Aktuális

Hernádi Judit: “Nagyjából így jó, amilyen vagyok”

Egyszer meghívott vacsorára, csak éppen cukrot szórt a rakott krumpliba só helyett, máskor a Kossuth Lajos utcába ment, míg én a Petőfi Sándor utcában vártam, de elmagyarázta, hogy nem volt gikszer, lévén hogy mindketten hősei voltak a szabadságharcnak. Most éppen félórányi késéssel toppan be a kávéházba, de szavam sem lehet, hiszen arról szeretnék vele beszélgetni, milyen is, amikor valaki egy életen át következetesen vállalja önmagát.

– Ez azért nem ilyen egyszerű, mint gondolod! – torkoll le, mielőtt egyáltalán megmukkanhatnék. – A külsőmön például rendre próbáltam javítani. Próbáltam ellesni mindenféle fogásokat, amelyek állítólag másoknál beváltak. Hogy szebb legyen a derekam, a hasam vagy a mellem. Nekem egyik sem jött be. Teljesen amorf lettem bármelyiktől. Nekem nem áll jól semmi, ami művi. Már csak abban a fűzőben hiszek, ami teljesen testformájú, ha lekerül, akkor sem változik az alak. Akkor meg minek?

– Ha világrajöveteled előtt megkérdezte volna a Jóisten, hogy milyen külsőt szeretnél a Földön, mit mondtál volna?
– Hogy nagyjából ez így jó, hagyjon, amilyen vagyok, legfeljebb kicsit igazítson a derekamon, vegye vékonyabbra, ha lehet, vagy a csípőmet szélesebbre, és kérnék egy számmal kisebb mellet, mert ez majd ötven év felett kicsit problematikus lesz. Ezek ugye nem lettek volna olyan hű de nagy kérések?

Hernádi Judit: „Nagyjából így jó, amilyen vagyok”

– Különösen Tőle nem.
– Tudod, az a furcsa, legalábbis úgy vettem észre, hogy a nők jelentős része nem szereti, ha fotózzák. Mondják, hogy ezért vagy azért, de szerintem az lehet az alapvető oka a húzódozásnak,
hogy nem szeretünk szembenézni azzal, valójában milyenek is vagyunk. Pedig nem ártana. Nem mondom, hogy mindig örömteli a látvány, olykor meglepő is tud lenni, de mindig roppant tanulságos.

– Ugyanakkor egy csomó időt el tudtok tölteni a tükör előtt…
– Persze, csak ez roppant félrevezető! Csak azt mutatja, hogy elölről hogyan nézünk ki. Szerintem egy nőnek ugyanúgy oda kéne figyelnie arra is, hogy milyen hátulról. A szakmámból kifolyólag időnként óhatatlanul szembesülök a hátsó felemmel, és rájövök, hogy az idő múlása bizony ott is nyomott hagyott. Egészen téglalap formájú lett. Az egyik kolléganőm azzal vigasztalt, hogy örüljek neki, mert az övé meg háromszög alakú, és az rosszabb…

– Valljuk be, ennél azért el lehet képzelni nagyobb örömöt…
– El… örömködés helyett ezért inkább elkezdtem tornázni, és ez korrigált valamennyit. Szerintem nagyon fontos a folytonos szembesülés önmagunkkal. El kell fogadnunk a mát, éppen úgy, ahogyan a tegnapot és a holnapot is. Nem kell okvetlenül szeretni, csak fontos elfogadni. Ha megismertem, akkor esetleg változtathatok rajta. Akár a világon, akár saját magamon.

– Te tudtál valamit magadon változtatni?
– Megnevelt részben az élet, részben a lányom.

– Gondolom, az élet volt az enyhébb, elnézőbb…
– Így van. A gyerekem révén mindig magamat látom. Gesztusaiban, hangsúlyaiban, mozdulataiban, gyengeségeiben. Ha akarom, hogy túllépjen a hibáin, nekem kell változni.

– Te ezt képes vagy ilyen bölcsen látni és megélni?
– Nincs más lehetőség.

– Belőlem mindig kétségbeesett dühöt vált ki, ha a fogyatékosságaimat észreveszem a gyerekeimben. Ha már én elrontottam ennyi mindent, legalább ők kerüljék el!

– Az nem az ő dolga, hogy te mit rontottál el! Az még kevésbé, hogy helyre is hozza. A magad életét csak magad hozhatod rendbe. Csak magadért vállalhatsz felelősséget! A gyerek legfeljebb tapasztalja majd nálad, hogy „jé, ezt így is lehet?!”, és akkor majd okul belőle. Nem a te dolgod, hogy megpróbálj irányt szabni az életének. Legfeljebb a sajátodéval teheted meg.

– Én csodáltam, hogy neked ehhez mindig volt erőd.
– Ez nem erő kérdése. Én így működöm. „Csak azért” nem tudok, és nem is akarok semmit csinálni. Csak azért, hogy színpadon legyek, nem vállalok szerepet, csak azért, hogy legyen valaki mellettem, képtelen lennék kompromisszumot kötni. De ez inkább jogos önvédelem, különben már rég meghaltam volna. Nem tudok másként lenni. És nem is akarok, teszem hozzá!

– Próbáltál?
– Igen, próbáltam, de mindig megbosszulta magát. Kivétel nélkül mindig rosszul jártam. Ha nem mondtam meg, amit gondoltam, mindig visszaütött. Éppen ezért nekem muszáj megmondanom. Megbosszulja magát, ha mérlegelek. Nem szabad bárkit is megsajnálva tapintatosan szemet hunyni bármi felett, mert olyankor kemény büntetést ró rám a sors. És neki van igaza. Visszagondolva mindegyikre azt kell mondanom, hogy megérdemeltem.

– Mi a büntetés?
– Nem tudok jobb kifejezést, mint hogy rám rohad az egész. Pocsolya lesz, trutymó. Ömlik a nyakamba, és nem tudok kimászni belőle. Bonyodalmak jönnek, hazugságok, megaláztatások. Jobb, ha hagyom, hogy a zsigereim döntsenek

– Ezek biztosan valódi döntések? Nem menekülési utak?
– Jó kérdés… Talán úgy fogalmaznék, hogy döntések azért, hogy ne kelljen menekülnöm… Nézőpont kérdése is. De az életemet nem akarom odaadni.

– Hol az a határ, amíg még normálisan megalkuszunk, és hol, amikor odaadjuk az életünket?
– Az én dolgom legyen a saját sorsom alakítása. Legalábbis legyen beleszólásom. Ez, illetve ennek az illúziója kell nekem. Persze van, jócskán van, hogy közben rájövök, elszúrtam a dolgot, rosszul döntöttem, de az úgy rossz, ahogyan én alakítottam. Ehhez görcsösen próbálok ragaszkodni.

– Nem félsz, hogy magányossá válsz?
– Nem félek, mert természetesnek veszem. Nagyon sokat betegeskedtem kisgyerekkoromban. Fájdalmas betegségeim voltak, és sokat szenvedtem. Hiába álltak ott a szüleim, hiába vett körül sok szerető ember, a fájdalmakkal egyedül kellett megbirkóznom, abban nem tudott segíteni senki. Akkor sulykolódott belém, hogy az igazi problémáimmal mindig magányosan kell megküzdenem.

 Névjegy
• Jászai Mari-díjas, Érdemes művész.
• Karrierje a Vígszínházban indult, 1986 óta – kis megszakítással – szabadúszó színész.
• Néhány filmszerepei közül:
Mephisto, Szamárköhögés, Pogány Madonna vagy A miniszter félrelép.
• Közel 300 filmet szinkronizált, és 5 könnyűzenei lemeze jelent meg.
• 17 évesen, gyámhatósági
engedéllyel ment férjhez, de
két év múlva elváltak.
Tarján Pál operaénekestől
1986-ban született a lánya, Zsófia Rebeka.
• Állandó vendége a Heti Hetesnek, és idén harmadszor volt a Csillag Születik zsűritagja.

– Nem is szerettél volna tartozni valakikhez?
– De, csak sok fájdalmas tapasztalat után rájöttem, hogy ez nem megy nekem. Hiába tettem egyre kétségbeesettebb erőfeszítéseket, egyre több kudarc ért, egyre nyilvánvalóbbá vált a kivetettségem. Mint a rút kiskacsa, mindig éreztem, és éreztették is mások, hogy nem férek az adott közösségbe. Csak esetlenül totyogtam, ügyetlenkedtem, amíg meg nem találtam a magam tavát, ahol hattyúnak érezhettem magamat. Így jött az életembe az egyetlen számba jöhető lehetőség, a színészet, a színház.

– Más, szerinted, nem is lehettél volna?
– Talán lehettem volna még ápolónő. Ha valaki bajban van, például rosszul lesz az utcán, hirtelen nagyon aktív leszek, és érzem, hogy mindenáron muszáj segítenem. Anyám is ezt csinálta, apám orvos volt…

– A véletlen úgy hozta, hogy életed két nagy tragikus fordulópontján is találkoztunk…
– Igen, anyu és apu halála utáni napon…

– …és döbbenetes volt, hogy mennyire másként viselted a kettőt. Anyukád után kemény voltál, zárt, szinte személytelen, most, pár hónapja pedig bizonytalan, kétségbeesett, végtelenül érzékeny…
– Nagyon más egy anyát és egy apát elveszíteni. Anyuval nagyon hasonlóak voltunk: például az érzékenységünk, lobbanékonyságunk tekintetében. Ő túl korán ment el, ezért is roppantam bele. Apuval pedig az idők folyamán nagyon összenőttünk… Ez a látszólagos flegmaság, némi távolságtartás a világtól tőle származik. Magamban mind gyakrabban fedezem fel őket, ahogy múlnak az évek…

– Félsz az öregedéstől?
– A lehetőségek bezárulásától félek. Amikor születik az ember, még lehet bármi belőle, és sokáig élünk annak a bűvöletében, hogy még bármi megtörténhet. Hogy még nem kiszolgáltatott, alakíthatja a sorsát. Hogy van még cél előtte. Ezek az örömök egyre szűkülnek…

– Lárifári! Panaszkodsz itt nekem, közben látom, hogy más a tekinteted, ha férfi, és más, ha nő lép be az ajtón. Hogy olyan, aki nem érdekel, vagy olyan, aki bizony igen…
– Tudod mit mondanak ilyenkor a nagy diplomaták? Ez a te meglátásod, sem cáfolni, sem megerősíteni nem tudom…

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése