Aktuális

A látogatókat dobálja a fellázadt elefánt

Megdobták kővel az állatkertben, de az ormányával visszahajította. Azóta hajigál a közönségre mindent, ami mozdítható.

Fellázadt az elefánt, a látogatókat dobáljaSzokatlan kövezés történt egy állatkertben Kínában: egy látogató megdobott egy elefántot, mert nem találta kellően kedvesnek. Nem tudni, a találattól mit remélt a férfi, de legalább nem nagy erővel hajította a követ, viszont épp az ormányán találta el az elefántot.

Az állat erre felkapta ugyanazt a követ, és ormányával visszahajította, csakhogy egy vétlen nőt talált fejbe úgy, hogy az összecsuklott. A nő sérülése szerencsére nem bizonyult komolynak, a helyszínen kapott elsősegélyt, majd kórházba vitték, ahol a vizsgálatok után még aznap hazaengedték.

Az állatkertnek viszont hosszabb távú gondjai támadtak az eset miatt. Az elefánt rákapott a dobálásra, és azóta boldogan hajigálja meg látogatóit, ha unatkozni kezd. „Egy elefánt sose felejt, így kénytelenek leszünk megmagasítani a kerítését. Hiába szedtünk össze minden követ a portájáról, azóta a zöldségeket dobálja” – mondta az állatkert szóvivője.

Anyák napja a Nők Lapja Cafén

Válassz itt egy videoüzenetet, és küldd el neki, mi pedig gondoskodunk róla, hogy pontosan anyák napján kapja meg! 

Még több anyák napi meglepetés közül választanál? Itt megteheted!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése