Aktuális

Shoppingolás válság idején

A vásárlási szokásokban a döntő tényező az ár lesz a jövőben is. Február végéig még kitartanak az év elején indult akciók és leárazások. Mennyire vagyunk ilyenkor "árérzékenyek"?
további kuponokért kattints a képre
további kuponokért kattints a képre

Manapság szinte egész évben folyamatos akciókkal várják a boltok a vásárlókat, így az év eleji leárazásoknak kevésbé érezhető a hatásuk. Nagy Andrea, a nyíregyházi Nyír Pláza marketingvezetője szerint az akciók nem jelentenek automatikusan nagyobb forgalmat: „Általános tapasztalat, hogy az ünnepi, decemberi időszakot követően az üzletek forgalma alacsonyabb szokott lenni.” A budapesti Árkádban is hasonló választ kapunk: „A kedvezmények mértéke akár 50-70 százalék is lehet. Ez már nagyon csábító, de a karácsonyi vásárlási kedvvel nem lehet összehasonlítani.”
Szóval mégsem vagyunk árérzékenyek? Vagy csak arról van szó, hogy az akciókat leginkább azok keresik, akik szerényebb jövedelemből élnek, s inkább az év közbeni kedvezményt használják ki, mert ünnepek körül sok pénztárca kiürült? Pedig 2009-hez viszonyítva tavaly év végén lényegesen többen spóroltak. A felnőtt lakosság 95 százaléka érzékeli a gazdasági válság hatását, többségük jelentősen mérsékelte kiadásait. Jellemzően az idősebbeket, alacsony jövedelműeket érinti súlyosabban, míg a fiatalabbak esetében ez kisebb mértékű – derül ki a Szinapszis Kft. nemrégiben közzétett kutatásából.

Gyógyszer és élelmiszer: tartjuk a nívót?

A válság, úgy tűnik, legkevésbé az egészségügyi kiadásokat érintette, legalábbis a megkérdezettek csupán negyede számolt be arról, hogy kevesebbet költ gyógyszerekre – elemzi az adatokat Kiss Katalin kutatásvezető. Az egészségügyi tételek közül jellemzően a vény nélkül kapható gyógyszerekre fordított összeg csökkent.
Az élelmiszerek terén még igyekszünk megőrizni a színvonalat. „Az átlagnál nagyobb áremelkedések ellenére csekély mértékben még nőtt is az élelmiszer-vásárlás tavaly év végén. Ez az év egészét tekintve azt jelzi, hogy ezen a területen a családok a fogyasztásuk színvonalát megőrizték. A magasabb élelmiszerárak és a drága üzemanyagok húzzák azért lefelé a mérleget, meg persze a devizahitelesek terhei” – magyarázza Vámos György, a Kereskedelmi Szövetség főtitkára.

„A felnőtt lakosság 95 százaléka érzékeli a gazdasági
válság hatását, többségük
jelentősen mérsékelte
kiadásait. Jellemzően
az idősebbeket, alacsony
jövedelműeket érinti,
míg a fiatalabbak esetében ez kisebb mértékű.”

Ruhák: kedvezményvadászat

Sokakra jellemző, hogy megvárják a szezonális kiárusításokat, és ruhatárukat leginkább akkor frissítik. Az „utolsó napokon” hihetetlenül olcsó holmikat is kifoghatunk. Igaz, ha most veszünk télikabátot, azt már leginkább majd jövő novemberben vehetjük fel. És ha ott a tábla: a kedvezmény mértéke a 70 százalékot is elérheti, kis betűvel mindig ott szerepel az is, hogy „akár”. Szóval, meglehet, hogy a kabát, amit már hetek óta nézegetünk, még mindig csak 10 százalékkal olcsóbb. De hogyan is működnek a leárazások? Az első menetben a fölöslegessé vált szezonális készletet kell eltüntetni a polcokról: csizmák, télikabát, bélelt nadrágok, sícuccok. Kell a hely a tavaszi készletnek, sok üzletben ezért nem találtunk a februári nagy hidegek idején téli holmikat. S hogy miért éri meg a boltnak egészen mélyre menni az árakkal? Drágább tárolni az eladatlan cuccot, mint megválni tőle, olykor akár veszteséggel is. A kereskedő kiválasztja azt, amit olcsóbban adna, becsalogat, és reménykedik, hogy a vevő mást is vesz, akár teljes áron. Az önreklám sem utolsó szempont, ha egyszer valaki már betért és elégedetten távozott, potenciális vásárlóvá válik a jövőre nézve is. Így aztán a bevétele egy részéről lemondó kereskedő sem lesz teljesen elégedetlen, a kedvezményre utazó vevőből talán törzsvásárló válhat.

A Nők Lapja kuponakciói
A szezonális árleszállítás mellett a kuponakciók is csábítóak lehetnek. Ezekben az esetekben egy-egy bolt vagy bolthálózat kínálja a portékáját megadott időszakban nagyobb kedvezménnyel, csak a kis papírszelvényt ne felejtsük otthon, mert anélkül bizony teljes árat kell fizetnünk. A Nők Lapja olvasói is örültek a tavalyi akciónknak, olyannyira, hogy a Kis- és Nagylábúak boltját szinte teljesen kifosztották, ideiglenesen készlethiány lett a különleges méretű cipőkből. A legtöbben a Cora és Praktiker boltokban vásároltak, a WestEnd újságárusai pedig már az akció első napján hívták terjesztésünket, hogy elkapkodták a kuponos újságokat. Azok is hiába keresték a kedvezményre jogosító szelvényeket, akik az újság megjelenése után egy héttel kaptak észbe, hiszen a lapot már nem lehetett megvenni, a kuponokat azonban még fel lehetett volna használni. Ők néhány internetes fórumon próbáltak még szerezni.
FIGYELEM! Jövő héten újra Nők Lapja kuponakció!
2012. március 9–11. között 108 kupont válthatnak be olvasóink különböző boltokban! Szabad a vásár!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top