Aktuális

“Megnézném, hogyan válogatják a szemetet”

Elsőre azt gondolná az ember, Zsolt talán nem is saját ötletből fogalmazta meg a kérését. Aztán kiderül, ő valóban ilyen komoly fiú, őt valóban a környezetvédelem érdekli leginkább – és azon belül is a szemétfeldolgozás. Persze megvan már a B terve is.

Próbálunk fogást találni Zsolton, hogy kiugorjon a nyúl a bokorból, és kiderüljön: Zsolt valójában kamiont vezetne, Vidámparkba menne vagy lovagolna, mint más korabeli gyerek, és csupán tanárai sugdosták a fülébe, hogy kívánjon valamit a környezetvédelem témájában, az úgyis olyan divatos ma. De nem, Zsoltot valóban szenvedélyesen érdekli a kérdés: mi történik a szeméttel, miután felhalmoztuk? Hogyan válogatják, hogyan pakolják, hogyan semmisítik meg? Próbáltuk szélesíteni a kört, mondván, mi volna, ha valamilyen egyéb környezetvédelmi programon venne részt, azt mondta, jó-jó, de ha lehetne, mégis inkább a szemét…

Mint tanára elmondja, Zsolt gyakran próbálja bevonni osztálytársait „zöld akcióiba”: összegyűjtik a szemetet az iskola udvarán, szelektíven gyűjtik a hulladékot, az önjelölt felelős figyel, hogy a többiek is ezt tegyék. „Zsolti nagyon szerény körülmények között él – meséli nevelője –, szeretné megfigyelni, hogyan zajlik a valóságban a szemét újrahasznosítása, de bármilyen környezetvédelmi program érdekli.” Zsoltnak egyértelmű terve van a jövőre nézve: újrahasznosítással foglalkozó cége lesz, esetleg effélénél fog dolgozni. „Vagy elmegyek masszőrnek – említi a vakok és gyengénlátók »tradicionális« foglalkozását –, nálunk ez megy” – teszi hozzá. Anyukája és nagymamája is ezzel foglalkozik, vélelmezzük, hogy ebben a helyzetben nehéz más területen állást kapni, de Zsolt megnyugtat minket: „elég jó munka”. Azért az elsődleges karrierterv a környezetvédelmi vonal lenne, ezért a 33 kívánsággal abba lenne jó most kicsit belekóstolni. Rajtunk ne múljon!

ŐK JELENTKEZTEK A KÍVÁNSÁG TELJESÍTÉSÉRE:

„Megnézném, hogyan válogatják a szemetet”Preisz Annamária

„Jelenleg az USA-ban tartózkodom májusig. Természetesen szívesen utánanézek, vagy esetleg egyeztetek is olyan cégekkel, akikkel meg lehetne valósítani a programot. Én kifizetnem Zsolt (és barátja?), illetve gondolom egy kísérő útiköltségét, akár tömegközlekedés, akar autó lenne az. Illetve az étkezéseket, és ha kell, akkor szállást is. Én is szívesen részt vennék a programban, de sajnos csak később leszek Magyarországon, de ha akkorra is lehet halasztani a programot, akkor azt is vállalnám, hogy saját autóval lebonyolítom a teljes programot.”

„Megnézném, hogyan válogatják a szemetet”S. Borbély Anikó  

„Partnerünk, az ASCO Hungária Kft. több mint tizenöt éve folytat környezetvédelmi és hulladékgazdálkodási tevékenységet. A kis és dinamikus csapat minden tagja elkötelezett környezetvédő, mindannyian fontosnak tartják a fiatalokkal is megismertetni ezt a szemléletet. Budapesten a XXII. kerületi, európai szintű, modern technikával felszerelt telephelyen tudnák körbevezetni Zsoltot és kísérőjét. Itt láthatja, hová viszik a hulladékot, hogyan válogatják és készítik elő további feldolgozásra olyan gépek segítségével, mint targoncák, válogatósor, nagy teljesítményű bálázógép, iratmegsemmisítő gépek, nyerges vontatók és kukásautók. Zsolt – megfelelő felügyelet és védőfelszerelés biztosítása mellett, de saját felelősségre – kipróbálhatja a kukásautót, vagy bármely eszközüket a teljes élmény érdekében. Reméljük, kívánságát mielőbb teljesíthetjük!”

„Megnézném, hogyan válogatják a szemetet”Rácz Henriett
BIOKOM Kft.

„Vállalkozásunk a dél-dunántúli régió egyik legnagyobb környezetgazdálkodási és városüzemeltetési cége, amely tevékenységét Pécsett és mintegy 255 településen végzi. Társaságunk egy évi 15 ezer tonna szelektált hulladékot kezelő válogatóművet üzemeltet Pécsett. Ez a térség legnagyobb hulladék- és környezetgazdálkodási cége, amely több lerakót is működtet, és sok típust magába foglaló gépjárműparkja van. Szerény körülmények között nőttem fel, ezért tapasztalatból tudom, hogy mennyire sokat jelenthet egy gyermek számára a régóta dédelgetett álom valóra válása és hogy ebből az élményből milyen sokáig tud majd az »álmodozó« tovább táplálkozni.”

A(z) “Ki segítsen Tényi Zsoltnak?” című szavazás véget ért!
A szavazók többségének véleménye szerint:
S. Borbély Anikó

Vissza a többi kívánsághoz!

Zsolt kívánságának közvetítésében és további gyermeksorsok jobbra fordulásában segít:
Kovács Csongor Alapítvány a Gyengénlátó Gyermekekért

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése