Névjegy: Színésznő. 1978-ban született, 2003-ban végzett a Színművészeti Egyetemen. Az egri Gárdonyi Géza Színház tagja, egészen 2007-ig. Két év szabadúszás után szerződteti a Vígszínház. Jelenleg ismét szabadúszó. Legfontosabb filmszerepei: Szerelemtől sújtva, S. O. S. szerelem, 9 és fél randi. Színházi szerepek: Shakespeare: Ahogy tetszik (Rozalinda), Térey János: Asztalizene (Delfin), H. Galdron: Mikve (Miki) |
Mikor játszott utoljára?
Tegnapelőtt, méghozzá duplát. A Centrál Színházban az Egy nyári éj mosolya című előadásban öttől
háromnegyed nyolcig, majd nyolctól a színház stúdiójában a Francia rúdugrásban. Megkérdezték
előtte, hogy vállalom-e, mert különben elmarad az előadás. Rajtam ugyan ne múljon!
A magánéletében is szokott játszani?
Ha van egy kis szabad időm, inkább alszom. Naponta sétálok egy-egy órát a kutyáimmal. Egy vizslám van, Károly, meg egy menhelyről származó keverékem, Janka. De velük a sétát nem játéknak, hanem felelős munkának tekintem.
Hol lenne most legszívesebben?
Nemrég láttam egy francia filmet. Az volt a címe: Életrevalók. Rég nem láttam ilyen jó mozit. Az utolsó jelenetben a két főszereplő kiautózik Bretagne-ba, az Atlanti-óceánhoz. Ott ülnek egy teraszon, a tenger
hideg és háborgó. Gyönyörű!
Miben hisz?
Magamban. Nagyon sokáig szerettem volna istenhívő lenni. Néha ugyanis olyan jó lenne, ha a nehéz pillanatokat elfogadhatnám úgy, hogy ez az isteni akarat. Vagy egyszerűen csak bízhatnék abban, hogy ha esténként összeteszem a kezem, és imádkozom valamiért, az valóra válik. De sajnos én ennél sokkal kétkedőbb, racionálisabb vagyok.
Olyan ember azért van, akire rá merné bízni magát?
Persze. A férjemre. Meg a tanáraimra. Máté Gábortól például bármilyen instrukciót szó nélkül elfogadok. És persze a barátaimra. Rengetegen vannak.
Melyik volt élete legjobb éve?
Az, amikor a főiskola utolsó évében már játszottam Egerben. Olyan csapatmunkában volt részem, ami számomra etalonná vált. Mindent ott tanultam meg, amit egy színházi közösségről tudni kell. Azóta is azt keresem, és ha nem találom meg, inkább továbbállok.
Mint legutóbb a Vígszínházból?
Igen. Két évet játszottam ott, de már az elsőnek a végén tudtam: ez nem az én helyem. Nagyon jó munkaerő vagyok, Bika a csillagjegyem, igavonó állatként hajtok, ha kell. De jogom van ahhoz, hogy kérdezzek, és választ kapjak a kérdéseimre, különben nem tudok azonosulni a koncepcióval. A Vígben is ez történt.
Bátor ember?
Legalábbis azt hiszem. A férjem azt szokta mondani, abba szeretett bele, hogy olyan bátor vagyok. Nem
vakmerő, de bátor. Egy kerek évig őrlődtem, hogy odahagyjam-e a biztonságot, azaz a színházat, míg végül döntöttem. Most ismét szabad madár vagyok.
Mire nem sajnálja a pénzt?
Jó minőségű sminkekre. Rájöttem, hogy ugyan drágák, de hosszú távon kamatoznak nekem. A parfümök, a finom illatok is nagyon fontosak. Nem létezik, hogy ezt a kis luxust ne engedhessem meg magamnak.
Mit szeret magában?
Azt a derűs, jóindulatú kölyköt, aki a mai napig tud tiszta lappal kezdeni, és másoknak is megadja ezt az esélyt.
Önnek mind a gyerek-, mind a dívaszerep jól áll. Hogy csinálja?
Úgy, hogy civilben egy szürke kisegér vagyok. Szokták is kérdezni, hogyhogy bármilyen színű frizura jól áll
nekem? Hát azért, mert eredetileg teljesen átlagos, krumplihéjszínű a hajam. Semmim nem karakteres,
sem az arcom, sem az orrom, így bárkinek a bőrébe belebújhatok. Jankáéba a Túl a Maszat-hegyen című
mesejátékban, vagy az úri feleségébe az Egy nyári éj mosolyában. Mindegy.
Van olyan álma, ami még megvalósulásra vár?
Van egy nagyon nagy. Minden nő álma, azt hiszem.
– Tippelhetek?
Inkább ne. Úgyis mindenki rájön. Nem akarom, hogy a sajtó ezen csámcsogjon. Mindennek eljön a maga ideje.
A következő héten Szikora Róbertet kérdezi a Nők Lapja NŐK LAPJA ARC. |
A cikk nyomtatásban a Nők Lapja e heti számában jelent meg.
A legfrissebb szám tartalmából:
- Sokan azt hiszik, házasok vagyunk
- Muzsikusnak álcázom magam
- Fuss tél, fuss!
- Vágyaim, vezessetek!
- Maradjon köztünk!
- Nők Lapja Arc: Kovács Patrícia
- Tamással sülve-főve
- Ökolábnyom
Ha előfizetnél a lapra, itt és most megteheted!