Aktuális

“Találkoznék egy versenylóval”

A tiszadobi tanodában találkozunk Zsolttal, aki sokáig állami gondoskodásban élt, de most végre újra családjával lakhat. Különleges élményekre azonban nem telik. Talán most...

Zsolt két testvérével több évig nevelőszülőknél nevelkedett, de most végre újra hazakerült a nagymamájához. Kicsi kora óta rajong a lovakért, a rajzai témáját is mindig a lovak adták. Legjobban a híres magyar versenyló, Overdose érdekli, igazi nagy vágya, hogy vele találkozhasson, de tudja, hogy ez nem egyszerű, így azt mondja, örülni tudna egy lovardai látogatásnak is.

ŐK JELENTKEZTEK A KÍVÁNSÁG TELJESÍTÉSÉRE:

„Találkoznék egy versenylóval”Gergely Zita

„Állattenyésztő mérnöknek tanulok (azon belül is lótenyésztésre szakosodtam), illetve 10 éve járok lovagolni. A Kincsem Parknak is látogatója vagyok, vannak is kapcsolataim a lóversenyzésben. Szeretném őt elvinni az egyik versenynapra, illetve megszervezném, hogy a »kulisszák mögé« is bekukkanthasson. Ezenkívül szívesen elvinném a lovardába, ahova járok, itt lovagolhatna is, és egész nap lovak közelében lehetne. Ez persze nem egy egynapos program lenne, de ha már Tiszadobról idáig utazik, akkor minél több élménnyel gazdagodjon. A választásom azért esett rá, mert én is a lovak szerelmese vagyok, és tudom, mennyire csodálatos érzés a közelükben lenni. Nagyon remélem, hogy mások is úgy látják majd, hogy én megfelelő lennék ennek a kívánságnak a teljesítésére!”

„Találkoznék egy versenylóval”Karácsony József
 
„Ha nem is versenylóval, de néhány barátságos lovacskával össze tudlak hozni. Ehhez csak el  kell utazni a salgótarjáni Ponyi Pusztai Lovasokhoz, s itt lovagolhatsz is, egy barátságos lovacskán.”

„Találkoznék egy versenylóval”Székely Éva

„Jómagam is lovas vagyok, egy gyönyörű szép angol telivér (galoppló) tulajdonosa, húgom (Szendrei Balogh Ágnes) pedig az Alagi Versenyló Tréningközpontban dolgozik mint lovas, zsoké. Itt van Overdose is egyébként.
A megbeszélt napon délelőtt Alagon megnézünk egy edzést, mert hatalmas élmény egy versenylovat száguldás közben látni. Edzés után megnézzük a lovakat, többek közt Ostinatóval is találkozhat Zsolt, aki az év lova volt. Overdose-zal akkor tudunk találkozni, ha szállítható állapotban lesz, és haza tudják hozni külföldről. Ágnes segít abban, hogy egy különösen szelíd, nyugodt versenyló hátára is felülhessen Zsolt. Alagtól kb. 10 percre található az a lovarda, ahol a saját lovam van, aki szintén versenyló volt. Az ő hátára hosszabb időre fel is ülhet, mert ő rendkívül nyugodt, rajong a gyerekekért, és vigyáz rájuk. Szeretném Zsoltnak ezt az élményt megadni, hogy az a nap hosszú időre feltöltse őt, és jó érzéssel gondoljon rá.”

A(z) “Ki segítsen Eszterhai Zsoltnak?” című szavazás véget ért!
A szavazók többségének véleménye szerint:
Székely Éva


Vissza a többi kívánsághoz!

Zsolt kívánságának közvetítésében és további gyermeksorsok jobbra fordulásában segít:

Volt Állami Gondozottak Országos Egyesülete

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top