Sikeres volt a tiltakozó akció: anyagi és munkakörülményeik javításáért nem hiába írtak felmondólevelet orvosok és ápolók, több mint kétezer-ötszázan: az akciót szervező Magyar Rezidens Szövetség (MRSZ) elfogadta a kormány ajánlatát. Bár eredetileg jelentősebb béremelést kértek, most megelégszenek azzal a bruttó 65.823 forinttal, amellyel mostantól minden olyan orvos többet kap majd, akinek 350 ezer forintnál kevesebb a havi fixe. A “tehetősebb” kollégák is gyarapodnak, de ők tízezer forintonként ötezerrel kevesebbel.
Az egészségügyisek nemcsak plusz pénzt kaptak, de egy iratmegsemmisítőt is, Szócska Miklós egészségügyi államtitkár legalábbis felajánlotta, hogy az övén darálják le a nyomásgyakorlás eszközeként született felmondóleveleket. Papp Magor, az MRSZ elnöke ezt a segítséget is elfogadta és hangsúlyozta: Magyarországon ilyen mértékű bérrendezést érdekképviselet még nem harcolt ki. “Ezt, továbbá a jelenlegi gazdasági helyzetet figyelembe véve, “megelőlegezett bizalmat tanúsítva” vonták vissza felmondásukat – nyilatkozott az elnök.
A megelőlegezett bizalom arra vonatkozik, hogy az orvosok szeretnének további emelést 2013-ban (egész pontosan a nemzetgazdasági átlagbér háromszorosára vágynak), hogy ezzel is itthon tartsák szakembereinket.
Kérdés, hogy az emeléssel arányosan vajon a hálapénzek összege is csökken-e. Magor ebben reménykedik: “fontos, hogy a bérek rendezésével egy időben a kormány felvállalja az egészségügy morális megújítását is”.