nlc.hu
Aktuális
Látni a színpadot – és ami mögötte van

Látni a színpadot – és ami mögötte van

A Károly gyerekek nevelőszüleiknek köszönhetik, hogy együtt élhetnek. Mindegyiküknek megvan a saját hobbija: a lányokat például az ének, a tánc érdekli.

A Károly családdal Abonyban találkoztunk. „Fogadott” kis közösséget alkotnak: a házaspár nevelőszülőként neveli a három testvért. Még óvodás volt a  legkisebb, amikor megismerkedtek vele és kiderült, hogy két testvére is él más-más nevelőknél. A gyerekeknek viszont nem volt túl jó soruk, így a házaspár úgy döntött, magukhoz veszik mindhármójukat, hogy együtt nőhessenek fel a testvérek. Zolika, Hajni és Tímea azóta együtt laknak, egyre jobban tanulnak, és lassan elfelejtik a sok rosszat, ami kiskorukat beárnyékolta.
A lányok hobbiból táncolnak, volt már fellépésük is. Érdekli őket a színpad világa, szeretik nézni a tehetségkutatókat a tévében.

A TV2 Megasztár című produkciója vállalta, hogy kicsit közelebbről is megmutatja nekik a színpadi világot. Meghívta őket az egyik adás felvételére, ahol a lányok találkozhatnak az énekesekkel, az egyik versenyző, Farkas-Jenser Balázs pedig felajánlotta, hogy körbekíséri őket.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top