipeljük, visszük, visszük büszkén, magányosan s tömegként, reménytelten s harcolva a fénynek keresztjét, mi bennünk világít – mert erre születtünk. Itt vagyunk. A falu messzi-messzi távolában, s a város piszkos, szegény utcájában, itt vagyunk. Mi, a küzdésre teremtett leendő tehetségek, okosok.”

„Deviáns…”

Ezt az engem megragadó prózaverset Szombathelyen hallottam.
A szerző olvasta fel, kivételesen a nevét is ide írom: Holdosi Vivien. Életkora – ha jól emlékszem – 17 év.
Egy kis ünnepségen ültünk együtt a nyugat-magyarországi egyetem épületében, abból az alkalomból, hogy a szombathelyi Tudor Műhely – és még két díjazott – átvehette az Amerikai Kereskedelmi Kamara Alapítványának díját, amelyet az alapítvány Vas megyei pályázatán nyert el.

A pályázatot tehetséggondozó programok számára írták ki, melyek hátrányos helyzetű, tehetséges gyerekek fejlődését segítik, és kialakítják az esélyegyenlőséget biztosító oktatási feltételeket. A Tudor Műhely, melyet tíz éve vezet önkéntes munkában dr. Molnár Károlyné, kifejezetten nehéz helyzetben levő családokból érkező tehetséges gyerekeknek szervez informatikai és nyelvi különórákat és délutáni foglalkozásokat heti rendszerességgel. (Díjazott volt még a vasvári Mérték Egyesület, amely nyári tehetséggondozó táborokat szervez a kistérségbeli iskolák diákjainak, és a répcelaki Móra Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Intézmény.)

A tehetség: deviáns!
A latin szó – de-vio – az útról való letérést jelenti, a más úton járást.
Vajon iskoláink el tudják tűrni – el tudják viselni – ezt a más úton járást? A tehetség kibontakozását? Nem könnyű! Hiszen csak egy apró, „tudományos” példával szólva már maga az is mindig új ütközést okozhat, hogy a tehetséges, a kreatív – alkotó – ember észjárása divergens. Divergál: szétágazik, sokfelé fut. A kreatív gyerek megkapja a feladatot, és hirtelen – „agyrobbanás” – ezer másféle dolog jut róla eszébe…

Ezt az iskola nem szereti. Az iskola a konvergens gondolkodást követeli meg, szereti és díjazza. Konvergál, ez éppen az ellenkezőjét jelenti a divergensnek, vagyis azt, hogy a feladatmegoldás egyetlen célra összpontosul, és a gondolkodás „nem hagyja magát” ezerfelé elterelni.

És a példákat szaporíthatnánk.
A tehetséges, a kreatív gyerek teljesítménye nem egyenletes.
A rendkívüli erőfeszítést a lustaság, a tétlenség (az álmodozás) időszakai válthatják.
A tehetséges, a kreatív gyerek csak azzal akar foglalkozni, ami igazán érdekli. A többit elhanyagolja – vagy egyáltalán nem is törődik vele.
A tehetséges, a kreatív gyerek (és ember) talán akkor dolgozik a legintenzívebben, amikor a kívülálló azt hiszi, hogy most éppen semmit se csinál.
Mint annyi nagy ember, Churchill is rossz tanuló volt. Különösen rossz – teljesítésre képtelen – volt a klasszikus nyelvekben. És mégis éppen latint és görögöt tanító tanára volt az, aki bukdácsolása ellenére képes volt arra felfigyelni, hogy „hiába ilyen rossz ez a gyerek az én tantárgyaimból (és gyenge más tárgyakból is), ebben a gyerekben van valami…” És segítette a gyereket. Ezzel a tanárával Churchill – túltéve magát azon, hogy utálta a latint – a tanár élete végéig levelezett, mentorának és közeli barátjának tekintette.
Vajon képesek vagyunk-e, tudjuk-e (akarjuk-e) tűrni (vagy még inkább: szeretni) a deviánst, tanárként, szülőként?
És a nehéz sorból érkező tehetség elakad-e – a maga és közössége legnagyobb kárára –, mert nincs, aki „eltűrje”, nincs, aki felismerje, nincs, aki támogassa?

A cikk nyomtatásban a Nők Lapja e heti számában jelent meg. 

A legfrissebb szám tartalmából: 

• Soma – „Cigány lányokat tanítok meditálni”
• Minden sikeres don mögött áll egy donna?
• Jelmezbál lesz nálunk!
• A spiritualitás dicsérete
• Neveljen orchideát!
• A színek hatása
• Tamással sülve-főve
• Dr. Vekerdy Tamás rovata

Ha előfizetnél a lapra, itt és most megteheted!