Mindenünk megvolt, fára másztunk, hancúroztunk, bandáztunk. Most, hogy gyerekeim vannak, sokszor abba a hibába esem, hogy szeretném őket minél több mindennel elhalmozni. Nem azért, mert nekem anno nem jutott, egyszerűen olyan jó érzés őket megajándékozni, teljesíteni a kívánságukat. Nemrégiben éppen arról beszélgettünk egy barátnőmmel, hogy ez micsoda csapda, hiszen éppen a várakozás, a vágyakozás élményétől fosztjuk meg a kicsiket. Akkor mi a megoldás? Mi jelenti az arany középutat? Ne kapjanak semmit? Dehogynem! Az óvodában az egyik legkomolyabb motivációs eszköz az a játék, amiben hétről hétre mindenki „szorgalmaskodós” gyümölcsöket gyűjtöget, majd a végén a nyertes, a legszorgalmasabb, megrendelheti a következő hétre az egyik napi ebédmenüt. Ezt azóta már itthon is alkalmazom, finomságokat (is) ajándékozok!
Nagy favorit a császármorzsa eperöntettel, illetve az epres-paradicsomos házi jégkrém, ami sokkal üdébb-frissítőbb, mintha csak eperből készülne. A következő három finomsággal legalább akkora örömet szerezhetünk, mint egy újabb játékkal, ráadásul gyermekeink szemében kis energiabefektetéssel igazi konyhatündérekké válhatunk!
Császármorzsa eperöntettel
Hozzávalók 3 gyerekadaghoz:
- 3 tojás
- 1 csomag vaníliás cukor
- 2 dl tej
- 12,5 dkg liszt
- 1 evőkanál vaj
- 2 evőkanál porcukor
Az eperöntethez:
- 20 dkg eper
- 5 dkg porcukor
A császármorzsához a tojásokat szétválasztjuk. A sárgáját a vaníliás cukorral és a tejjel kikeverjük, majd hozzáadjuk a lisztet, és azt is egyenletesen elkeverjük. A fehérjét kemény habbá verjük, és óvatosan a lisztes masszához forgatjuk. A vajat egy serpenyőben felolvasztjuk, majd beleöntjük a császármorzsa tésztáját. Közepesnél gyengébb lángon aranyszínűre sütjük, majd egy lapáttal négybe vágjuk és a negyedeket megfordítva a másik oldalát is aranyszínűre sütjük. Ezt követően falatnyi darabokra szaggatjuk a lapáttal, a porcukorral megszórjuk, és így sütögetjük tovább. Az eperöntethez az epreket megmossuk, kicsumázzuk, és a porcukorral összeturmixoljuk. A császármorzsára locsolva tálaljuk.
Csokoládés tejbegrízhab ribizlivel
Hozzávalók 4 pohárnyi adaghoz:
- 6 dl tej
- 4 dl tejszín
- 1 darab vaníliarúd
- 2 evőkanál barna nádcukor
- 10 dkg kukoricadara
- 2 tojás
- 10 dkg jó minőségű étcsokoládé
- 12 dkg ribizli
A tejet és a tejszínt a felhasított vaníliarúddal és a cukorral felmelegítjük. A kukoricadarát a folyadékba öntjük, kevergetve megfőzzük, majd félrehúzzuk a lángról. A tojást szétválasztjuk. A sárgáját a masszához keverjük. A fehérjéből kemény habot verünk, és óvatosan a tojásos grízhez adagoljuk. Ha kihűlt a massza, feldaraboljuk a csokoládét, majd a tejbegrízhez keverjük. Ha kicsit langyos, szép márványos lesz. A ribizlit megmossuk, leszemezzük, és a krémmel együtt poharakba adagoljuk.