„…három szmokingos úr lép be a szobába. Az egyik rögtön felcsavarja a villanyt. Némán mennek a középre, ott az asztal köré állnak. Mind a három rágyújt… Füstfelhők. Kényelmes terpeszkedés. Csend.” Így kezdődik Molnár Ferenc Játék a kastélyban című darabja. Pontosabban így kezdődött a dohányzási tilalom bevezetése előtt a Vígszínházban is.
Csak ülünk
„Sakk-matt a helyzet, most bemegyünk és csak ülünk, nem gyújtunk rá, ami nyilván egész más hangulatot teremt” – mondta az egyik szmokingos urat, Gált játszó Fesztbaum Béla a Klub Rádióban. A színész szerint elég furán nézne ki, ha mondjuk elektromos cigarettával helyettesítenék a hagyományosat. „A nézők is éreznék, hogy valami nem stimmel, ha egy 20-as évekbeli darabban LED-fények világítanának a cigi végén” – tette hozzá Fesztbaum Béla.
Bláz nélkül se gyengébb
Hálás lett volna Attila, ha inkább elektromos cigit szívnak egy másik színház másik színpadán. „A Pinceszínház jajdeszellemes Léni vagy nem Léni című darabját néztem középtájról. Sajnos Leni Riefenstahl annyira gondterhelt ebben az erősen közepes darabban, hogy cigarettáznia is kell – színpadostul, nézőterestül együtt mintegy 100 négyzetméteren. Egy pincében. Igen, nehezen szellőzik ki. Igen, fuldokoltam. És azt hiszem, a darab sem lett volna gyengébb enélkül…”
A ló túlsó oldala
Gálvölgyi János nem hitte el és a Blikkben dühöngött, hogy egy néző feljelentette amiatt, hogy egy darabban szivarra gyújtott. A népszerű színész egyszerűen rosszindulatúnak nevezte a feljelentést. Szerinte akkor a Carment is be lehetne tiltani, mert egy dohánygyárban játszódik. Össze kell fogni a színházi szakmának azért, hogy legalább a színpadokon lehessen dohányozni Máté Gábor, a Katona József Színház igazgatója szerint. „Én magam nem dohányzom, és rendben van, hogy egy étteremben nem szabad, de hogy egy darabban se lehessen, az azt jelenti, hogy átestünk a ló túloldalára – mondta az igazgató. – A dohányzás sokszor művészi eszköz, nem írhatjuk át a darabokat, például Csehov Ivanovjában, amikor a tüdőbeteg rágyújt, annak jelentése van.” A Katonában most 14 olyan darab fut, amiben valamelyik szereplő dohányzik, és a rendezőkre van bízva, hogyan helyettesítik a hagyományos cigarettát. „Általában gyógyfüves cigarettával oldják meg” – tette hozzá a színházigazgató. Máté Gábor azt is elmondta, hogy nem érkezett hivatalos panasz, de egyszer már előfordult, hogy egy néző inkább kiment az előadás alatt, mert zavarta, hogy rágyújtottak a színpadon. „Tudjuk, hogy a cigaretta sok színmű kelléke, de ahogy a vért helyettesítik a színpadon, ugyanúgy helyettesíthető a cigaretta, a cigarettafüst is” – tudtuk meg az ÁNTSZ véleményét Tengelits András, sajtóreferensétől. Elsősorban ott ellenőriznek majd, ahol feltűnően sok a probléma, például szórakozóhelyeken, kocsmákban és közterületen. „Természetesen ez nem jelenti azt, hogy szúrópróbaszerűen nem fordulhatnak elő ellenőrzések a színházakban is” – tette hozzá a sajtóreferens.
Cigi vagy nem cigi?
Nyilván nem mindegy, hogy egy pici, levegőtlen teremben füstölnek az orrunk alá, vagy egy hatalmas, több száz nézős színpadon szívják a cigarettát a színészek. Mindenki döntse el maga, hogy mennyi füstöt bír el a tüdeje a művészet befogadása érdekében. Mindenesetre érdekes lenne, ha a jövőben nem a rendező vagy a színészek miatt választanánk a színházi kínálatból, hanem az alapján döntenénk: dohányoznak-e a darabban vagy sem…