A hír: Unokanevelési szabadság bevezetését javasolja a német családügyi minisztérium, merthogy a szabadidő egyenlőtlenül oszlik el a nemzedékek között, a fiatalok jellemzően elfoglaltabbak, míg az idősebb generációhoz tartozók jobban ráérnek. A jelenlegi szabályozás szerint munkaviszonyban álló nagyszülők akkor igényelhetnek unokanevelési szabadságot a munkaadótól, ha a szülők – az unoka szülei – még nem felnőtt korúak, vagy pedig tanulnak. A javasolt változtatás szerint a lehetőséggel korlátozás nélkül élhetnének a nagyszülők, így a szülők könnyebben összeegyeztethetik a családi életet és a karriert.
 |
| Peller Mariann |
Peller Mariann véleménye: Az összes kisgyermeket nevelő ismerősömtől és barátomtól folyton azt hallom, hogy milyen nehéz megszervezni akár egyetlen szabad estét maguknak. Mégis kire bízhatnák a gyerekeket? Nem beszélve arról a szinte megoldhatatlanul bonyolultnak tűnő esetről, amikor a gyerek véletlenül megbetegszik, vagy egyszerűen csak szünet van a bölcsődében, az óvodában és/vagy az iskolában.
Komoly logisztikai kihívásokat állít a szülők elé egy-egy ilyen teljesen hétköznapi helyzet. Belegondoltam, mi vajon hogyan fogjuk megoldani, hogy a gyerek(-ek) mellett mindig legyen majd legalább egy felelősségteljes, megbízható és egyben szerető felnőtt. És bizony, aggódni kezdtem.
Tegyük fel (a lehetetlent), hogy mondjuk, mire hároméves lesz a születendő gyermekem, a párom és én is ugyanilyen időbeosztásban fogunk dolgozni, mint most. Az én életem párja legkorábban hatra ér haza a munkából minden nap (ha szerencsénk van, és nem csúszik be valami egyéb, fontos megbeszélés). Ha éppen aktuális projektet kell levezényelnie, akkor még a hétvégéken is előfordulhat plusz elfoglaltság.
Ami pedig az én időbeosztásomat illeti, hát finoman is hektikusnak nevezném. Persze nincsenek illúzióim, tisztában vagyok vele, hogy a gyerek érkezésével meglehetősen átrendeződnek a prioritások – röviden-tömören, minden a feje tetejére áll. De ha én, teszem azt, egy irodában, átlagos munkabeosztásban dolgoznék, akkor végképp nem tudnám, hogyan oldjam meg, hogy amikor bezár az ovi, mindig ott legyek a gyerekemért; illetve ha véletlenül megbetegszik, egész héten mellette lehessek és ápolhassam, tisztességesen.
Egy biztos, meg fogom oldani. Hatalmas segítséget jelentenek majd a szüleim, tulajdonképpen részben már mint potenciális nagyszülőkre tekintek rájuk. Előre hálás vagyok nekik, amiért ott lesznek, amikor ismét óriási szükségem lesz rájuk. Egyetlen dologba nem gondoltam bele, hogy ők még akkor sem lesznek nyugdíjasok, tehát ugyanúgy dolgoznak majd, mint mi. Ennélfogva egyáltalán nem lesz olyan egyszerű megszervezni a gyerekfelügyeletet.
Tökéletes megoldást jelentene a hírben említett ötlet. Már csak azért is, mert ha jobban belegondolok; ha sem én, sem a párom nem tud vigyázni a kicsikénkre, egyértelműen szívesebben bíznám a csemetémet egy olyan emberre, akiben tökéletesen megbízom, akinek a baba is vér a véréből, hozzám hasonlóan. És aki felnevelt már két embert, méghozzá hatékony és szeretetteljes eszközökkel.
