Benzináremelés: így spórolunk mi

Már bosszankodni sem tudunk, annyira megszoktuk, hogy hetente bejelentenek egy benzináremelést. Na de hogy 420 forint egy literért?! Sőt, láttunk már 429-es kiírást is: a mai napon Budapesten például 416 és 429 forint között tankolhatunk. Ahány kút az országban, annyiféle ár. Sokan értünk a kritikus határhoz: igen, most már érdemes meggondolni, letegyük-e az autót – kis vigasz, hogy kevesebb füstöt nyelünk majd az utcákon, ha egyre több sofőr dönt így.

Hogy a benzinár mégse valami kőbe vésett dolog, jól mutatja, hogy ha körülnézünk a világban, számos autósparadicsomot találunk. Lassan nemcsak az autó hanyagolását kell megfontolnunk, de lehet, hogy érdemes átköltözni a Közel-Keletre? A líbiaiak például 27, a szaúdiak pedig 24 forintnak megfelelő valutáért kapják ugyanazt az üzemanyagot mint mi – de aki igazán nagyot álmodik, akár Venezuelában is gondolkodhat, ott még egy Melba kocka áránál is kevesebbe kerül a benzin: mindössze 9 forintnak megfelelő összegbe. Lehet, hogy benzin helyett érdemes inkább kerozinra áldozni? Azt végül is elég lenne egyszer megfizetni.

Vajon egy családanya, egy taxisofőr egy benzinkutas vagy egy sikeres üzletasszony gondolkodik már a költözésen? Vagy már rég biciklivel jár?

„Csak ha orvoshoz kell vinni a gyerekeket”
Melinda, műszakvezető egy Pest környéki logisztikai üzemben
Az autó: egy benzinmeghajtású, nagyra nőtt játékautó

Melinda a gyakori családmodellt erősíti: két éve vált el férjétől, két iskoláskorú gyermekét egyedül neveli, a felbomlott házasságból „mentette át” a gépkocsinak alig nevezhető négykerekűjét. Vidéken él és ott is dolgozik, mégis napi 30 kilométert kell megtennie otthona és munkahelye között. Sötétben indul és sötétben ér haza. Mivel a helyközi buszok ritkán járnak és nem érne be időben, a kétgyermekes anyuka a benzin árának elszabadulása óta autó helyett autóstoppal jár munkába: átlagosan 5–20 percet integet az út mentén. Azt mondja, nincs félnivalója, mert mindig ugyanazok az emberek, általában nők veszik fel, akik néhány fuvart követően már ismerősként köszöntik a stoppoló műszakvezetőt. „A munkaadóm pontosan nettó kilenc forintot fedez a négyszázhúszból üzemanyag-hozzájárulásként, így csak »végszükség esetére« tartok benzint a tankban arra az esetre, ha a gyerekek késnek az iskolából, vagy ne adj isten, orvoshoz kell vinni őket. Így most csak ötezer forintot tankolok el a korábbi havi tizenötezer helyett.”

„Tiszta ráfizetés lett a munkám!”
Ildi, vérbeli „pesti taxis” és családanya
Az autó: egy méretes „gázolajtemető”

Bár az autózás a munkája, neki sincs ingyen saját utazása: mivel az agglomerációban él, pontosan kétezer forintba kerül csak az, hogy reggel kiálljon, műszak végén pedig hazamenjen. Gyakran halljuk panaszkodni a taxisokat, hogy a főváros útjait legalább kétszer annyi kolléga használja, mint amennyire az 1,7 millió lakosnak szüksége volna. Ildi reménykedett abban, hogy az üzemanyag-drágulás arra ösztönzi majd az embereket, hogy otthon hagyják a kocsit és többet járjanak taxival, ez egyelőre nem történt meg. „Aki drágállja a 420 forintos üzemanyagárat, az a taxi 240 forintos kilométerárát sem fizeti meg szívesen – mondja –, pedig ezt a tarifát még az egykori 240 forintos benzinárhoz szabták.” Ildi állítja: így a taxizás ráfizetés. Ildi ezért igyekszik nem „kályházni”, hanem végállomásról végállomásra levadászni a rendeléseket, hogy ne fusson „üres” kilométereket.

Lara lassabban húzhatja a zokniját
Rubint Réka Szentendrén élő üzletasszony és főállású anyuka
Az autó: dízeles, családi

A benzináremelés a sztár fitneszedzőket sem kíméli, még Rubint Réka is visszafogja a költését mostanában. Ugyan még így is napi másfél órát tölt autóban, ez már most csaknem fele a korábbi időnek. A háromgyerekes családanya legkisebb fiuk, Zalán születésekor váltott benzines gépkocsiról dízelesre. „Nem kellett volna – mondja –, mivel ma már a dízel a benzinnél akár 20 forinttal is drágább lehet.” Mindezek ellenére elképzelhetetlennek tartja azt, hogy autóját akár csak egyetlen napra is nélkülözze: „A három csemetét három különböző irányba kell szállítanom reggel, aztán ott vannak a vidéki fellépések, ezt nem lehet máshogy…” Réka tankolási szokásait tekintve kénytelen „biztonsági játékot játszani”, így ő minden esetben „tele” kéri az autóját: „Rémálom lenne, ha mondjuk úton az óvodába fogyna ki az üzemanyag” – mondja. A megritkult városi forgalom egyetlen haszonélvezője a Schobert család kicsi Larája, akivel korábban negyed nyolckor kellett elindulni, hogy 7 óra 50 percre az oviba érjen, ma viszont bőven elég, ha háromnegyedkor indulnak útnak, mivel fél óra helyett ma már öt perc alatt az ovihoz ér a mama kocsija.

Nincs többé tele tank
Móni, alkalmazott egy budapesti benzinkúton
Az autó: egy benzines „öszvér” félúton a „nőcisen sportos” és a családi autó között

A szingli Móni lassan munkaköri kötelességének érzi a stresszkezelést: a tankolók többsége a kutasok fejéhez vágja „jókívánságait”. A jó kutas persze nem csodálkozik a kialakult hangulaton, hiszen ő maga is autóval kénytelen munkába járni, ha nem akar napi kétszer két órát tömegközlekedni. Móni egyre kevesebb magánemberrel találkozik a töltőállomáson, zömében munkájukat végző, „autójába kényszerült” vásárló tér be hozzájuk, akik vagy panaszkodnak egy sort, vagy további áremelkedésektől tartva fontolgatják, hogy valami „autómentes” munkára váltanak. Szintén új keletű jelenség, hogy egyre kevesebben kérik tele a tankot, inkább fizetnek egy nap háromszor kétezer forintot, mint egyszer hatot. Móni szerint egyértelműen a nadrágszíj szorulásának a jele, hogy az emberek ma már szó szerint minden egyes csepp benzinre áldozott forintot átgondolnak.