Nem dönthetnek majd a nők, hogy megtartják-e magzatukat?

„Az emberi méltóság sérthetetlen. Minden embernek joga van az élethez és az emberi méltósághoz, a magzat életét a fogantatástól kezdve védelem illeti meg” – így szól pontosan a január elsején hatályba lépett új alaptörvény Szabadság és felelősség című fejezetének II. cikke. Dr. Spronz Júlia, a Patent Jogvédő Egyesület közelmúltbeli konferenciáján hangsúlyozta, a fogantatástól számított emberi élet alkotmányos védelme hungarikum, hisz Európa egyetlen országa sem terjeszti ki alkotmányában az emberi élet védelmét a fogantatás pillanatáig.

Dr. Spronz Júlia

Hiába cáfolták kormányoldalról, hogy a mostani abortuszszabályozást érintő módosításokat terveznének, jogvédő körökben sokan mégis szigorításoktól tartanak. „Jelenleg ugyan nem tapasztalható változás sem a jogszabályok, sem a gyakorlat terén, de a politikusi megnyilatkozások nem hagynak kétséget a szándék felől” – mondta el kérdésünkre dr. Spronz Júlia.

Erre utal például az az „apró” részlet is, miszerint a korábbi, a magzati élet védelméről szóló törvényhez benyújtott szigorító javaslatokat az egészségügyi bizottság 2011 februárjában azzal az eléggé megengedő indokkal vetett el, hogy „sem az idő, sem a társadalom hozzáállása nem alkalmas ennek a kérdésnek a tárgyalásához, és majd az alaptörvény elfogadása után térjenek erre vissza”.

Lelki sanyargatás a szívhanggal?

A jogász szerint elképzelhető, hogy nem rögtön a törvény fog változni, inkább magát a procedúrát nehezítik meg annyira, hogy az eltántorítsa azokat, akik a magzatuk elvetetésén gondolkodnak. Hogy ez mi mindent jelenthet a valóságban, arra külföldi példák vannak. Kiegészíthetik például a kötelező tájékoztatást azzal, hogy a terhes nőnek ultrahangos felvételt kell néznie a magzatról, vagy meg kell hallgatnia a szívhangját, de visszatérhetnek az egykori „abortuszbizottságok” is, mondjuk egyházi személyek bevonásával. Nőhet a költségtérítés díja, szűkíthetik a szociálisan rászorultak körét, vagy riogathatnak a beavatkozás testi és lelki veszélyeinek részletes ecsetelésével, illetve a lelki jellegű posztabortusz-szindrómával.

„Szeretnénk felállítani egy »abortuszvonalat«, amelyen keresztül monitorozni tudjuk, hogy mi történik országszerte” – mondja Spronz Júlia. Elismeri, mindez egyelőre csak spekuláció a részükről, de a kontextus és a nemzetközi példák miatt joggal aggódnak. Szerinte mindennél fontosabb a felvilágosítás, valamint a tévhitek eloszlatása, ugyanis a tájékozott és tudatos nőket sokkal nehezebb a „bűntudatukra” hatva manipulálni.

„Küldetésnek tartjuk, hogy kiálljunk a leginkább jogfosztott és kiszolgáltatott kisebbség, vagyis a magzati korukat élő embertársaink mellett.” „Az anya önrendelkezése nem jelentheti egy másik ember élete feletti rendelkezést” – hangzottak politikusi megnyilatkozások, valamint végeláthatatlan vita zajlik arról, hogy mikor kezdődik az emberi élet, illetve hogy melyik jog erősebb; az anyáé, vagy a magzaté. Érdekes, hogy az efféle gondolkodásmód mennyire nem veszi figyelembe, hogy emberekről, érző személyekről és a belőlük felépülő családokról van szó, nem pedig darabra megszámolható lakosokról. Jó volna persze, ha több gyermek születne, de biztos, hogy jó gyermekkora lesz annak, akit a szüleik nem fogadtak örömmel, és csak kényszerből tartottak meg? A szigorításpártiak szerint sokan örülnének utólag, ha mégsem vetették volna el a gyermeküket. A nők nagy része azonban valószínűleg nagyon pontosan tudja, hogy akar-e gyermeket, vagy sem. Érdekes az is, hogy mindig nőkről beszélünk, a férfiak felelőssége egyáltalán nem merül fel – holott vélhetően ahány nő, csaknem annyi férfi is utasít el megfogant magzatot –, nem beszélve arról, hogy a létrejöttekor is jelen volt. Vajon mi értelme szembeállítani a nő és a benne fejlődő (még csak sejtcsoport) jogait, ha a kettő tulajdonképpen egy és ugyanaz? A magzat ekkor még a nő testének része, de később is elmondható: a gyermek boldogsága nagyban függ az anyáétól, és viszont. 

„Féltem, hogy kifutok az időből”

„Szerintem már így is éppen elég megalázó. Valóságos tortúra végigcsinálni ezt az egészet, mégpedig nem is a műtéti rész miatt – állítja a 23 éves Szandra, akinek tavaly volt abortusza. – Pénzügy-számvitelt tanulok, és dolgozom egyszerre. Bár a szüleim támogatták volna, hogy megszüljem a babát, a párommal az elvetetés mellett döntöttünk. Alig három hetem volt az egészre, úgy, hogy hetente egyszer fogadott ez ügyben a családsegítő, amúgy pedig pont szabadságon volt. Féltem, hogy kifutok az időből, rokonok segítségével intéztem végül mindent Budapesten, hogy a 12 hetes fordulópontig meglegyenek a szükséges papírok” – emlékszik vissza a lány, aki fogamzásgátló tabletta szedése mellett lett terhes. Azt mondja, a legrosszabb az egészben az volt, hogy ellenségesek voltak vele, amint megtudták, mire készül. Legfőképp az orvos, akihez először került. „A műtét előtt ráadásul terhes kismamák közé tettek be, akik végig kérdezősködtek, majd egyszerre próbáltak mind lebeszélni.”

Betti mindezt kicsit másképp látja: „Mindig lehet egy szűk réteg, amelyik valahol mélyen hezitál, nem biztos benne, mit akar. Talán miattuk megérné szigorítani. Így esélyt kaphatnának az ő magzataik is.” Ő alig fél éve szülte első gyerekét, nagycsaládban nőtt fel, és szerinte a szegénység nem elég ok az abortuszra. „Anyám elvetette a másodikat, mondván, hogy kevés a pénz a háznál. Utána még évekig siratta, emlegette őt, hiába szült még zsinórban négyszer. Minket is felneveltek valahogy a szüleim, és bár ma már nem a Havanna lakótelepen élnek, sajnos a létminimum alatt” – meséli a 32 éves nő.

Szandra egy esetleges abortuszbizottság felállításáról szintén azt gondolja, lehet elrettentő hatása, bár ő akkor sem gondolta volna meg magát, ha „ügyét” egy hasonló szakértői gárda elé citálják. „Megnehezítette volna a döntésemet, de nem befolyásolta volna. Csak még borzasztóbban éreztem volna magam.” Arra a kérdésre, hogy mit tett volna, ha az abortusztörvények még ennyire sem lennének megengedőek, azt mondja, azt, amit sokan mások tennének. „Mennék külföldre, vagy megcsináltatnám illegálisan.”

Inkább a gyermekvállalást segítsék!

Kapronczay Stefánia

Kapronczay Stefánia, a TASZ betegjogi programvezetője szerint a nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy a szabályok szigorításával nem csökken a műtétek száma. „Számos kutatás bebizonyította, hogy ezzel csak az illegális és sokszor nem biztonságos beavatkozások száma nő, és erősödik az abortuszturizmus, illetve hogy pont a legkiszolgáltatottabb, legszegényebb nők kerülnek még rosszabb helyzetbe. Az abortuszhoz való hozzáférés szigorítása már kiharcolt jogokat csorbítana, anélkül, hogy közelebb hozná azt a célt, hogy több gyerek szülessen és kevesebb nem kívánt terhesség legyen” – figyelmeztet a betegjogi programvezető.

Az Egészségügyi Világszervezet szakértője, dr. Rodica Comendant szerint a világon ma évi mintegy 42 millió abortuszt végeznek, ezeknek több mint fele nem biztonságos. Évente 5 millió nő szenved el átmeneti vagy maradandó sérülést nem biztonságos abortusz miatt, 2 százalékuk meddővé válik, 47 ezren pedig bele is halnak. Comendant úgy véli, a megoldás kulcsa nem a törvényekben rejlik. Sokkal inkább a hatékonyan és könnyen hozzáférhető fogamzásgátló eszközök azok, amik csökkenthetik az abortuszrátát.

A megelőzés Kapronczay Stefánia szerint is meghatározó. „Hollandia olyan jó példa lehet, ahol kiemelt figyelmet fordítanak a fogamzásgátlás elérhetőségére, a tényeken alapuló szexuális nevelésre, de emellett olyan környezetet teremtenek szociális és munkajogi eszközökkel, ami segíti a gyermekvállalást. Itt van az egyik legmegengedőbb abortuszszabályozás a világon, ráadásul itt az egyik legalacsonyabb az abortuszok száma is.”

Hollandiától persze még mindenféle értelemben messze vagyunk. Hiába lenne jó példa a szociális helyzetét és az abortuszok számát tekintve, ha néhány, talán a gyakorlatban is fenyegető „hungarikummal” csak egyre távolabb kerülünk tőle.