Aktuális

Kis pénzből energiatakarékosan

Novemberi felhívásunkra, melyben közös "karbonlábnyom-kisebbítésre" kerestünk vállalkozó családokat, jelentkezett egy különös kis csapat Szombathelyről. Család is meg nem is: azonos korú fiatalok – két fiú és egy lány –, akik SOS Gyermekfaluban nőttek föl, és nyár végén együtt kezdték el az önálló életüket.

Hárman két párban

A pici, háromszobás panellakást Szombathely önkormányzatától kapta a város szélén működő SOS Gyermekfalu, örökös bérletbe, hogy a kirepülő fiatalok még segítséggel, de gyakorolhassák az önálló életet. Most két épphogy a felnőttkorba lépett fiatal, Varga Anasztázia és a barátja, Németh Zoltán, valamint Anasztázia bátyja, a 22 éves Arnold költözhetett ide.
A két Vajda gyerek, három testvérével együtt, nyolc éve került – szociális elhanyagoltság miatt – állami gondoskodásba, méghozzá egyenesen az SOS Gyermekfaluba. A vér szerinti szülők, akik ma is nagy szegénységben, alkalmi munkákból élnek, tartják a kapcsolatot a gyerekeikkel – hétvégeken általában
együtt vannak.

Főzésben nincs pardon

Nem véletlen, hogy az SOS Gyermekfalu vezetése Anasztáziának és „kis csapatának” adott lehetőséget az önálló életkezdésre: az idén érettségiző lány az egyik legmegbízhatóbb, határozott életelvekkel és jövőképpel rendelkező neveltje a gyermekfalunak, érett személyiség, aki olyan matriarchátust épített fel a pici lakásban, hogy bármely feleség és családanya megirigyelhetné. Zolival már több mint három éve járnak együtt, és a két fiú is remekül kijön egymással. Ők is főznek, mosogatnak és takarítanak maguk után, nincs pardon. Anaszti (így becézi őt mindenki) ugyanis hamar megunta, hogy mindent neki kell csinálnia. Hetente többször is van krumplis tészta Zoli módra és tojásos tészta, amit akár Arnoldikumnak is lehet nevezni. Anasztázia legerősebb vágya, hogy magához vehesse Sziszit, azaz Szilveszter, a kisöccsét. – Nyolcéves voltam, amikor született, fürdettem, etettem, vigyáztam rá már akkor is. Fönn voltam vele, amikor fájt a foga, pelenkáztam…
A kisfiú Anasztiék lakásában rendszeres vendég, olyankor a nővére borsólevest és túrós derelyét főz, mert az Sziszi kedvence, a kisfiú pedig ráveti magát Zoli számítógépére. Kéthetente mennek a szülőkhöz, akik egy nagyon rossz állapotú házban élnek Kőszegen. A fűtésre valóhoz idén Anasztázia is hozzájárult a spórolt pénzéből.

Elemi érdekük, hogy minél kevesebb energiafogyasztással éljenek – mondja Papp Adél, a fiatalok utógondozója, akinek egyik feladata (lenne) odafigyelni arra, hogy a fiatalok életformája ne ütközzön a társasházi együttélési normákba.
E tekintetben nincs tennivalója – nem érkezett panasz.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top