Aktuális

Sörrel öntötték le az államfőt!

Egy egész tálca sört borított Angela Merkel nyakába egy 21 éves pincér – a német kancellár azonban nyugodt maradt. Winkler Nóra különvéleménye.

A hír: Egy egész tálcányi, egész pontosan öt pohár sört borított Angela Merkel német kancellár nyakába egy pincér Németországban. A kancellár hamvazószerdán vett részt a kereszténydemokraták rendezvényén, amikor a pincér megbotlott és a nyakába öntötte a sört. A Bild német lap az eset után megszólaltatta a 21 éves pincért, aki élete legkínosabb eseményének nevezte a történteket. Mint mondta, egy kolléganőjének kellett volna kivinnie a sört, de ő annyira izgult, hogy átvállalta a feladatot tőle. Amikor azonban a kancellárhoz ért a tálcával, megcsúszott, és hiába próbálta megfogni a poharakat, azok leborultak.
A 21 éves pincér még el is kiáltotta magát, hogy Scheiße, ami cizellált magyar fordításban körülbelül annyit jelent, hogy bassza meg. A videón is látható és a pincér is megerősítette, hogy a kancellár végig nyugodtan viselkedett, sőt visszamosolygott rá, nem sokkal később pedig mintha mi sem történt volna, sörtől átázott blézerében köszöntőbeszédet mondott.
A pincér a
Bildnek elmondta: virágot akar vinni Angela Merkelnek, hogy személyesen kérjen bocsánatot tőle a történtekért.

Sörrel öntötték le az államfőt!Winkler Nóra: Micsoda profi! Micsoda lélekjelenlét! Angela Merkelt politikusi pályáján biztosan tréningezik, és tanácsadói nemcsak döntések meghozatalában segítik, de felkészítik arra is, hogyan lehet jól kezelni helyzeteket. Sokféle váratlan szituáció adódhat mindannyiunk életében, és ha ez ráadásul kínos is, mi akkor is zavarba jövünk, ha csupán két járókelő volt a szemtanúnk, nem pedig komplett tévéstábok, ellenzékiek, és úgy általában egy szemlélődő tömeg. Ki ne botlott volna már meg az utcán? Erre kétféle reakció lehetséges. Az egyikben rendesen megbotlunk, elesünk, úgy maradunk, fáj, fáj és fáj. Lassan állunk lábra, sántikálva szedegetjük össze szanaszét repült holmijainkat és bicegve elhagyjuk a helyszínt. A másik fajta esésben szintén megbotlunk, de a földet érés lendületével már pattanunk is fel, lendületesen összeszedegetjük a szanaszét repült holmikat, vidám energikussággal libbenünk tova, voltaképp azt sugallva, pont most és pont itt akartunk elesni, így volt ez eltervezve, majd az első lehetséges kapualjban összegörnyedve nyögünk távol a figyelő szempároktól. Nem árulok el titkot, az első az ösztönös, az igazi, a belsőből fakadó, a másodikat a tudatosság mozgatja, hogy nem szeretnénk bénának, szerencsétlennek tűnni, és ez felülírja az amúgy erősen jelentkező fájdalmat is.

Közszereplőknél nem árt, ha erre eleve van hajlandóság. És akkor ezt a végsőkig lehet edzeni. A pókerarcot, a magabiztosságot, nyugalmat sugallást, függetlenül attól, mennyire bizonytalan vagy nyugtalan is a valódi helyzet. Azt a reflexet, hogy belül játszódjanak le a valódi reakciók, de kifelé egy konzisztens, könnyed, kontrollált állapot kerüljön.
Sörrel öntötték le az államfőt!Ha megnézzük a sörleöntéses felvételen a lassított részt, jól látszik, hogy az első pár pillanat reakciói abszolút emberiek. Angela konstatálja, hogy csorog le rajta valami hideg ital. Elszörnyed, kicsit dühös lesz, majd a következő pillanatban már könnyed, kontrollált és minden mozdulatával elfelé viszi a figyelmet a hátáról – elkezdi haját igazgatni, majd beszélni, gesztikulál, koccintásra emeli a poharát –, a figyelem fókuszát az asztalra irányítja. Ez iszonyú profi dolog. Mert afelől kétségünk ne legyen, hogy közben érzi, hogy nedves a háta, sőt feltételezhetően a széke is, amin ül. A szegény pincérfiú nem aprózta el, öt teljesen teli söröspoharat zúdított a német kancellár nyakába. Bármilyen textilből szabott is a kosztümje, egy idő után elkezdi átereszteni a nedvességet, és ha ez egy hosszabb ülés volt, abból úgy kelt fel, hogy a nyakától a combjáig sörben pácolódott. Ha viszont – ahogy ez ösztönös lenne – felpattant volna, a sok ijedt, kétségbeesett vendéglátó nekiugrott volna zsebkendőkkel itatni a nedvességet a hátáról, derekáról, a székről, a földről. Ez a börleszkjellegű jelenet megtörténtté tette volna ezt a hülye kínos esetet. Így viszont lepergett róla – a szó szoros értelmében –, és csak este, amikor végre megszabadulhatott búzasörszagú kombinéjától, adta át magát a természetes, ösztönös haragnak.

Minden politikust érhetnek váratlan események, amelyekre mégis fel lehet készülni. Senki se szereti, ha rohadt paradicsommal, tojással dobálják, vagy akár egy szép nagy habos tortával, de arra lehet mentálisan edzeni, hogy ha egy ilyen bekövetkezik, mi a legcélszerűbb reakció. Tejszínhabos tekintettel is lehet úgy mosolyogni, hogy nem megalázottnak, hanem felülemelkedett, az alpáriságon csak nevető győztesnek tűnjünk. Nem mondom, hogy egyszerű, de tanulható. Angela Merkel ötösre tudja. A fiú a tálcát mögötte, én a kalapomat emelem meg előtte.  

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top