Aktuális

Damuék viccet csinálnak a nemi erőszakból

Valami oknál fogva csak nemierőszak-vád esetében jellemző, hogy emberek viccelődjenek egy bűncselekményen. Hajdú Péter műsorában ezt tette Damu Roland ügyvédje. Nemsokára kiderül, megérte-e.

Szerdán 8:30-kor kezdődik Damu Roland másodfokú tárgyalása – percről perce közvetítés, itt!

Azt már tulajdonképp megszoktuk, hogy egykori és mai elítéltek „Repülős Gizitől” Ambrus Attilán át Stohl Andrásig celebkategóriában járják a tévéstúdiókat, ahol esetenként sztárvendégeket megszégyenítő taps közepette vonulnak be, hogy tovább építsék imázsukat vagy épp a tévénézők szimpátiájának elnyerésén keresztül próbáljanak kedvezőbb ítéletet kieszközölni. Az azonban mégiscsak meglepő, hogy egy tévéműsorban szexista kocsmai ökörködés módjára kedélyesen viccelődjenek egy nemi erőszak körülményein. Utoljára a műfajteremtő „Zsanett-ügyben” volt példa hasonlóra: akkor ugyebár egy ország élcelődött azon, hogy a feltételezett áldozat vajon milyen módon helyezkedhetett el a rendőrségi autóban, illetve hová akadhatott be a póthaja és hová nem.

Damuék viccelődtek a nemi erőszakon

A különbség talán az, hogy ezúttal egy elsőfokú elmarasztaló ítélet (nemi erőszak és személyi szabadság korlátozása) és egy tíz évvel ezelőtti, hasonló ügyben született jogerős ítélet (súlyos testi sértés kísérlete) ismeretében engedi meg magának egy ügyvéd és az egykori sorozatszínész a méltatlan hangnemet – de talán mindegy is, hiszen nem is az itt a lényeg, hogy mi lesz az ügy végkimenetele: szexuális erőszakon nem viccelődünk, és kész, ennek belátásához nem muszáj jogi egyetemet végezni; elég, ha van egy kis jó ízlés.

De lássuk, hogyan is zajlott le a párbeszéd három férfi között a TV2 Frizbi Hajdú Péterrel című, vasárnapi műsorában annak kapcsán, hogy Damu Roland ügyében kiderült: a bírósági eljárásban pornószínészek segítségével igyekeztek modellezni a feltételezett elkövetési módot.

Dr. Ruttner György, Damu Roland ügyvédje: Valóban, így is össze lehet foglalni a lényegét, hogy pornószínészek megpróbálták megvalósítani azt, amit a bíróság az ítéletében leírt. Vagyis ezt a bizonyos tényállást, hogy egymással szemben van a férfi és egy nő, a nőnek össze vannak zárva a combjai. Lehetséges-e – mert ezt mondja az ítélet –, lehetséges-e így hozzáérinteni a férfi nemi szervét a női nemi szervéhez?
Hajdú: És most az derült ki, hogy nem?
Dr. Ruttner: Az derült ki a felvételből, hogy nem lehetséges.
Hajdú: Biztos, hogy lehetséges.
Dr. Ruttner György: Nem lehetséges. Ki lehet próbálni. (Általános derültség a közönség soraiban.) Azt gondolom, hogy ha ezt a magyar lakosság kipróbálja, és esetleg nem sikerül, és másképp folytatják a szerelmeskedésnek a módját, akkor ez jobban hathat a magyar demográfiai adatokra, mint az egykulcsos adó.

Hajdú becsületére legyen mondva, hogy nem asszisztál a vádlott összeesküvés-elméletéhez („itt olyan erők munkálkodnak…”), és helyenként útját állja annak, hogy közös megegyezéssel, összekacsintva elbagatellizálják a történteket és leszólják a feljelentőt, bár Damu tesz erre néhány kísérletet: „Erről a nőről bármit el tudok képzelni” – mondja, majd kifejti az elméletét, miszerint ha egy nő valaha is önszántából vacsorázott vagy szeretkezett egy férfival, akkor onnantól kezdve nem is lehetséges megerőszakolni.

„Nem megyek börtönbe” – zárja Damu a beszélgetést, és bár maga Hajdú Péter kíván neki sok sikert az ezt eldöntő tárgyaláshoz, a magunk részéről nem vennénk mérget rá.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top