
Gina 12 éves, már nyolc éve nevelkedik a nevelőszülői családjában. A szülők nagyon ritkán tartják
vele a kapcsolatot. Apukának és anyukának is új családja van, amibe „nem fér bele” a kislány. Nevelőszülei mindent megtesznek annak érdekében, hogy ezt ellensúlyozzák, és hogy családjukban jól érezze magát.
Gina akrobatikus sportgimnasztikára jár, rengeteg versenyen ért el szép eredményeket. A sikeres felvételi után szeptembertől Artistaképzőbe fog járni. Ezen a területen van sikerélménye, és ez nagyon sokat jelent neki a személyiségfejlődésben is. Boldog lenne, ha megismerkedhetne egy akrobatacsoporttal, esetleg egy kisebb fellépés erejéig együtt dolgozhatna velük.
ŐK JELENTKEZTEK A KÍVÁNSÁG TELJESÍTÉSÉRE:
„Nagyon megérintett mindegyik gyermeknek a levele. Szívem szerint mindannyiuk kívánságát teljesíteném! Mégis úgy döntöttem, hogy Jakab Eugénia kívánságának teszek eleget. Én is nagyon szerettem gyerekként tornázni, táncolni. Nagy vágyam volt, hogy szertornász legyek! Az élet mégsem adta meg nekem ezt. Örülök, hogy Eugénia megtalálta azt a tevékenységet, amiben kedvét leli és kibontakoztathatja tehetségét. Kívánom neki, hogy sikeres, elismert artista váljék belőle. Van nekem egy nagyon kedves barátom: Hrisafis Gábor, aki maga is kiváló artista és zseniális bohóc. Évekig dolgozott Amerikában egy utazó cirkusszal. Bizonyára tud segíteni és jó tanácsokkal is ellátni Eugéniát a jövőt illetően.”
Te is segítenél Ginának? Jelentkezz! Küldd el neved, telefonszámod és a választott gyermek nevét a 33kivansag@nlcafe.hu címre! Ezzel vállalod, hogy amennyiben a Nők Lapja Café olvasói arra szavaznak, te légy a „jó tündér”, teljesíted a kívánságot. |