nlc.hu
Aktuális
Nem kívánom a férjemet!

Nem kívánom a férjemet!

Kedves Lilla! Férjemet gyerekkorom óta ismerem, 11 éve élünk együtt, két gyönyörű gyermekünk született. Az utóbbi években azonban testileg nagyon eltávolodtunk egymástól.

Nem kívánoma férjemet!Főleg részemről, hiszen ő még vágyna az együttlétre. Házasságunk alatt volt egy szeretőm, aki szintén házasságban élt. Villámként csapott belém a szerelem, majdnem négy évig tartott, elképesztően nagy szenvedélyt, s leírhatatlanul jó szexet hozva az életembe. Aztán mégis sikerült szakítanom, a családom fontosabb volt. Ennek már két és fél éve, azóta próbálunk a férjemmel szépen élni, de a szex egyszerűen nem működik. Már azon a ponton vagyok, hogy örülök, ha nem közeledik hozzám. Borzasztó ezt leírni, nem ezt érdemelné, de mit tegyek? Nem kívánom őt, nem akarom a szexet vele. S úgy érzem mással sem. Ehhez viszont még fiatalok vagyunk, én 35, a férjem 45 éves. Nem szeretnénk elválni, de fogalmam sincs, hogyan oldható fel ez a probléma. „Tanácstalan s Boldogtalan”

Kedves Tanácstalan!
Erre mondaná szoknyavadász haverom nagyképűen: „Így szoktak járni azok a nők, akikkel lefekszem. Megkóstolják velem a jó szexet, és utána tönkremegy a házasságuk.” Én azért cizellálnám ezt a kijelentést. Mert ahogy írja, ön valóban eljutott a csúcsokra a szeretőjével, messze lekörözve ezzel gyerekkori szerelmével, a férjével megélt aktusokat. De elgondolkodott-e már azon, hogy a szexualitása kizárólag az öné? Hogy amit 30 évesen – a legjobb időpontban, ilyenkor tombolnak a hormonok – kihozott magából a szeretője segítségével, arra ezután bármikor, bárkivel képes lehet? Ne misztifikálja annyira a szerelmet! Egy érett, 35 éves nő jó esetben már ura a szexualitásának, tudja, mi jó neki, mi izgatja, hogyan juthat el az orgazmusig, így képes bizonyos fokig elválasztani a szexet az érzelmektől. Miért ne bízhatna annyira magában, hogy a férjével is megpróbálja, hátha sikerül! Feltéve persze, hogy nem viszolyog az érintésétől. Ez esetben minden próbálkozásért kár. Ám ha valaha is jó volt együtt, akkor talán van még remény. Próbálják meg áttörni a hallgatás falát! Úgy érzem, ezt önnek kellene kezdeményeznie. Csak óvatosan, a nők felfokozott szenvedélye, öntudatosodása időnként pont az ellenkező hatást éri el, megfélemlíti, elijeszti a férfiakat. Ha pedig már a szeretkezésnél tartanak, rendezze úgy, hogy a férjének úgy tűnjön, ő kezdeményezett. A férfiaknak szükségük van a hódítás örömére. Ha a férje célt ér, szinte biztos, hogy egy másik, magabiztosabb, erőteljesebb pasi válik belőle, és önnek most éppen erre lenne szüksége. Ha viszont semmiképp nem boldogulnak, javaslom, fontolja meg a válást. Hallottam már párokról, akik leéltek egy életet egymás érintése nélkül, de kötve hiszem, hogy ez önt hosszú távon kielégítené. Mint ahogy tévhit az is, hogy egy boldogtalan házasságban jobban érzik a magukat a gyerekek, mint egy csonka, ám kiegyensúlyozott, szeretetteli családban. Sok mindent kell mérlegre
tennie, ne siesse el a döntést! De ne is halogassa sokáig!

Problémás a szerelmi élete? Írjon nekem! Várom leveleiket a lilla.koronczay@sanomamedia.hu e-mail címen.

A cikk nyomtatásban a Nők Lapja e heti számában jelent meg. 

Nem kívánom a férjemet!A legfrissebb szám tartalmából: 

  • Pokorny Lia: „zokogva-sikítva röhögtünk”
  • Nem kívánom a férjemet!
  • Winkler Nóra New Yorkba költözne
  • 3 medvehagymás recept a sztárbloggertől
  • Miért jó a falun élni?
  • Későn fekvő kamaszok – normális?

Ha előfizetnél a lapra, itt és most megteheted!

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top