
A mozgalom azért is különösen fontos, mert hazánkban két éve 2728 gyalogost ütöttek el, és 23 százalékukat zebrán. Ami viszont jó hír, hogy 2001-ben még 355, 2010-ben már „csak” 192 gyalogost gázoltak halálra.
A térképes jelölések mostani állása szerint Budapesten a Rákóczi utat, a Kossuth térnél lévő Kossuth Lajos utcát, valamint a Szemere utcát tartják a gyalogosak a legveszélyesebbnek.
Ösztönzésül összegyűjtöttünk néhány veszélyes zebrát:
1. Harc a buszsávval
A forgalmas VI. kerületi Podmaniczky utcán egyetlen zebrán belül (tehát nem középen osztott) az egyik autósáv már pirosat kap, míg a másiknak még zöld van! (Mert az igazából buszsáv, de itt ritka módon a belső sáv a buszsáv.) Csakhogy a gyalogosok megszokták, hogy simán lelépnek akkor is, ha nekik még nincs zöld, de a kocsiknak már piros és megálltak – igaz, hogy kicsivel azelőtt lépnek le, hogy nekik zöld lesz, de mivel mindenhol máshol egyszerre kapnak pirosat a kocsik, megszokták, hogy ez veszélytelen. Tehát a gyalogos lelép, túljut az egyik kocsisáv előtt, majd elszáguld előtte egy troli vagy taxi. Veszélyes, mert nagyon megtévesztő, és csak a trolisok és taxisok figyelmén múlik, mert ha már rájöttek erre, akkor lassítanak, de azért ez nem életbiztosítás.
2. Az út közepén vége a zöldnek
Az egyik legveszélyesebb zebra a Szentendrei úton található, a Bogdáni úti kereszteződésnél. A hat-hét sávos úton a gyalogátkelőhelyen a lámpa előbb a belváros felé vezető oldalon lesz zöld, és csak pár perccel később a Szentendrére vezető oldalon. Ez annyit jelent, hogy pár kemény percig a soksávos út kellős közepén kell állni, és várni, hogy a lámpa átváltson. Amikor itt megyek át, szó szerint halálfélelmem van: az autók 70–100 km/h sebességgel száguldanak el az ember mellett, elég lenne egy aprócska kormánymozdulat, hogy az embert elcsapják. Sokaktól hallottam már, hogy jelezték a közlekedésieknél, hogy ez így rettenet, de az évek során ez a rendszer nem változott.
3. Vigyázz, kész, rajt!
A Rákóczi út igazi versenypálya, az Uránia mozinál ugyanis a lelépés után harmadik másodpercben a zebra zöldje elkezd villogni, ami azt jelzi, hogy másodperceink vannak addig, ameddig a következő piros hetes át nem viharzik, tehát jobb lesz igyekezni. Soha annyi futó nénit és 100-zal száguldó babakocsist nem láttunk, mint ott.
Te hol rettegsz hasonlóan?