nlc.hu
Aktuális
Olcsó és isteni! – 3 finomság burgonyából

Olcsó és isteni! – 3 finomság burgonyából

Kiadós fogások a legegyszerűbb alapanyagból.
Olcsó és isteni! - 3 finomság burgonyából

Hernyák Tomi: Amikor néhány éve Franciaországban jártam, azonnal feltűnt, milyen sokféle krumplit kínálnak a legkisebb település piacán is, míg itthon legfeljebb azzal variálhatunk, hogy burgonyának vagy krumplinak hívjuk. Ott mindenki tudja, melyik jó a salátába, mit érdemes sütni, melyik fajtát főzni. Nem lepődnek meg, ha lila burgonyát látnak, míg nálunk olyan kuriózum a lila krumplipüré, hogy az egész falu a csodájára jár. Persze én sem így nőttem fel, egyelőre nekem sem természetes, hogy különböző ételekhez különféle burgonyákat használjak. Idén viszont úgy tervezzük, hogy többféle krumplifajtát ültetünk majd, és kitapasztaljuk, melyik milyen ételben a legfinomabb. Remélem, ezeknek végre olyan ízük lesz, mint régen a nagyapám bácskai földjében termelt krumplinak. Ő nem bonyolította agyon a főzést, egyszerűen libazsírban kisütötte a krumplit, de annak olyan íze volt, hogy még hidegen is örömmel ettük. Most néhány olyan kiadós burgonyás ételt készítettünk, amihez elhasználhatjuk a maradék tavalyi  krumplit, és még a pénztárcánkat sem terhelik meg túlzottan.

Olcsó és isteni! - 3 finomság burgonyábólBurgonyanudli carbonara
Hozzávalók 4 személyre:

  • 50 dkg burgonya,
  • 15 dkg liszt,
  • 1,5 teáskanál só,
  • 15 dkg vaj vagy mangalicazsír,
  • 1 tojás,
  • 12 dkg füstölt szalonna,
  • 3 gerezd fokhagyma,
  • 8 dkg reszelt parmezán,
  • 12 tojássárgája

A megmosott burgonyát héjában megfőzzük, majd meghámozzuk, és langyosan összetörjük. Hozzáadjuk a lisztet, a sót, a zsiradék felét és az egész tojást. A masszát összegyúrjuk, cipót formálunk belőle, majd lisztes deszkára kinyújtjuk kb. 1,5 cm vastagra. Először csíkokat, majd 3-4 cm hosszú nudliformákat vágunk belőle, és a kezünkkel megformázzuk. Sós, lobogó vízben kifőzzük.
Közben a szalonnát apró kockákra vágjuk, serpenyőbe szórjuk, a zsírját kisütjük. Hozzáadjuk a felaprított fokhagymát, átforgatjuk, majd szűrőkanállal kiszedjük és félretesszük a szalonnát. A visszamaradt zsiradékban átpirítjuk a nudlit. A sajtot és a tojássárgáját jól kikeverjük. A masszát ráöntjük a piruló nudlira, egyszer-kétszer gyorsan átkeverjük, és rögtön tálaljuk. Aki szeretné, hozzáforgathatja a félretett szalonnát, megszórhatja sajttal, sőt még egy kis füstölt sonkát is vághat rá.

 TIPP: Bár eredetileg nincs tejszín a carbonarában, tehetünk egy kicsit a tojásos masszába (akkor kevesebb tojássárgája is elég), így kevésbé ugrik össze a tojás, amikor ráöntjük a tésztára.

Olcsó és isteni! - 3 finomság burgonyábólSavanyú burgonyaleves rozskenyérrel és kolbásszal
Hozzávalók 4 személyre:

  • 2 közepes fej vöröshagyma,
  • 6 dkg vaj,
  • 3 darab babérlevél,
  • 10 dkg sárgarépa,
  • 10 dkg zeller,
  • 3 gerezd fokhagyma,
  • 50 dkg burgonya,
  • 3 dl fehérbor,
  • 3 evőkanál borecet, só,
  • 15 dkg füstölt kolbász, felkarikázva,
  • 2,5 dl tejföl,
  • 10 dkg rozskenyér,
  • 2 szál újhagyma,
  • 2 szál friss tárkony

A megpucolt vöröshagymát finomra vágjuk, a vajon lepirítjuk. Hozzáadjuk a babérlevelet, a megtisztított, majd nagyon apróra vágott sárgarépát és zellert, illetve a finomra zúzott fokhagymát. Egy-két percig pirítjuk, majd a megtisztított, kockára vágott burgonyát is beletesszük. Ráöntjük a fehérbort és a borecetet, majd vízzel vagy – ha van otthon – zöldségalaplével felengedjük. Sóval ízesítjük, és kb. 20 percig főzzük.
Mikor a burgonya megpuhult, beletesszük a külön serpenyőben megpirított kolbászkarikákat, a levesből egy keveset a tejfölhöz keverünk, majd az egészet beleöntjük a levesbe, alaposan elkeverjük. Ezután már nem forraljuk. Tálalás előtt 5 perccel hozzáadjuk a nagyobb kockára vágott rozskenyeret, majd megszórjuk a finomra vágott tárkonnyal és újhagymával.

Olcsó és isteni! - 3 finomság burgonyábólPaprikás krumpli gerslivel és füstölt oldalassal
Hozzávalók 4 személyre:

  • 25 dkg füstölt oldalas,
  • 3 darab babérlevél, só, egész bors,
  • 7 dkg gersli,
  • 1 kg burgonya,
  • 3 fej közepes vöröshagyma,
  • 10 dkg füstölt szalonna,
  • 4 gerezd fokhagyma,
  • 1 púpos evőkanál fűszerpaprika,
  • 2 darab paradicsom,
  • 1 darab zöldpaprika,
  • 2 szál újhagyma

A füstölt oldalast megfőzzük, a főzővízbe babérlevelet és egész borsot szórunk (a főzővízre még szükségünk lesz!). A gerslit 3-4 órára vízbe áztatjuk. A burgonyát megtisztítjuk, majd cikkekre vágjuk. A megpucolt vöröshagymát finomra aprítjuk, a füstölt szalonnát pedig apró kockákra vágjuk. Először a szalonnát kezdjük pirítani egy serpenyőben, majd ha már jól kisült a zsírja, hozzáadjuk a vöröshagymát, kicsit később az összezúzott fokhagymát. Amikor a hagymának van egy pici színe, lehúzzuk a tűzhelyről, hozzákeverjük a fűszerpaprikát. Visszatesszük a tűzre, felengedjük egy kis vízzel, majd beletesszük az apróra vágott paradicsom és paprika felét, a felcikkezett burgonyát és a beáztatott gerslit. Felöntjük az oldalas főzővizével (bőven önthetünk rá, mert a gersli és a burgonya is könnyen magába szívja). Amikor a burgonya és a gersli is megfőtt, hozzáadjuk a maradék paradicsomot és paprikát, valamint a füstölt oldalast, illetve a felkarikázott újhagymát.

 

A cikk nyomtatásban a Nők Lapja e heti számában jelent meg. 

Olcsó és isteni! - 3 finomság burgonyábólA legfrissebb szám tartalmából: 

  • Zorán: Kerek születésnap, de nincs megállás
  • Retro képgaléria a Malévról
  • Lehet-e kettőt szeretni?
  • Exkluzív: videó Zorán címlapfotózásáról
  • A klímatudatos konyha
  • Péterfy Bori: „Meglepően jól érzem magam itthon a gyerekkel!”
  • 10 takarékos tipp az élelmiszerlábnyom csökkentésére
  • Olcsó és isteni! – 3 finomság burgonyából
  • Nincs türelmem játszani a fiammal…

Ha előfizetnél a lapra, itt és most megteheted!

 Az excluzív Zorán – CD a Nők Lapjával együtt csak 890 Ft!

2011. december 29-én Zorán felejthetetlen telt házas koncertet adott a Budapest Sportarénában.
A koncert műsorából válogatott 10 dalt a Nők Lapja. A cédén hallhatók olyan legendás slágerek is, mint A szerelemnek múlnia kell, a Kell ott fenn egy ország vagy az Apám hitte, de természetesen helyet kap az új sikerdal, a Kóló is – mindezekkel visszaadva a fantasztikus koncert hangulatát.
Keresse e heti lapszámunkban! (A február 29-én megjelenő 9. SZÁM)*
*A CD-t a Nők Lapjával együtt, korlátozott példányszámban terjesztjük.
Nők Lapja – előfizetők figyelmébe!
A CD külön is megvásárolható  www.mc.hu weboldalon.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top