Aktuális

Mégsem mond fel a 2500 orvos

Elfogadták az orvosok a kormány ajánlatát: mostantól csaknem hetvenezer forinttal több fizetést kapnak majd.

Mégsem mond fel a 2500 orvosSikeres volt a tiltakozó akció: anyagi és munkakörülményeik javításáért nem hiába írtak felmondólevelet orvosok és ápolók, több mint kétezer-ötszázan: az akciót szervező Magyar Rezidens Szövetség (MRSZ) elfogadta a kormány ajánlatát. Bár eredetileg jelentősebb béremelést kértek, most megelégszenek azzal a bruttó 65.823 forinttal, amellyel mostantól minden olyan orvos többet kap majd, akinek 350 ezer forintnál kevesebb a havi fixe. A “tehetősebb” kollégák is gyarapodnak, de ők tízezer forintonként ötezerrel kevesebbel.

Az egészségügyisek nemcsak plusz pénzt kaptak, de egy iratmegsemmisítőt is, Szócska Miklós egészségügyi államtitkár legalábbis felajánlotta, hogy az övén darálják le a nyomásgyakorlás eszközeként született felmondóleveleket. Papp Magor, az MRSZ elnöke ezt a segítséget is elfogadta és hangsúlyozta: Magyarországon ilyen mértékű bérrendezést érdekképviselet még nem harcolt ki. “Ezt, továbbá a jelenlegi gazdasági helyzetet figyelembe véve, “megelőlegezett bizalmat tanúsítva” vonták vissza felmondásukat – nyilatkozott az elnök.

A megelőlegezett bizalom arra vonatkozik, hogy az orvosok szeretnének további emelést 2013-ban (egész pontosan a nemzetgazdasági átlagbér háromszorosára vágynak), hogy ezzel is itthon tartsák szakembereinket.

Kérdés, hogy az emeléssel arányosan vajon a hálapénzek összege is csökken-e. Magor ebben reménykedik: “fontos, hogy a bérek rendezésével egy időben a kormány felvállalja az egészségügy morális megújítását is”.
   

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése