A hír: A finn, a svéd és a brit anyáknak van leginkább bűntudatuk amiatt, hogy állást vállalnak, és ezért nem jut elég idejük gyermekeikre – derítette fel egy brit felmérés. Az oxfordi Társadalomkutató Központ tizenhárom európai országban 11 500 dolgozó családanyát kérdezett meg életmódjáról. A legkevésbé a francia, olasz, spanyol és német anyáknak van lelkiismeret-furdalásuk amiatt, hogy mennyi időt töltenek gyerekükkel, a szigetország családanyáinak 91 százaléka viszont úgy nyilatkozott, hogy életük az otthon és a munkahely közti versenyfutás.
Soma véleménye: Nem tartom véletlen egybeesésnek azt, hogy épp a felsorolt országok (plusz még Dánia) egyik jelenlegi jellemzője, hogy a politikai életben és a különféle vállalatoknál a nők jelenléte megközelíti a férfiak számát. Tehát a nők egyre több szerepben jelennek meg, igyekeznek mindennek megfelelni. Igen ám, de ezzel kapcsolatban felmerül két fő kérdés. Az egyik, hogy vajon megváltoztatható-e az anyai ösztön jelenléte, illetve hogy ehhez a helyzethez mennyire alkalmazkodnak a férfiak? A tavaly megjelent Új egyensúly – Fordulópont a férfi és a nő viszonyában című könyvemből idéznék néhány idevonatkozó részt:
„Egy Susan Maushart nevű ausztrál nő néhány éve igen provokatív (sőt helyenként dühödt) hangvételű könyvet írt erről a helyzetről Asszonysors címmel. Hazájában ma a teljes állásban dolgozó nők ugyanannyi házimunkát – a közös feladatok 70-80 százalékát – végeznek, mint azok, akiknek csak a férjük dolgozik. »Ezek az ijesztő és mégis ismerős statisztikák azonban jól leplezik a tényt, hogy a feleségek száz százalékban gondoskodnak még a férjükről is: ezt a sok-sok fizikai és érzelmi gondoskodást nevezem én asszonymunkának« – írja a szerző. »A mostani kutatások kimutatják, hogy a férfiak és a nők egyenlően becsülik meg a fizetetlen házimunka vállalásának aránytalanságát« – szól egy másik idézet.
Vagyis mindkét nem látja a házimunka aránytalan elosztását, de valójában csak néhány éve emelünk szót ez ellen. Évezredeken át kondicionálódtak arra a nemek, hogy kizárólag a nő feladata a gyermeknevelés és az otthon rendben tartása. Nem volt apelláta. Az emberiség történetében még csak egy szösszenetnyi idő telt el azóta, hogy a nők tanulhatnak, dolgozhatnak és kiléphetnek a rájuk osztott szerepből.
Elhiszem, hogy az ősnőnek kellett vigyáznia a tűzre, a gyerekekre és az állatokra, amíg a férfi elment fáért vagy vadászni, de mindebből már semmi nem valós! Ehhez képest a szerepek mintha némileg megkövültek volna. És nekünk, nőknek is nehéz kilépnünk ebből, mert beleivódott a zsigereinkbe, mert ezt láttuk az anyáinktól, nagyanyáinktól, mert ezt tartották »normálisnak« még akkor is, amikor a nő épp úgy elkezdett dolgozni járni, mint a férfi. Ráadásul a munkák elosztásával járó szerepek könnyedén meg is tanulhatók!”
Hogy ezzel vajon mennyire csökkenne a nők lelkiismeret-furdalása, egyelőre nem tudjuk a választ. Mindenesetre az tény, hogy ehhez az új helyzethez mindkét nemnek optimális lenne alkalmazkodnia.
Én már a nyolcórás munkát soknak találom, szerintem hat óra lenne az optimális, hogy minden fontos dologra (család, társ, önképzés, szórakozás, pihenés, baráti kapcsolatok) jusson idő. A tíz-tizenkét órás munkával (ami sajnos egyre inkább jellemző) kizárt, hogy teljes életet éljenek az emberek. Véleményem szerint az első egy-két évben mindenképpen az lenne a jó, ha az anya otthon tudna maradni a gyermekével (nyilván, ahol ez egzisztenciálisan megvalósítható), és ha támogatva lenne a kisgyermekes anyukák részmunkaidő-vállalása.
Ezen északi országok problémája (amelyekről írtam, hogy a nők társadalmi – politikai és munkában betöltött – szerepvállalása jelentős), úgy gondolom, egyre inkább globális probléma lesz – illetve már az. Egyre nehezebb a karriert egyeztetni az anyasággal.
Az előbb említett könyvemben a következőképpen foglaltam össze az erre vonatkozó lehetséges társadalmi feladatokat:
„1. A munkába visszatérő nők helyzetének megkönnyítése:
• Az otthon maradó kismamák anyagi támogatása – amiben most történt pozitív változás,
• gyermekbarát munkahelyek és közintézmények kialakítása,
• a bölcsődei és óvodai férőhelyek számának növelése,
• alternatív gyermekmegőrzési lehetőségek támogatása (családi bölcsőde, óvoda),
• a gyesrendszer hatékonyságának felülvizsgálata.
2. A kisgyermeket otthon nevelő szülő foglalkoztatási esélyeinek javítása:
• a távmunka-lehetőségek bővítése,
• a részmunkaidős foglalkoztatottság jelentős növelése,
• a gyesen lévő szülők tanulásának résztámogatása (felsőoktatás, felnőttképzés).”
Tudomásul kell venni, hogy egyre kevesebb az a nő, aki „csak” anya szeretne lenni, úgyhogy ennek a helyzetnek az orvoslása úgy társadalmi, mint egyéni (férfi-nő) szinten egyre sürgetőbben megoldásra váró feladat.
