2010-ig tartott Magyarországon az az állapot, hogy fiatalkorúakat nem lehetett szabálysértésért, vagyis a bűncselekményeknél kisebb súlyú és a társadalomra kevésbé veszélyesnek tartott tettért elzárásra ítélni. Akkor az Országgyűlés törölte a szabálysértési törvényből ennek tilalmát, ugyanakkor Szabó Máté ombudsman tiltakozására válaszul a belügyminiszter ígéretet tett arra, hogy az új szabálysértési törvény megalkotásakor a szaktárca „az intézkedések tapasztalatainak figyelembevételével átgondolja a fiatalkorúak elzárására és az őrizetbe vételre vonatkozó szabályokat”.
Nos, ha átgondolta is, nem változtatott rajtuk, így a törvény változatlan formában „élesedett”: akár egy csokilopásért is bezárható, illetve úgynevezett szabálysértési őrizetbe vehető egy gyerek, sőt egy kiszabott pénzbírságot is elzárásra lehet változtatni, noha ez mind az alaptörvénnyel, mind az ENSZ Magyarországon is kihirdetett gyermekjogi egyezményével ellentétes.
Börtönbe mehet, dolgozni nem
Az ombudsman az Alkotmánybírósághoz fordult, mert véleménye szerint a gyermekek gondoskodáshoz és védelemhez, valamint személyes szabadsághoz való jogát sérti a rendelkezés: szükségtelen és aránytalan, miközben nincsenek mentesülési szabályok. Mint hangsúlyozza, ellentmondásos, hogy míg közérdekű munkára csak 16 év feletti kamaszt lehet ítélni, addig egy 14 év feletti gyermekkel szemben minden további nélkül elzárás szabható ki. A belügyminiszter azzal indokolta a döntést, hogy a jogalkalmazás különben eszköztelen volna a fiatalkorú elkövetőkkel szemben, és mindez a fiatalok személyiségének pozitív formálásához járul hozzá.
„Mind a gyermekjogi egyezmény, mind az Európa Tanács eljárásai, mind a hazai gyermekvédelmi törvény egyértelmű iránymutatást ad: elsősorban nevelni szükséges és nem büntetni, mert az utóbbi nem hatékony és kontraproduktív, vagyis nemhogy nem éri el a célját, hanem ellentétes hatású – szögezi le Herczog Mária szociológus, ifjúságvédelmi szakember, az Országos Kriminológiai és Kriminalisztikai Intézet főmunkatársa. – Attól, hogy a gyerekvédelem nem jól működik, nem kéne egy új problémát gyártani. A büntetés-végrehajtási rendszer nincs felkészülve arra, hogy gyerekeket ellásson, és persze az ott uralkodó szemlélet sem segít. Az nem véletlen, hogy egy gyerek tiltott dolgokat követ el, az mindig egy folyamat, amiben a környezet is vastagon benne van. Egészen kicsi kortól tanítani kellene a gyerekeket önismeretre, konfliktuskezelésre, erőszakmentes kommunikációra, ez kompenzálhatná az esetleges családi hátrányokat. Ha viszont ehhez késő, megtörtént a cselekmény, akkor minden esetben meg kéne vizsgálni, hogy mi vezetett odáig. Hogy »szituatív cselekményről« van-e szó, vagyis valakit az haverjai belevisznek mondjuk egy lopásba, vagy mondjuk betöréses rablásról – mert az nem ugyanaz. De ha egy tinédzser az osztálytársaival elszed egy mobiltelefont vagy egy tornacipőt egy másiktól, az büntetőjogilag csoportos rablásnak számít. Persze nem bagatellizálnám ezeket a tetteket, de az tudható, hogy az elkövetőknek csak mintegy 10–15 százaléka olyan súlyos személyiségzavaros vagy visszaeső, ahol kevés az esély a korrekcióra.”
21 évesen növünk fel?
Herczog Mária 21 évnél húzná meg a korhatárt: szabálysértések esetén csak ennél idősebbeknél alkalmazná az elzárás eszközét. Mint mondja, „mindenhol a világon inkább felfelé mozdítják el a korhatárt”, hiszen az érettség időszaka meglehetősen kitolódott. „Bár fizikailag sokszor felnőttnek tűnnek a tinédzserek, szokásaikat, lelkivilágukat tekintve még gyerekek – mondja a szakember, majd hozzáteszi: – Persze nem bagatellizálni akarom ezeket a cselekményeket, de azt meg kell érteni, hogy nem megyünk semmire azzal, ha ezeket a fiatalokat bezárjuk más dühös kamaszok közé, ahol csak rossz hatással lehetnek egymásra. A társadalmat ezzel nem védjük meg, hiszen örökre nem tarthatók bent.”
Ami szóba jöhet megoldásként, azok az úgynevezett „helyreállító igazságszolgáltatási technikák” lehetnek: „Az elzárásnál sokkal hasznosabb, ha leültetjük egymással beszélgetni az elkövetőt és az áldozatot a szüleik, a tanáraik bevonásával – magyarázza Herczog Mária –, így az áldozatnak is könnyebb a feldolgozás (mert vele amúgy senki nem foglalkozik), és a tettesnek is azonnal szembesülnie kell a cselekményével. Ez a módszer nem a »szemet szemért« elvet követi, hanem azt üzeni: »nem téged ítéllek el, hanem a tettedet, nem közösítelek ki, a közösség tagja maradhatsz, ha helyrehozod, amit tettél«. Ez olcsóbb és hatékonyabb is, mintha évente 2-3 millióért bezárva tartunk egy fiatalt, miután mondjuk másfél évet várt arra, hogy megkapja a büntetését egy lopott kerékpárért.”
