nlc.hu
Aktuális
Betiltották az UGG csizmákat a középiskolában

Betiltották az UGG csizmákat a középiskolában

Az amerikai oktatási intézmény vezetői nem esztétikai megfontolásból vezették be a lábbeli viselésének tilalmát.

Egy pennsylvaniai középiskolában a tanulóknak ettől a héttől kezdve tilos UGG csizmát vagy ahhoz hasonló lábbelit viselniük. A tilalom lényegében minden olyan csizmára vonatkozik, melynek szára jóval bővebb viselőjének lábszáránál. A tanárok észrevették ugyanis, hogy a bő szárakban a diákok olyan tárgyakat csempésznek be az osztálytermekbe, melyeket a szabályzat szerint tilos maguknál tartaniuk, így például mobiltelefonokat.Betiltották az UGG csizmákat a középiskolában

Az intézmény továbbra sem tiltja persze, hogy a tanulók az utcán bő szárú csizmát viseljenek, de ebben az esetben az iskola épületében egy szár nélküli vagy szűk szárú váltócipőt kell átvenniük, mielőtt az osztályterembe lépnének.

Az új szabályt az iskola Facebook-oldalán tették közzé, és azonnal hatalmas felháborodást váltott ki. A diáklányok kiakadtak, hogy ezután nem viselhetik az órákon a trendi lábbelit, a legtöbben azzal érveltek, hogy ha nagyon akarják, bizony ezután is simán becsempészik a telefonokat például a ruhájuk alá rejtve. A szülők szintén nincsenek a végletekig elragadtatva a tilalomtól, többen is megjegyezték, hogy a diákok bizony sokkal rosszabb dolgokat is művelnek, mint hogy mobiltelefont csempésznének be az osztályterembe a csizmaszárukba rejtve, és az iskolának inkább olyan szabályokat kellene bevezetnie, melyek a valós veszélyektől, bűncselekményektől védik a tinédzsereket.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top