nlc.hu
Aktuális
Amikor nincs több haladék, az öregedés megkezdődik

Amikor nincs több haladék, az öregedés megkezdődik

Legkésőbb a menopauza idején minden nőnek rá kell döbbennie, hogy már nem veheti fel a versenyt szépségben és üdeségben egy huszonévessel. A testi változások, a menstruáció elmaradása kézzel foghatóan megmutatja, nincs több haladék, az élet egy korszaka végérvényesen lezárult.

Gyanítható, hogy többen a fiatalság múlását kétségbeeséssel telve, veszteségként élik át. Pedig az idő múlása új lehetőségeket is kínál. A kérdés, hogy használjuk-e azt, amit ad nekünk.

A tükör furcsa jószág, kezdetben jó barátnak tűnik, hogy aztán könyörtelen ellenség váljon belőle, mert előbb-utóbb eljön a nap, amikor már nem azt mutatja, amit látni szeretnénk. Szarkalábakat rajzol a szemünk köré, az orrunkra szemüveget ültet, ősz szálakat fest a hajunkba, barázdákat vés a nyakunkra, a mellünk közé, a szánk ívére, színtelenné halványítja az ajkunkat, és egykor virágzó bőrünkre szürke fátylat borít. Sovány vigasz ilyenkor, hogy az idő pusztítása elől senki sem menekülhet. Ekkor kezdjük el keresni a fiatalság elixírjét. És ha már sehol sem találjuk, észvesztő diétákba kezdünk, kisebbfajta vagyont fektetünk szépítő krémekbe, hogy a pusztulás mértékét némileg csökkentsük.

Amikor nincs több haladék, az öregedés megkezdődik

A fiatalság csillogása

Anikó gimnáziumi tanár és az a fajta attraktív nő, aki után még ma is megfordulnak a férfiak, pedig már jócskán elmúlt negyven. Ő tudja ezt, és örömmel nyugtázza az elismerő pillantásokat. Mégis elfogta a kétségbeesés, amikor végzős osztálya szalagavató báljára ment. Hirtelen ott álltak előtte gyönyörű, tizennyolc éves „lányai” csillogó báli ruhában, szépségük tökéletes pompájában, és ő váratlanul szürke és fénytelen lett mellettük. Belekapaszkodott a férjébe, akinek a szeme – őszintén szólva – megakadt a csillogáson.
– Azt éreztem, hogy én már sohasem leszek ilyen tökéletesen szép – meséli –, és ez igazi fájdalommal töltött el. Sok mindent megtehetek, de ezek mellett a fiatal lányok mellett én már soha nem tudok labdába rúgni. Szerencsés adottságokkal áldott meg az ég, sokáig eszembe sem jutott azzal foglalkozni, hogyan fogok kinézni később. De most be kellett látnom, hogy jobb beletörődnöm a megváltoztathatatlanba.
Csak hát hogyan? Különösen ha azt érzi az ember, hogy a férfi, aki mellette áll, ezt a fajta szépséget értékeli. Hogy a fiatalság ereje elviheti mellőle. Anikó szavaiból könnyű felismerni, hogy talán nem is a szépség és a fiatalság elvesztése okozza az igaz problémát, hanem az, hogy a magunk és a körülöttünk élők számára mi is jelenti az igazi értéket. A szépség? Vagy van azon túl még valami más is? A fiatalság elvesztésekor valójában azt a kérdést kell feltennünk, kiállják-e a kapcsolataink a múló idő próbáját.
– Soha nem önmagában a szarkalábakkal van a baj – állítja Orosz Katalin pszichológus. – Néhány kilogramm plusszal és ősz hajszálakkal is lehet valaki vonzó és kívánatos. Az igazán gyötrő érzéseket nem ez okozza, sokkal inkább az, ha úgy érezzük, a múló idő jelei miatt elveszíthetünk valakit, aki számunkra fontos. Ez akkor következhet be, ha a férfi a külsőségekre figyel, ha csak ez fontos számára, és a belső értékek nem kaptak az életében elegendő hangsúlyt. A szépség hanyatlása kapcsán azzal is szembesülünk, milyen minőségű kapcsolatban élünk. Vajon tudunk-e együtt változni a múló idővel? Mert egy kapcsolat olyan, mint egy élőlény, vannak határai, táplálni kell, gondoskodást, időt és figyelmet igényel. Ha csak önmagunkra figyelünk, a saját testi változásainkra, könnyen megtörténhet, hogy beleveszünk a saját problémáinkba, a szépségünk elvesztésének fájdalmába, és közben nem látjuk meg a másik alapvető szükségleteit. Szépségünk múlása az életünk végességével is szembesít – különösen már ötven körül. Ez azonban értékesebbé is teszi napjainkat, segít abban, hogy azt, amink van, jobban megbecsüljük. Ezáltal válhatunk lelkileg egészségesebbé, kiegyensúlyozottabbá.

Erőlködés helyett

Tünde boldogan újságolta a múltkor, hogy milyen fantasztikus kozmetikai kezelésre jár, nagyon kedvezményesen vásárolt egy tízalkalmas bérletet, és most már két centivel vékonyabb a dereka, mint korábban, diétázik is, fogyott már öt kilót.
– A nyolcadik alkalommal kezdtem el gyanakodni magamra – meséli –, a kozmetikus ugyanis elismerően nézett rám, és megdicsért, hogy milyen jól nézek ki. Ekkor rossz érzésem támadt, hirtelen rájöttem ugyanis, hogy valójában arra vágyom, hogy a férjem mondja ugyanezt. De nem mondja, észre sem vesz, hiába viselek új ruhákat, hiába csinosítom magamat.
– A férfiak nagyon jól „tűrik”, ha megmondják nekik, hogy mit kell csinálniuk, másképp működnek, mint mi nők, és gyakran jobban járunk, ha nyíltan kifejezzük az igényeinket – javasolja a történet hallatán Orosz Katalin. – Máskor azonban éppen a nőnek kellene ráébrednie arra, hogy mi az, ami miatt a férfi nem veszi észre az erőfeszítéseit. A férfiak sokszorosan kizsigerelt állapotukban manapság annyira fáradtak, hogy ez nem teszi lehetővé, hogy túllássanak önmagukon. A nők sokat segíthetnek abban, hogy a férfi a családi fészket érezze a legbiztonságosabb helynek, ahová menekülni lehet. Abban a kapcsolatban, ahol ezt a biztonságot megkapja, ott nem kérdés a menopauza. Ott a férfinak is sokkal több kedve van a gyengédségre, a női erőfeszítések elismerésére, a bókra. Egy ilyen kapcsolatban a belső értékekre kerül át a hangsúly, a szépség, a feltűnő ráncok és ősz hajszálak másodlagossá válnak.

A külsőségek korában

Szinte közhely, hogy a szépség és a fiatalság kultuszában élünk. De nem is ezzel van a baj, sokkal inkább azzal, hogy ebben a világban szinte fel sem tűnik, hogy másféle értékek is léteznek. A múló idő egyik nagy adománya lehet(ne), hogy egyre közelebb kerüljünk önmagunkhoz és életünk legfontosabb szereplőihez.
– Kulcskérdés, hogy életünknek ezen a pontján mire irányítjuk a figyelmünket – hangsúlyozza a pszichológus. – Megpróbálunk ötvenévesen is húszévesnek kinézni, és a fiatalságért sóhajtozunk, vagy elkezdünk tanulni, és elindulunk a fejlődés útján. Az egész családnak fontos, hogy a nő, aki többnyire már édesanya is, ne félelemmel nézzen a jövőbe, hanem lássa az újonnan megjelenő értékeket, képezze magát, szerezzen új élményeket, legyenek körülötte barátok, relaxáljon, változtasson kicsit a környezetén, a külső megjelenésén, és elinduljon egy olyan belső úton, ami a másik megértéséhez, a befogadókészség, a kreativitás fejlesztéséhez vezet. Egy ilyen gazdagon felépített életben a ráncok számának növekedése egész biztosan mellékes kérdéssé válik.

 Amikor nincs több haladék, az öregedés megkezdődik

Az idő múlása és a szexualitás

– Tévedés, hogy a szexualitás a menopauza után elromlik. Az évek számának növekedése nemcsak veszteség lehet, hanem lehetőség is arra, hogy a nő megtalálja önmagában a megnyílás újabb útjait. Mert ha ez megtörténik, akkor a férfinak is egyre mélyebb örömöt nyújthat. Való igaz, hogy a menopauza testi tüneteket okoz, és a hormonális változások erőteljes stresszreakciókat válthatnak ki. Ezeket azonban nagyon jól lehet kezelni relaxációval, autogén tréninggel. Ezzel a módszerrel fel lehet készülni a változásokra. Az a baj, hogy nem akarjuk megérteni: testi állapotaink mögött lelki tényezők állnak, s nagyon szoros a kettő közötti összefüggés. A szexualitás sem ér  véget feltétlenül a menopauzával, a testünk ezután is működik, ha megkapjuk azt, amire leginkább szükségünk van: az intimitást és a biztonságot.

Orosz Katalin pszichológus

 

A cikk nyomtatásban a Nők Lapja e heti számában jelent meg. 

Amikor nincs több haladék, az öregedés megkezdődikA legfrissebb szám tartalmából: 

  • „Ma már inkább férjre, gyerekre vágyom”
  • 3 szuper fogás gyerekeknek – paradicsomos tészták
  • Egyéjszakás kalandnak indult…
  • Kézcsók a krokodilidomárnak
  • Sikeresek, szépek… és sérültek
  • Szexualitás kamaszkorban – fontos tanácsok szülőknek
  • Amikor nincs több haladék, az öregedés megkezdődik

Ha előfizetnél a lapra, itt és most megteheted!

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top