Aktuális

Varró Dani: Misi következtet

A kivételezés kérdése nálunk egyelőre nincs terítéken. Misi kistestvére ugyanis a jelenlegi állás szerint körülbelül 28 centi, és a feleségem hasában lakik.

Varró Dani: Misi következtetMisi természetesen tud erről, és ebből eredően nemrégiben téves következtetésre jutott. A számítógép előtt ültem, és dolgozni próbáltam, miközben Misi megmászott, mint egy hegyormot, ami kedvelt szórakozása neki. Már épp a visszautat tette meg fejjel lefelé, amikor a hasamba ütközött.
– Itt mi van? – bökött Misi a hasamra. De még mielőtt válaszolhattam volna, meg is fogalmazta a sejtését: – Tesócska.
Misi tehát feltételezi, hogy az én hasamban is van egy tesócska, ami a pocakom méretét tekintve sajnos teljesen ésszerű következtetés. Még ha ebben a konkrét esetben történetesen nem is helytálló. Misi okosodásának legújabb mérföldköve ez, hogy már nemcsak ténymegállapításokat tesz, de
következtetéseket is levon. A minap például vonattal mentünk a veszprémi nagymamához. Budapest–Veszprém közel kétórás vonatút, ami egy dackorszaka virágjában lévő, kétéves gyerekkel nem unalmas. Misi félúton megszomjazott, és mindenáron önállóan akart inni a másfél literes vizespalackból. Hiába óvtuk őt, hogy ebből baj lehet, nem értett a szóból. Kirántotta a feleségem kezéből a palackot, és megpróbált inni belőle, de a rázós vonaton pufók kis kezének még fejlesztésre szoruló finommotorikus mozgásával az arcába loccsantotta a palack tartalmának mintegy felét. Ott ült Misi lelocsolva, hajáról, szemöldökéről csöpögött a víz, és bölcsen levonta a következtetést:
– Számba kellett volna.
Még egy logikus, de a hasamban lévő tesócskához hasonlóan téves következtetésre jutott Misi az elmúlt napokban. Tudni kell, hogy Misi megszokta, hogyha beüti valamijét (márpedig mérgezett egér módjára
rohangászik a lakásban, és burleszkszínészeket megszégyenítően sokszor hasra esik és megüti magát), arra puszit kap.
– Papa, beütöttem a fenekedet – panaszolja (mert bármennyire okos is, a birtokos személyjelek labirintusában még nem igazodik el tökéletesen), és már tartja is oda az orrom alá a szóban forgó testrészt. Én pedig annak rendje és módja szerint megpuszilom, reménykedvén a placebohatásban. A múltkor, abban a hiszemben, hogy Misi épp a szobájában játszik, derékon kaptam kis feleségemet, és rácsókoltam lelkem piros ajakára. Misi pont abban a minutumban tolta be a lendkerekes tűzoltóautóját a nagyszobába, és szemtanúja volt az esetnek. Nézte Misi, ahogy a papa puszit ad anyunak, értékelte a helyzetet, aztán megszólalt:
– Én is megütöttem. Itt, a fejemet.

Varró Dani kíváncsian várja leveleiket.

 

A cikk nyomtatásban a Nők Lapja e heti számában jelent meg. 

Varró Dani: Misi következtetA legfrissebb szám tartalmából: 

  • D. Tóth Kriszta: Nősül az öcsém!
  • A testvérek hatása a személyiségre
  • Varró Dani: Misi következtet
  • Rendezz te is garázsvásárt!
  • 3 laktató fogás zöldségekkel
  • Öngyilkosság kamaszkorban?

Ha előfizetnél a lapra, itt és most megteheted!

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top