“Nincs mit titkolnom”

A hír: Egy amerikai bolthálózat a törzsvásárlói kártyával begyűjtött infókból bányássza ki a várandósságunk hírét. Összesen huszonöt olyan terméket azonosítottak, amiket terhes nők vesznek, és ezzel a tudással felvértezve több tízezer olyan vásárlót szűrtek ki, akik egy akciós világoskék rugdalózóért beszaladnának hozzájuk vásárolni. Egy másik üzletlánc, a Drogerie Markt hazai képviselője úgy nyilatkozott, az adatokat arra használják fel, hogy személyre szabott kedvezményeket küldjenek, de olyan messzemenő következtetéseket, mint hogy valaki várandós, nem vonnak le a megszerzett adatokból.

Karafiáth Orsolya véleménye: Mivel a kedvezmények megszállottja vagyok, természetesen ahol csak lehet, ott van törzsvásárlói kártyám. Az olyan pontgyűjtő akciókat viszont nem kedvelem, ahol iksz számú pontot kell megszerezni, hogy aztán még egy csomó pénzt kiadva vehessünk valami igazán haszontalan dolgot, amire egyébként soha nem vetnénk ki a hálónkat. Az ilyen ostobaságokat sajnos hirtelen felindulásból szoktam megvásárolni, hogy aztán becsomagolva álljanak nálam a polcon a következő ajándékozási hullámomig. Persze ilyenkor is az akciók, az utolérhetetlen ajánlatok, a végső árak, és a „megőrültünk” típusú feliratok a ludasak, ezek visznek a kísértésbe. Ezért is van annyi konyhai szerkezetem, hogy azokkal tényleg akár már mesterszakácsi nívóra emelkedhettem volna a bögrés levesek szintje helyett.

Élek az olyan lehetőséggel, hogy az üzletek saját márkáját részesítem előnyben (ezért több helyen még külön kedvezmény jár, ami igen ravasz fogás, nyilván így kalkulálták ki az árat, és nyilván ezért vetik rá magukat az olyan típusok, mint én. Soha nem felejtem el, mikor egy kislány, akire pár napot vigyáztam, rám nézett, és azt mondta, hogy nekem ugye a százalékjel volt a jelem az oviban… Valóban, a kis tücsköt minden egyes üzletbe berántottam, ahol ezt láttuk a kirakaton, legyen az háztartási árukkal üzletelő kisbolt, vagy éppen nagyobb ruhaüzlet. Így aztán azt sem bánom – hiszen ennek tudatában birtoklom a törzskártyám –, hogy bizonyos adataimat tudják a nagyobb cégek. Persze meg tudok azért döbbenni, ha a levelezőprogramom következetesen a súlyom csökkentésére, illetve a depresszióm elűzésére dob ki reklámokat. De nagyon nem zavar, sőt volt, hogy már hasznos is akadt ezek között a fura logikával jövő üzenetek erdejében.

Ma egyszerre jött ki, hogy hőkezelést ajánlanak profiknak (még amatőrnek sem tartanám magam), hogy alapítsak céget Angliában (itthon is nehezen boldogulok), és hogy vegyek egy Nissant, nyaraljak az Isztrián. Felfedeztem valami logikát: ha jól kezelem a hőt, és alaposan az angol cégemet, akkor nem lehet gond az új kocsimmal lezúzni egy kicsit lazítani… De olyan messzire azért nem mennék, hogy a leveleim alapján a keresők az álmaimba is belelátnak… (Bár Anglia valóban gyakran szóba kerül, a nyaralás is, és a kocsinkkal is van néha probléma.) A célzott hirdetéseket amúgy is kedvelem, attól például meg tudok bolondulni, amikor a valódi postaládám (mert az emailek közül rögvest törlök minden olyat, ami felesleges) teli van például takarítógép- vagy gyerekruhareklámokkal.

Azért az, hogy a kódunk, esetleg a vezetéknevünk kering egy pár nagy cég szerverén, nem egy nagy tragédia. Az persze tény és való, hogy rengeteg minden megállapítható így rólunk: korunk, nemünk, szexuális aktivitásunk mellett olyasmik is, hogy egyedül élünk-e, illetve hogy milyen az anyagi helyzetünk. De hozzánk, magunkig, a reklámokon kívül nem jutnak el. Olyan ez, mint az a játék, amit németórákon játszottunk: mindenki megkapta egy-egy kiborított szemeteskuka fotóját, és a hulladék alapján kellett jellemzést írnunk a lehetséges tulajdonosról. Úgy nyolcvan-kilencven százalékos volt a találati arány. Így aztán bátran kijelenthetem: sokkal jobban felháborítana, ha valaki (egy konkrét személy) a szemetemet bogarászná százfelé, mint hogy célzott, gyakran igen találó kozmetikai vagy ruhahirdetéseket kapok…