Aktuális

219 ezret keres az átlagos magyar

Többet keresünk, mint tavaly: átlagosan csaknem 143 ezer forintot viszünk haza – ám két éve ugyanez a pénz még ötezerrel több volt.

219 ezret keres az átlagos magyarHa eddig nem érzékeltük volna, most végre megtudhatjuk, jól élünk-e vagy sem – mármint az átlagemberhez képest. Nos, ha a bruttó keresetünk megvan legalább 219 100 forint, akkor közepes a helyzet: ennyi ugyanis a teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos  bére ma Magyarországon. Nem hangzik vészesen, csakhogy hozzá kell tennünk, a nettó: 142 790 forint, aminek a beosztása már nagyobb kihívás. Ugyanennyi bérből tavaly már nagyjából ugyanezt a nettót tehettük zsebre, ám 2010-ben még 148 150 forintunk maradt volna, vagyis több mint egy ötezrest vesztettünk az adókat és járulékokat érintő változásokkal.

 A vállalkozásoknál dolgozók helyzete épp csak egy fokkal jobb: az ő bruttójuk 225 000 forint, de nagyjából ugyanannyit visznek haza. Kevesebbet költhetnek a költségvetési szervezetekhez bejárók, ők 206 800 forintot kerestek januárban.

Tisztábban láthatunk abban a gyakran előbukkanó kérdésben is, jobban élünk-e, mint – ez esetben – tavaly. Nos, igen, pontosan 1,4 százalékkal több a kézhez kapott pénzünk. Mármint átlagosan persze, hiszen a versenyszférában ennek ötszörösével emelkedtek a bérek.

Csökkent viszont azok száma, akik egyáltalán bármilyen pénzt hazavisznek hó végén: 38,6 ezerrel kevesebb embernek van munkája ma, mint tavaly ilyenkor.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top