A hír: Milliókat költ az EU a rovarevés népszerűsítésére. Az évtized végéig van időnk arra, hogy hozzászokjunk a rovarevés gondolatához, mivel egyes tudósok szerint az állattartás megdrágulása miatt elkerülhetetlen lesz a proteinben rendkívül gazdag hatlábúak fogyasztása. Az EU-t mindez nem fogja felkészületlenül érni: az Európai Bizottság idén 3 millió euróval támogatja a rovarok ehetőségét kutató projekteket – adta hírül a Daily Mail című brit napilap hírportálja.
Winkler Nóra véleménye: Pár éve vettem ajándékba egy színes kis könyvet, amiben egy amerikai pasi vette végig, hogy miket kéne megkóstolnunk, amíg élünk, de kizárólag olyanokat listázott, amiktől azért igaziból undorodunk, de szerinte igenis ízletes. A különböző állatagyak, belek, világraszólóan büdös zöldségek és gilisztás fogások között a rovaroknak is szentelt pár fotót. Nem csorgattam a nyálam egyikre sem.
Pedig ez biztosan az agy átállításán múlik. Hogy az undor helyett valahogy akarjuk kíváncsin nézni, ne a megszokott módon gondoljunk rá, ne azt nézzük, korábban mi volt ez a fura darab valami a tányéron, hanem hogy juj, de érdekes íze lehet. Háborús visszaemlékezésekből tudjuk, hogy rémes volt a lóhúst megenni, azt a szép állatot, késsel nekimenni… de nem volt más. Egy vegetáriánusnak pedig békeidőben is elképzelhetetlen vagy akár elfogadhatatlan, hogy mások az elemózsiás zsákjukból kiszednek mondjuk egy csirkefejet és vidáman szopogatják le róla a nemtudommit, sose ettem csirkefejet.
Mexikóban a piacon a lehető leghétköznapibb dolog a megvehető rovarok halma, egyméteres gúlákba rendezik a sok szöcskét, a háziasszonyok meg zacskóba szedik őket, közben dumcsiznak egymással, az árus leméri, szóval pont úgy fut le a jelenet, mintha kesudiót vennének vagy valamilyen apró szemű gyümölcsöt.
A rovarokat nem egzotikus fogásoknak veszik, se nem proteintartalmuk miatt, hanem mert a szöcsik előzőleg chilikeverékekben pácolódtak, úgyhogy a készülő ételekbe beledobva egyszerűen csak hordozzák az ízeket, mint nálunk egy leveskocka, csak több az ízelt láb.
Aki kisgyerekként folyton látja az anyukáját piros porban pácolódott – alliteráció! – rovarokat venni, edényekbe hajigálni, annak nem kell majd sokat agyalni azon, hogy hogy is van ez. De aki a Damjanich utcában nőtt fel és az anyukáját leginkább visítozva ágyra ugrani látta, ha valahonnan előjött egy csótány vagy berepült egy bogár, annak nehezebb lesz integrálnia őket a menübe, csak mert tele vannak jó proteinnel.
Azt valahogy nehezen tudom elképzelni, hogy a rovarevés gyorsan átmenne nálunk és meghonosodna, mert nem a nyitottságunkról vagyunk híresek. De ha beledarálják egyéb ételeinkbe, az gyakorlatilag nem fog feltűnni, mert a készételek, felvágottak nagy részét se hiszem hogy ennénk, ha mindenki végigolvasná, mi minden kerül bele abba a dologba, amit szíve mélyén májpástétomként szeret.
