Aktuális

Meg tudják-e menteni az anyukák a gyerekosztályt?

Babakocsis sétát szerveznek tiltakozásul és aláírásokat gyűjtenek a marcali anyukák, hogy ne zárják be a városi kórház gyerekosztályát. De mi lesz a többi hasonlóval?

Meg tudják-e menteni az anyukák a gyerekosztályt?„…a gyermekosztály jelenlegi, osztályos bentfekvéses ellátását nem tudjuk folytatni” – ez áll a marcali kórház honlapján, a szülők is innen tudták meg először, hogy pár hónapon belül bezár a gyerekosztály. A Nők Lapja Café megkereste a Marcali Városi Kórház igazgatónőjét, Antal Gabriellát, aki úgy értesült, hogy sürgősségi ellátásra korlátozódik majd náluk a gyerekgyógyászati ellátás. „Így is lehetőség lesz a gyermekek lefektetéséhez, kezeléséhez, megfigyeléséhez, de el kell dönteni, hogy a gyerekek kezelése történhet-e ebben a formában, vagy a magasabb kompetenciaszintű, fekvőbetegosztállyal rendelkező kaposvári megyei kórházba kell-e utalnunk őket” – tette hozzá az igazgatónő. Marcali vonzáskörzetébe egyébként nagyjából 14 ezer gyerek tartozik.

Oda-vissza 120 km

„Lehet, már nem élne a gyerekem, ha nincs a marcali gyerekosztály – mondja  Parázsó Viktória, a babakocsis séta és az aláírásgyűjtés egyik szervezője. – Ez valakinek túlzásnak tűnhet, de azok a szülők, akiknek fulladt már a gyerekük, biztos megértik” – teszi hozzá a marcali anyuka. Viktóriának egy kétéves kislánya és egy négyéves kisfia van, mindketten asztmaszerű légúti betegségben szenvednek. Ha nem használnak a szokásos gyógyszerek, akkor sokszor kell velük a kórházba rohanni. „Ha bezár a marcali gyerekosztály, akkor ugyan hiába megyek, az itteni ügyeletes nem tudja helyrehozni. Ha be kell fektetni, majd vihetem át a 60 kilométerre lévő Kaposvárra akár az éjszaka közepén, ami sem a gyerekeknek, sem nekem nem jó.”  Viktória ezért fogott aláírásgyűjtésbe és egy babakocsis felvonulás szervezésébe több szülővel együtt. „Eddig nagyjából 4000 aláírás gyűlt össze, nem tudom, meg lehet-e akadályozni a bezárást, de ha meg sem próbáljuk, akkor mindenképp elveszett a gyerekosztály.”

A szülők gyűjtöttek

„El vagyok keseredve és fel vagyok háborodva, de nemcsak én, a többi szülő is” – mondja a marcali Nagy Adrienn, egy hatéves fiú és egy tizenhat éves lány édesanyja. Adrienn fia többször feküdt a helyi kórházban, azt mondja, mindig emberségesen, kedvesen bántak velük, ezért is határozták el több szülővel együtt, hogy pénzt gyűjtenek. „12 millió forintot gyűjtöttünk össze nagyobb vállalatoktól, bankoktól, így lettek új műszerek, ősszel pedig egy sószoba is épült a gyerekosztályra. Ezekkel most mi lesz? Annyira örültünk, hogy összejött, most meg mintha leforráztak volna bennünket” – magyarázza szomorúan Adrienn a Nők Lapja Cafénak. „Mindenképpen fájó lesz a marcaliaknak, ha bezárják a gyerekosztályt” – mondja Sütő László, a város polgármestere. Aki szerint probléma az is, hogy a környéken nagyon sok a hátrányos helyzetű család, akiknek ezután Kaposvárig kell majd menni, és gondot jelenthet kifizetni az útiköltséget.

Mi lesz?

Indul a 33 kívánság akció
Legyél te is jó tündér! Kattints, és teljesítsd egy nehéz sorsú gyermek álmát!

Szerettük volna megkérdezni a Kaposi Mór Oktató Kórház főigazgatóját, Repa Imrét, fel vannak-e készülve a marcali betegek fogadására, de azt mondta, nem tudnak érdemben nyilatkozni. Megkerestük a témában javaslatot tevő Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) illetékesét, szerettük volna megtudni, miért zárják be a gyerekosztályt, és azt, hogy számíthatunk-e hasonló egységek megszűnésére másutt az országban. „Az egészségügyi struktúraátalakítással kapcsolatos kérdések jelen pillanatban is tárgyalás alatt vannak – így a marcali és a kaposvári gyermekosztály egyesítése is. Az átalakítás legfőbb vezérelve az, hogy mindenki azonos szintű és minőségű egészségügyi ellátáshoz jusson hozzá” – tudtuk meg Kántor Kata sajtóreferenstől, aki hozzátette: a lakosságot tájékoztatják majd, ha végleges lesz a döntés. 

Elindult a Nők Lapja Café 33 kívánság adományozó akciója. Jelentkezz te is ITT!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top