A hír: Benedek pápa arra figyelmeztette a világ ifjúságát, hogyha meg akarják ismerni a „valódi örömöt”, tartózkodjanak a túlzottan fogyasztói központú világszemlélettől, és ne higgyenek a hamis örömöket ígérgetőknek.
Peller Mariann véleménye: Azt hiszem, sokan vannak, akikben az első pillanatban kialakuló villámítélet mindig picit elutasító a katolikus egyház fejének tanácsaival, felszólításaival kapcsolatban. Olvasva a hírt a pápáról – miszerint arra szólította fel a világ ifjúságát, hogy ne a materiális, könnyen megszerezhető örömöket részesítsék előnyben, és ne akarják azonnal kielégíteni a szükségleteiket, mert nem ettől lesznek boldogok –, az első gondolatom az volt, hogy miért akar az egyházfő egy korszerűtlen, begyöpösödött gondolatiságot ráerőltetni az ifjú generációra? Miért nem képes az egyház is megújulni, és haladva a korral, az új körülményekhez és követelményekhez alkalmazkodva, felfrissíteni a vallást és annak elvárásait?
De fél percen belül rájöttem, kicsit sincs igazam, elhamarkodottan ítéltem. Mi is válthatja ki az ellenérzést a katolikus egyházzal kapcsolatosan? Hát, sok mindent hall, olvas az ember. Nem mennék bele mélyebben, ennek a különvéleménynek nem ez a célja. Egy azonban biztos, megvan a helye, létjogosultsága minden egyháznak és vallásnak, amire van igény az emberekben. Igény pedig mindig lesz, hiszen valamiben muszáj hinni. Nem tudom, hogyan képes valaki hit nélkül élni. Tök mindegy, hogy miben hiszel, de legyen valami, amibe kapaszkodhat az ember, ha úgy érzi, a lelke megszakad, és nem tudja, merre tovább.
Még egyszer átolvastam a pápa intelmeit, sokkal figyelmesebben, és sikerült lefejtenem róla minden külsőséget, az üzenet ezzel célba ért. Kétség nem férhet hozzá: mi az anyagi világ gyermekei vagyunk. A kézzel fogható eredmények tesznek értékessé bennünket mások és a társadalom szemében. Ez ma az elfogadott értékmérő: a pénz és az ahhoz társuló hatalom, befolyás. Pedig az ősi bölcsek szerint valamikor, réges-régen ez nem így volt. A lelki élet és szellemi fejlődés ugyanolyan fontos szerepet játszott, ha nem fontosabbat az ősi civilizációkban. Akkor, amikor állítólag még tökéletes harmóniában éltünk a Földdel, egymással és főként önmagunkkal. És most ismét valami efféle felé kellene fordulnunk, mert elértünk az anyagiasság végső határához.
Mi más lenne a dolga a világ egyik legismertebb és legelismertebb spirituális vezetőjének, ha nem az, hogy felhívja erre az éppen ifjú és eljövendő generációk figyelmét? Ezt az üzenetet minden vallás magáénak érezheti, bármelyikbe beilleszthető. Ezt pedig nagyon szeretem: amikor az alapok így egyeznek. Biztató jelek ezek, hogy talán mégsem lesz igaza a károgóknak, és nem a világvége felé száguldunk, hanem egy jobb világ felé, amelyben mindenki megtalálhatja a helyét.
