Aktuális

“Szeretnék megnézni egy versenyautót közelről”

István családja nem kimondottan hátrányos helyzetű, csak éppen... a napi gondokhoz ma elég az is, ha egy család három gyermeket nevel, és csak egy keresettel számolhatnak.

István folyton apja körül sündörög, amikor az az autót javítja, és ő az, akit nem a rajzfilmek szegeznek a tévé elé, hanem az „autóépítős” műsorok. A kisfiúnak két nagyobb testvére van, édesapjának szerencsére van munkája, ám édesanyja főállású anyaként csak 26 ezer forinttal számolhat, így pedig nehéz fizetni a hitelt, amit házépítésre vettek fel (ahogyan annyian mások is küzdenek ezzel a gonddal az országban). Istvánnak minden vágya, hogy közelről láthasson versenyautót, ám ezt szülei eddig nem tudták megoldani.

ŐK JELENTKEZTEK A KÍVÁNSÁG TELJESÍTÉSÉRE:

„Szeretnék megnézni egy versenyautót közelről”Hercegh Tamás

„A Magyar Kalandrally Bajnokságban (terepjárós tájékozódási verseny) MKKVE Racing néven indul csapatunk. Tavaly a harmadik helyezést értük el egész éves teljesítményünk alapján. Mivel a szabályzat lehetővé teszi, hogy kísérő is beüljön az autóba, szívesen vesszük, ha néhány óra erejéig velünk tart a kisfiú. A biztonsági feltételek adottak. Természetesen az élmény részét képezné egy látogatás a szerelőbázison, ahol megtekinthető több versenyautó, az, hogy hogyan javítják, készítik őket.”

„Szeretnék megnézni egy versenyautót közelről”Kovács Dániel

„Vállalnám a teljesítést! Álljon hát itt ez a fotó bizonyítékként is, a fénykép a Yas Marina Circuiten, Abu-Dzabiban készült, ahol a Formula–1-en, 2010-ben posztvezetőként, azaz egy sportbírói csoport főnökeként dolgoztam.”

„Szeretnék megnézni egy versenyautót közelről”Wéber Gábor
Vezess.hu, Zengő Motorsport és Chevrolet Magyarország

„István kívánsága többünket megmozgatott, és egy olyan megoldást találtunk ki, ami reményeink szerint nagyon tetszene neki. Istvánt egy a  vezess.hu autós magazin által biztosított tesztautóval felvesszük otthonában, és elvisszük egyenesen a Hungaroringre, ahol a WTCC, vagyis a Túraautó-világbajnokság magyar fordulója lesz május 5-én és 6-án. A versenyen nemcsak egy autót, hanem a teljes mezőnyt végigcsodálhatja majd. A Chevrolet csapat bokszában találkozhat a kétszeres világbajnok Yvan Müllerrel, valamint a magyar  Zengő Motorsport bokszában bemutatjuk Michelisz Norbertnek és Wéber Gábornak.”

„Szeretnék megnézni egy versenyautót közelről”Bánki Ágnes

„Négy kisgyermek anyukája vagyok, és magam is versenyzek a Lotus Ladies Cupban egy Lotus Elise versenyautóval. Szívesen megmutatom a kisfiúnak az autót, és viszem egy kört a Hungaroringen!”

 

 

A(z) “Ki segítsen Erdélyi Istvánnak?” című szavazás véget ért!
A szavazók többségének véleménye szerint:
Nagy Dénes


Vissza a többi kívánsághoz!


István
kívánságának közvetítésében és további gyermeksorsok jobbra fordulásában segít:

KIÚT Szociális és Mentálhigiénés Egyesület

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top