Aktuális

“Öt hónapos terhesen a kifutón? Hát persze!”

Öt hónapos terhesen is kifutón van egy brazil modell – mégpedig fehérneműket mutat be. Für Anikó különvéleménye.

A hír: Alessandra Ambrosiót hazai pályán, a Sao Paoló-i Divathét alkalmából rendezett Colcci Divatbemutatón csodálhatták meg néhány nappal ezelőtt. Ez még önmagában nem lenne esemény, csakhogy a Victoria’s Secret modellje már betöltötte várandóssága ötödik hónapját, kis pocakját leszámítva viszont minden testrésze feszesebb, mint valaha. Hogy meddig dolgozik még? Nem tudni, mindenesetre ha a 30 éves modellen múlik, elképzelhető, hogy még szülni is a kifutóról viszik.

Für Anikó véleménye: Ez a terhes-téma számomra egyáltalán nem terhes, mint tudjátok, már többször elmélkedtem így-úgy körbejárva ezt a női dolgok legcsodálatosabbikát. De emlékeim szerint az akkori aktualitások nem örömöt, inkább bosszúságot vagy megdöbbenést keltettek bennem, és ezeket az érzéseket osztottam meg veletek.

FÜRErre a hírre most azt mondhatnám, végre valami örömteli!
Tudom, hogy az életben semmi sincs, ami fehér vagy fekete, vagyis semmi sem csak jó, vagy csak rossz. Talán pillanatokra, de folyamatában minden e két szélsőséges árnyalat keveredése ilyen-olyan arányban. Ez az „igazság” áldott vagy másállapotra, várandósságra is érvényes. Sőt! Erre csak igazán! (Érdemes elgondolkodni rajta, hogy miért használjuk vajon manapság szinte kizárólag a terhes/-ség kifejezést.)

Mert micsoda boldogság, ugye, ha valaki végre teherbe esik! De a felmerülő testi problémák ezt jó párszor feledtetik vele. Vagy pont fordítva, nincs hányingere, nem vizesedik a melegben, nem fáradékony, de egyáltalán nem akarja a gyereket, ezért vagy azért, és csak keserűséget és aggodalmat érez. És ezt ragozhatnánk! A testi lelki fehér-feketeség sok ezer variációját, hiszen ahogy a nőgyógyászok hangoztatják: nincs két egyforma terhesség. Ez sokszorosan érvényes arra is, ami egy kismama lelkében lejátszódik.

Szóval akkor miért is vidított fel engem a hír? Mert úgy érzem, hogy ez a mi kis civilizált világunk a divatjaival ezt is teljesen kifacsarta, elferdítette, eltorzította, mint a legtöbb alapvető, magától értetődő és természetes dolgot. A számtalan példa közül most csak az időjárást említeném. A mostanit. Tél van, ugye. A tél az az évszak, ami december elejétől február végéig tart, hó esik, ami a tartós mínuszok miatt úgy februárban kezd csak olvadni. De ez a tél már csak emlék, manapság szájhagyomány útján terjed, legfeljebb idilli képeslapokon és naptárakon láthatjuk. A valóságban nemigen, mert hó nincs, vagy csak mutatóban pár órára, és esetenként olyan meleg van, hogy az ember lánya az átmeneti „szódavíz” kabátjában simán kihúzza tavaszig, a sapka pedig csak akkor jut eszébe, ha torna vagy hajmosás után lép az utcára.

Ezek a télparódiák egyedül a fűtésszámláink szempontjából pozitívak, egyébként elég ijesztőek. Saját bőrünkön tapasztalhatjuk a plusz tíz, tizenöt fokos januárban az ökológiai katasztrófát. Ezzel szemben rendkívüli időjárással riogat a meteorológia a lehetséges összes fórumon, ha tartósan 0 fok alá süllyed a hőmérő higanyszála, és ha még egy kis hó is esik, na akkor aztán kitör az össznépi pánik és hisztéria. Jogos – volna augusztusban!! (Vajon hogy is csinálják a finnek vagy a norvégok?? És vajon hogy csinálták ezt eleink, amikor egész télen 20-30 centis hó volt és olyan hideg, hogy sokszor hetekre befagyott a Duna vize?)

Valami hasonló a helyzet a várandóssággal kapcsolatban is. Valahogy ez az állapot szinte sajnálatra méltó lett ön-, test- és külsőségimádó korunkban. Nem az a természetes, hogy a leendő anya felszed néhány kilót és átalakul a teste a „bérlő” igényeinek megfelelően, hanem ha agyonsanyargatja magát hülye diétákkal és edzésekkel kompenzálandó ezt a sikktelen állapotot, ami olykor veszélyes is lehet.

Nos, nagyszerű, hogy Alessandra nem vonult vissza terhessége idejére, hanem ékességként hordozva „belekiabálja” a világba: „Lányok, nagyszerű dolog a legnőibb állapot!”
De mint az elején már mondtam, semmi sem fehér vagy fekete. Örömömbe pici üröm tehát most is vegyül. Aggódom, nehogy nekünk földi halandóknak egy topmodell terhessége legyen az etalon.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top