Persze önző dolog ez tőlem, mert igazából nem is Misit féltem, hanem magamat. A saját személyi kultuszomat, amivel jelenleg Misi engem övez. Jólesik az a bizalom és csodálat, amivel viseltetik irántam: bármilyen problémába ütközik, odajön hozzám, hogy „papa segít”. Föl se merül benne, hogy van olyan dolog a világon, amit a papa ne tudna. Van, hogy a feleségem furulyáját hozza oda, hogy fújjam, holott én nem tudok sajnos játszani rajta. Próbálom elhárítani, de Misi nem fogad el nemleges választ. Mit van mit tenni, elkezdem valahogy fújkálni, Misi pedig sugárzó mosollyal, elégedetten táncra perdül, abban a boldog tudatban, hogy a papa most furulyázik. Nem tűnik föl neki, hogy összevissza fújom a hangokat. Szóval nagyon jó érzés, hogy valaki ennyire kritikátlanul viszonyul az emberhez. És már előre rettegek attól a perctől, amikor Misi átlát majd a szitán, és onnantól fuccs a személyi kultuszomnak. Rossz előjelek már most kezdenek mutatkozni. A minap Misi vécézés közben a csempét nézegette.
– Ez mi? – kérdezte tőlem.
– Csempe.
– Ez mi? – mutatott Misi a csempék közé.
– Nem tudom. Talán gitt – mondtam e világi dolgokban járatlan költőapukaként.
– Gitt, gitt – ismételgette Misi, nagyon tetszett neki ez a szó.
Legközelebb anyuval ült a vécén, és elmesélte neki a csempék közé mutatva:
– Papa mondta: gitt.
– Micsoda? A papa azt mondta neked, hogy ez gitt? – képedt el e világi dolgokban rendkívül jártas feleségem. – Nem, Misi, nincs a papának igaza, ez nem gitt, hanem fuga.
Következő alkalommal, amikor megint én voltam a kakifelelős, Misi összefoglalta a tényállást:
– Papa mondta: gitt. Anyu mondta: fuga. Nincs igaza a papának.
– És anyunak? – kérdeztem.
– Van igaza, jó.
Egy másik alkalommal meg arra kért Misi, hogy fújjak el neki egy nótát, amit a nagymama szokott neki énekelgetni, a kicsiny a hordócska kezdetűt. Mondtam neki, hogy nem tudom én azt.
– Papa énekli, papa énekli – erősködött Misi.
– Nem tudom sajnos elénekelni, Misikém. Nem tudom a szövegét.
– Nem tud a papa énekelni a dilduldalalát – vette tudomásul szomorúan Misi.
Azóta megtanultam a dalt, és a múltkor, hogy Misi kedvébe járjak, el akartam énekelni neki. „Kicsiny a hordócska, jó bor terem benne…” – kezdtem bele, de Misi belém fojtotta a nótázást.
– Nem! – pirított rám szigorúan. – Papa nem tud énekelni.
És ez még csak a kezdet. Mi lesz itt a lázadó kamaszkorban?!
A cikk nyomtatásban a Nők Lapja e heti számában jelent meg.
A legfrissebb szám tartalmából:
- Borbás Marcsi: „Ösztönlény vagyok, nem tehetek róla!”
- Párizs, ahonnan szerelmesen érkezel haza
- 3 fantasztikus süti a sztárcukrásztól
- Tavaszi nagytakarítás természetes szerekkel
- Iskola vagy játék? – Törvény dönti el?
- A gyermektelenség lelki okai
- Tud élni a jogaival, aki beteg?
- Varró Dani: Misi és a személyi kultusz
Ha előfizetnél a lapra, itt és most megteheted!
