Valamelyik nap együtt homokoztunk Misivel a játszótéren. Egy tengericsillag-forma segítségével kis homok tengericsillagokat helyeztünk el a homokozó peremén. Az egyikről nem sikerült elég precízen levenni a formát, vagy a levételt megelőző lapogatást végeztük trehányan, mindenesetre nem lett tökéletes.
– Ez nem olyan szép – mondtam Misinek.
Misi szemügyre vette a kicsit csálé homok tengericsillagot.
– Ez nem olyan szép – ismerte el.
Rátette a pici kis tenyerét, és szétlapogatta. Aztán amikor teljesen felismerhetetlenné palacsintásodott, elégedetten megjegyezte:
– Most szép.
Misinek más fogalmai vannak a szépségről, mint nekem. De ha kicsit belegondolok, igaza van.
Egyrészt emlékeztet rá, hogy a szépség szubjektív. Másrészt arra, hogy legyen szó emberi arcokról vagy műalkotásokról, a szabálytalan majdnem mindig szebb a szabályosnál. És hogy egy saját kezünkkel létrehozott palacsinta egyedibb és szebb, mint egy fröccsöntött formával legyártott tucat-tengericsillag.
A szomorúsághoz is máshogy viszonyul Misi.
– Szomorú vagyok – rikkantotta a múltkor. – Papaaa, szomorú vagyok!
– Mért vagy szomorú, Misi? – kérdeztem együttérzően.
– Hát, mert szomorú vagyok – indokolta meg Misi.
Felültettem az ölembe, ahol kalimpálni kezdett a lábával, és fülig érő szájjal, elégedetten kijelentette:
– Szomorú voltam.
Hamar elpárolgott a szomorúsága. De hát Misi a modern kor gyermeke, nincs ideje hosszan szomorkodni. És ha belegondolok, igaza van: gyakran egyszerűen elhatározás kérdése, hogy az
ember szomorkodjon vagy ne. Misi bölcs. Gyakran meg-megáll, eltűnődik, elfilozofálgat.
– Nem kell levenni a Misi fejét – a múltkor például erre jutott, alighanem a sapkák és fejek összefüggésrendszerén gondolkodva.
Néha viszont egészen váratlanul felkiált:
– Induljunk! Menjünk!
Mondom, megvan benne a fiatalságnak ez a lázas nyughatatlansága.
– Hova induljunk? Most nem megyünk sehová – feleljük neki ilyenkor, és ő csalódottan veszi tudomásul ezt. Honnan jöttünk? Hová megyünk? Ezek a nagy, végső kérdések foglalkoztatják Misit, ezeket akarja mindenáron megválaszolni. Múltkor a játékai mellől egyszer csak felállt, odajött hozzám, és integetett.
– Pá, pá! – mondta. – Megyek sehová.
